Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-08-08 / 32. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN.

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:

Egész évre , 3 frt. 1 Negyedévre ... 75 kr. Fél évre . . 1 „ 50 kr. | Egyes szám ára. . 8 „ Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 frtSZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL,

hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők:

Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt.

A SZERKESZTŐ LAKÁSA:

Eötvös-utcza 12-ik szám.

HIRDETÉSEK

e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek.

Nyilttér garmond sora 8 kr.

Hirdetés és nyil'tér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 80 kr.

1 '

ezen állításunkat a múlt tapasztalataiból merítjük. Tessék előszedni a levéltárból az elmúlt évek hasonló dolgait, s mindenütt látni fogjuk, hogy az előirányzott összeg soha sem volt elegendő, s hogy a jövedelmezőség tekintetében felállított kom- binácziók egyetlen egy esetben sem váltak be. Oka pedig ennek mindig az\.volt, hogy rendszerint első sorban a közgyűlést akarták megnyugtatni, s e végből mindig rózsás szemüvegen néztek á jövőbe és ugyanilyen képet rajzoltak a tisztelt városatyák elé is. Ez a rózsás szemüveg dolgozik a Vigadó építésnél is. Pedig hát nem ártana már annyi sajnos tapasztalat után feketébb szemüveget használni s nem ártana kölönöseu a jelen kérdezésben, a hol nagyon kevés böl- csöség kívántatik annak a belátására, miszerint egy koczkáztatott vállalatba megy bele 1 város, melyből még a legjobb esetet véve is anyagi kára van, miután á telek értéke gyümöl- csözetlenül marad, s ha a Vigadó .íiéws válik be olyan jövedelmező. vAl-. lalatnak, a melyért a megkívántaid bért fizethessék, óriási veszteség szár- mázhatik belőle. Ha letelik a 12 év és nem Ígérnek csak 10 ezer frt bért avagy még kevesebbet, fizetheti majd a polgárság a kiilömbséget pótadóban, s nyögheti majd 38 éven keresztül azt a szerencsét, hogy a század utolsó esztendejében megajándékozták egy Vigadóval.

Tessék mindazokat a városokat megkérdezni, a hol ilyen építésbe belementek, számszerű adatokkal fogják bizonyítani, hogy mindenik városnak anyagi kára volt belőle. Csakhogy Budapest, Debreczen, Nyíregyháza stb. viselhetik a veszteséget, Szatmárváros azonban nincs olyan anyagi helyzetben, a mely ezt neki megengedné.

Ha biztosítva volna a város az egész 50 esztendőre, a mennyi idő alatt a kölcsön letörlesztendő, hogy a a Vigadóért évenként megkapja a 13 ezer frt bérösszeget, bár akkor is anyagi kárral járna, mint fentebb kimutattuk, az esetben még érteni lehetne azt a szívós ragaszkodást, mely egy bizonyos irányban az építés mellett nyilvánul, de mikor csak 12 év látszik biztosítva s azontúl a nagy bizonytalanság ásitozik felénk, komoly megfontolás után lehetetlenség az építkezés eszméjét elfogadni.

Még nincs kimondva a végszó, van ideje a közgyűlés minden tagjának alaposan megfontolni, hogy mely irányba adja le szavazatát/ A közgyűlés napjáig tájékozódhatik mindenki, s a ki a város érdekét igazán szivén viseli, az lelkiismeretesen részletezni fogja a kérdést s nem elégszik meg azzal, hogy minden átgon- -dolás*.náUuiL-.puazt&n--a mások siasa után induljon.

Ne higyjen vakon se az épitni akaróknak, se az ellenzőknek, hanem szerezzen alapos meggyőződést, mielőtt magát vulamerre elhatározná, mert a kérdés nagyon fontos, s bár mindig az, de a jelen esetben különösen erkölcsi kötelessége minden egyes bizottsági tagnak, hogy e szerint járjon el.

Mi a kérdést minden részletében megtárgyaltuk, s szilárd meggyőző- sünk, hogy a város nincs azon helyzetben, miszerint újabb adóságot csináljon csak azért, hogy a közszükségletet amúgy sem képező szállodát és Vigadót felépitse 1

A döntés előtt.

A közgyűlés előtt állunk, mely véglegesen fog dönteni a Vigadó építése felett. Ez az utolsó alkalom, a mikor még hozzá szólhatunk. Bár elmondtuk érveinket s lelkiismeretesen feltártuk a helyzetet, mint a jó katona, ki az igaz ügyért harczol, ezt az utolsó alkalmat is felhasználjuk, hogy megvédjük álláspontunkat. Nagy támadás ugyan nem ért bennünket, mert hiszen jóformán nem hallottunk az épitni akarók táborából egyebet, mint hangzatos jelszavakat, a melyek tetszetőseit úgy hallásra, de alaposabb megvizsgálás után kitűnik, hogy komoly értelmük nincsen.

