Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-07-04 / 27. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. }

Még egyszer a Vigadó.

Megelégedéssel olvastam a múlt számban megjelent vezérczikket s annak különösen a Vigadóra vonatkozó fejtegetéseit. E tekintetben már egy Ízben elmondtam én is nézeteimet, s miután a kérdés nagyon fontos, a melyből a városra nézve előny épen- séggel semmi, ellenben nagymérvű hátrányok származhatnak, az ismétlés egyáltalán nem fog ártani, vsőt felette kívánatos, hogy a közönség újból és újból foglalkozzék vele, s mindenki tiszta képet alkothasson magának, a mi csak úgy lehetséges, ha a kérdést állandóan felszínen tartjuk. De másrészt épen most aktuális, miután újból a közgyűlés elé fog kerülni, s most már véglegesen kell benne dönteni, hogy fentartja-e a közgyűlés előbbi határozatát, mely szerint csak az esetben .hajlandó építeni, ha az építés nem kerül többe 200 ezer forintnál, vagy pedig épit akkor is, ha az építési költség a 200 ezer frtot meghaladja.

És bizony mondom, .minden hí,-, zottsági tag tegye szivére a kezét és fontolja meg lelkiismeretesen, mielőtt szavazatát leadja, mert a város jelenlegi vagyoni viszonyait mérlegelve, még abban az esetben is nagy elhatározás kívántatik az építés megszavazásához, ha minden kétségen kívül állónak vehetnők, hogy az építésből kár nem származhatik, annál inkább kell tehát akkor, ha az ellenkezőre sokkal több a kilátás, a mikor egy csomó argumentumot lehet felhozni

arra, hogy ez az építés haszon nal nem járhat, s hogy okvetlenül kára lesz belőle a városnak.

A mi pénzügyi helyzetünk nagyon siralmas. , A pótadó igen mágas, sőt állíthatom, hogy a legközelebbi költségvetés összeállításakor tetemesen emelkedik. Már ma is e város polgársága az ország más polgáraihoz viszonyítva a legtöbb adót fizeti, holott a megélhetési és kereseti viszonyok nálunk sokkal rosszabbak, mint az ország más városaiban. Ilyen helyzetben kétszeres kötelesség oda törekedni, hogy a bevételi tételek emelésén és a kiadási tételek apasztásán dolgozzunk, nem pedig megfordítva, a mint az elmúlt év zárszámadásából is szomorúan láthatjuk, hogy bevételeink- apadnak, kiadásaink ellenben rohamosan emelkednek. Ilyen helyzetben valóságos bűn volna belemenni egy költséges építkezésbe, mely előre láthatólag a bevételt nem emeli, a kiadást azonban szaporítja, és annyival nagyobb bűn, mikor az építés elejtésé-' -vel mód—kUtálkeaik-a-r-ra,—-bogy-a—tornyos épület kevés befektetéssel jövedelmezővé tétessék s ezáltal a város pénzügyi helyzetét némileg megjavítsa.

Ma már oda jutottunk, hogyha igazán lelkűnkön viseljük a város és polgártársaink érdekeit, minden kraj- czárt kétszer is a fogunkhoz kell verni, mielőtt kiadnók, mennyivel inkább meg kell azt cselekednünk, mikor nem is krajczárokról, hanem egy óriási összegről van szó, egy olyan összegről, melynek könnyelmű kiadása végzetes

és soha helyre nem hozható veszedelmet okozhatna.

Azok, a kik szerelmesek abba az ideába, hogy a város méltósága egy megfelelő tánczterem nélkül el sem képzelhető, merész játékot űznek, ha 1 Vigadó építését az adott viszonyok köpött is forszírozzák, mikor most már világos, hogy 200 ezer frt nem elegendő, ellenben egyáltalán nem világos, hogy tulajdonképen mennyi lesz hát elegendő, s mikor minden prófétai előrelátás nélkül tisztán áll mindenki előtt, hogy a nyerendő bérösszeg a 200 ezer frt mellett is csak arra elég, hogy a törlesztési részleteket fedezze, ellénben az építési költség emelkedésével már arra sem elegendő, s igy a fedezetlen rész okvetlenül a városi pénztárt fogja terhelni.