„Ha egy város haladni akar, annak áldozni kell.“ „A Vigadó nagy kihatással lesz társadalmi életünkre.“ Hogy azonban a Vigadó minő fokú haladást jelent s mi tekintetben fogja megváltoztatni a társadalmi életet, az mindenkinek a saját fantáziájára bizatik.

Az kétségtelen, hogy egy minden igényeknek megfelelő szállodánk nincsen, de hogy legyen, nem a város feladata megteremteni s különösen nem feladata akkor, ha pénzügyei ziláltak s a magas pótadó elérte azt a fokot, a mikor már á teherviselési képesség kezdi felmondani a szolgálatot. Nálunk pedig a helyzet ez 1

Ilyen körülmények között a feladat csak az lehet, hogy a pénzügyi viszonyok javításán dolgozzunk, s minden kérdések között a legkevesebb létjogosultsága van egy horribilis összegbe kerülő szálloda építésének.

Az az előterjesztés, a mit az építkezési bizottság összeállított, tetszetősnek elég tetszetős, de még az sem foglalja magában azt a biztosítást, hogy a szálloda az egész 50 éven keresztül okvetlenül fog ann)’i jövedelmet hozni, a mennyit a felveendő kölcsön törlesztésére fizetni kell, már pedig e nélkül a biztosítás nélkül az építésbe csak az mehet bele, a ki egyáltalán nem törődik egyébbel, minthogy a Vigadó meglegyen, kerüljön a városnak bármibe is.

Mikor az igazságügyi palota épült s a város magára vállalta, hogy a szükséges télket ö fogja megszerezni, az volt a megnyugtató érv, hogy a város tulajdonképen mi áldozatot sem fog hozni, mert hiszen cserében visszakapja a régi törvény- széki épületet. Vissza is kapta, de ha Vigadót építünk ü helyére és pedig úgy, a mint tervezve van, miután a telekértéke a bérösszeg megállapításánál figyelembe nem vétetett, semmi hasznunk sem lesz belőle, elveszítjük véglegesen azt az értéket, a mit az jelenleg képvisel.

Azt mondja a bizottsági jelentés, .hogy, ainennyibeji, évi 1.3 ezer irt. bérösszeg van "biztosítva és pedig 12 éven keresztül, s mennyiben az építkezés 260 ezer forintnál többe nem kerül, az évi törlesztési részletek tehát fedezetet nyernek s igy a város egész nyugodtan belemehet az építkezésbe.

Feltétlen bizonyos azonban csakis annyi, hogy a bérösszeg az, első 12 évre évi 13 ezer frt, ellenben nein bizonyos az, hogy szépítkezés menynyibe fog kerülni, s igy nem bizonyos az sem, hogy valljon a 13 ezer frt tényleg fedezni fogja-e a felveendő kölcsön törlesztési részleteit.

Hogy az építkezés többe fog kerülni, mint a hogy most látszik,

Petőfi Pap Endrével átrándult Nagy- Károlyba Riskó Ignácz látogatására s elekor találkozott és kötött barátságot Petőfi gróf Telelcy Sándorral, ki aztán meghívta őt kohói birtokára. Maga gróf Teleky Sándor érdekesen irta meg e találkozást.

Nagy-Károlyban ez időben egy táncz- mulatság volt, melyre Petőfit is elvitték barátai, hogy a megyei társaságot megismertessék s itt mutatták őt be a bájos Szendrei Júliának’ és barátnőjének Térey Mártának, 1 vidék legszebb két hölgyének, kiket az utczán már előbb is látott.

Ez a találkozás úgy a költő, mint a Julia sorsára döntő hatással volt.

Néhány nap múlva már látogatást tettt Riskóval Julia szüleinél Erdődön, hol Szendrei mint vendégszerető ember, szívesen fogadta őket s ott marasztotta ebédre. Délután Petőfi talált rá alkalmat, hogy Júliával kibeszélhesse magát s igy hamarosan tisztában voltak egymás érzelmeivel.

Boldogságtól ragyogó aiczczal s örömtől repeső szívvel tért vissza Petőfi Szat- márra s első költeménye, melyet itt irt, Juliskájához szólott, kinek emlékkönyvébe szánta.

Senki sem szól igy a feilegekhez í „Napkeletre vándoroljatok, mert Napkelet a szép hajnal hazája Ki rózsákat mosolyog reátok,

Lángrózsákat sö.tét arezotokra.“

Senki sem szól igy a fellegekhez,

És ők mégis napkeletre mennek ...

majd igy végzi be;

Mint a felhők, titkos sejtelemből,

Napkeletre vándoroltam .én is...

Ez volt elseje a városunkban irt költeményei sorának, melyek nem csak lyrai költészetünk, de a világirodalomnak is örökbecsű gyöngyei maradnak.

Elég, hogy nehánynak csak a czimét említsem: „Költői ábránd volt, mit eddig érezék“ ... „Nehéz, nehéz a szivem...“ „Te a tavaszt szereled...“ „Mi vagy keblem?“ „Álmodtam? szépet, gyönyörűt“ ... stb.

Dehogy itt töltött napjai alatt nem csak szerelme, hanem hazája sorsa is foglalkoztatta, erről is több költeménye tanúskodik. Költeményei között mintegy 40 alatt találjuk a „Szatmár“ jelzést s ezek közt nevezetesebbek még: „Áz elhagyott zászló“ „Levél Arany Jánoshoz“, „Falu végén kurta korcsma“, „Tarka élet“, „A vándorlegény“ stb. Ezek mellett az Erdődön, N.-Károlyban, N.Bányán s Kohón irt remek költeményei is egy külön kötetet tennének ki. E helyek mint a ma égy heti ünnepélyen kitűnő vendégünk Rákosi Viktor szép emlékbeszédében mondá, mind megannyi határoszlopok Petőfi halhatatlanságának utján ; de Szatmár volt az, mely a szerelem édes szavú dalnokának a leghatalmasabb szárnyakat kölcsönözte,

Petőfi ekkor heteken át, hol Szatmáron, hol N.Kár oly ban tartózkodott, hogy közelében lehessen kedvesének, akiről oly szépen dalolta azt a szerelmes ifjú sziveknek örökké kedves dalt:

TÁECZA.

Petőfi Szatmáron.

Irta s a' „Szatmiír-németi iparöa-ifjak köré“-nek Petőfi-ünnepélyén felolvasta:

' Deák Kálmán.

Ötven éve, hogy halhatatlan Petőfink eltűnt a :szabadságharcz viharában s mint történeti adatok bizonyítják, Segesvár mellet, á fejéregyházi harezmezőn lelte hős halálát,

A gyászos napok után, mikor a nemzet már fel birt lélekzeni, kereste költőjét, kutatott sirja után, de csak egybevetett bizonyítékok alapján jelölhették meg a helyet, ahol az ő nagy szive, a daloknak e kincsesbányája minden valószínűség szerint porladozik. S mig kegyeletes kezek virágot ültettek sirjára, addig mások a tüneményes életének fájáról széthullott leveleket szedték össze, azokból is hervad- hatlan koszorút kö.tye a nagy költő emlékének.

Petőfi életéről, haláláról és műveiről egész irodalom keletkezett. Mert kit ne érdekelt volna valami újat tudni, ami az ő életével, vagy thalálával van összefüggésben ? I

Akinket Szatmáriakat különösen érdekelnének azon napok eseményei, melyeket n költő városunk falai kpzött töltött. S minthogy tudtommal még ma is élnek közöttünk, kik Petőfit személyesen ismerték s vele ittlétekor érintkeztek, látták, tudják az ő tetteit, szokásait, életmódját s ' hallották szavait, — valóban csodálkoznunk kell, hogy itt tartózkodásának körülményei még ma * sincsenek részletesen felderítve; pedig nagy szolgálatot tennének a Petőfi-kultusznak, kik az erre vonatkozó s általuk ismert adatokat nyilvánosságra hoznák.

Annyit biztosra vehetünk, hogy jól érezte magát falaink között s innen nem vitt magával oly keserű emlékeket, mint- pl. Debreczenből, mely derék városról nem egyszer emlékezett meg bizonyos malitiával. Példa rá a „Hej, Debreczen, ha rád emlékezem 1“ kezdetű verse. Sőt még fia születésekor is igy irt egy levelében : ... „így érte fiamat az a szerencsétlenség, hogy Debreczenben született. Debreczenben és ami több: pénteki napon. Azaz jobban mondva : pénteki napon és Debreczenben 1 mert Debreczen még a pénteknél is veszedelmesebb.“

E nyilatkozat különben tréfásnak is tekinthető.

Petőfi I846. év őszén körútra indult az ország keleti részébe s Szatmáron, egy jó barátja és költő társának, később Szat- már követének Pap Endrének volt vendége. Megemlítem itt, hogy Pap. Endre, kinek költői nevét számos szép költemény is fenntartja, még az 50-es ' években elhunyt Pesten s ott pihen a kerepesi-uti temetőben; özvegye és fia (Pap Kálmán törvényszéki bíró) pedig itt élnek közöttünk.