k" És mi lesz akkor, ha a bérlet megszűnik, s ha esetleg egyáltalán nem nem akad majd bérlő, vagy ha akad, kevesebbet lesz hajlandó fizetni. Mert a mostani ajánlat csakis akkor volna annyira mennyire megnyugtató, ha •írferti- egész időre- biztositaná -a- -város- közönségét, a mely idő alatt a beépített összeg letörlesztetik, de a beadott ajánlat csak néhány évre szól, s. ha ez eltelik, égy bizonytalan helyzet fog előttünk áliánt, a mely könnyen végződhetik majd azzal, hogy ott fog disz- leni a fényes épület, lesz nagyszerű tánczterme a városnak, de nem lesz bérjövedelme, s miután a kölcsönvett építési összeg után akkor is pontosan kell fizetni a törlesztési részleteket, s minthogy az adós a város és nem a

Vigadó, hát majd emelni fogjuk a pótadót s fizetünk, ha bírni fogjuk.

Ideje volna már ezzel a gazdálkodással felhagyni, s rátérni a szigorú takarékosság útjára; Építettünk már eleget, csináltunk terhet annyit, hogy dolgot fog adni a kifizetése az utánunk jövő második generácziónak is, ne akarjunk tehát még többet alkotni és még több adósságot csinálni. Az erdővételárból is elköltöttünk már egy csomót, s ha az a mohóság még tartani fog, a melylyel kozzáláttunk, mire befizetik az utolsó részletet, abból sem fog maradni egy krajezár sem. Van a városnak amúgy is annyi szükséges kiadása, hogy alig győzi, ne akarjon tehát még luxuskiadásokra is költeni, s különösen tartózkodjék a kétes vállalatoktól, mikor, mint a villamvilágitás megmutatta, még a biztos vállalataiból is csak kár származik. A Vigadó építése pedig luxus és kétes vállalat, jó lesz tehát vele felhagyni.

Én közvetlenül nem hallottam, de egy fültanu mondotta, hogy országgyűlési -képviselőnk- iv a -ki pedig ala- _ posan ismeri dolgainkat, olyanforma nyilatkozatot tett, hogy egy időre be kell szüntetni minden alkotást, mert a határt, a meddig elmenni szabad, már is túlléptük. Akár mondotta, akár nem, annyi bizonyos, hogy a valóságnak teljesen megfelel, s nagyon helyesen fogunk eljárni, ha a tanácsot elfogadjuk s mindjárt követjük is azzal, hogy a Vigadó építésével felhagyunk.

X. Y. Z.

Ezeknek a gyermekei már bizonyára nagyobb zenekedvelők lesznek, mint a mai generáczió I

Hálás szívvel köszönhetem meg a derék, fáradhatatlan, ritka jó módszer szerint oktató tanároknak, különösen a tanulóság régebbi kedvenezének': Benkőnek, azt a nagy munkát, amit gyermekeink zenei kiképzése körül olyan szép sikerrel végeztek. Tehetem azt nemcsak a magam, hanem az összes szülők nevében is, akiknek ajkáról csak az osztatlan elismerést és dicséretet hallottam a teremben.

Ennek a két urnák zenei életünk fejlődése nagyon sokat fog köszönhetni; többet, mint a mennyit most mi leczkepénz- ben nekik fizetünk.

Mert amellett, hogy olyan ügyes és gondos kézzel vezetik be gyermekeinket a zene szivnemesitő berkeibe, gyakori — és többnyire ingyenes — fellépésükkel gyönyörködtetve oktatnak ki bennünket, hogy mire kelljen a gyermekeinket oktatni.

Lehetetlen elhallgatnom polgármesterünk finom érzékét, a melylyel a vizsgálatra, mint közművelődésünk egyik szép mozzanatának czéljára, a tanácstermet szívesen átengedte. De nemcsak azt tette, hanem — követendő például — az egész vizsgálatot is végighallgatta, jóllehet, tudtommal, semmi hozzátartozója nem játszott a vizsgálaton.

A Szereplő gyermekek szülői szemében itt-ott az örömnek egy-egy fénylő könycseppjét láttam aláperegni. Ha jól emlékszem, még magamat is rajtakaptam ilyesmin. A zenehangok hozták rezgésbe szivünk pókhálóval bevont húrjait. Olyan felséges érzés volt / ....

Kívánom, hogy ezentúl jóval számosabban vegyék ki belőle a részöket ....

Tanódy Márton,

tarcza.

Vizsgahangverseny.

1899. julius 2.

Abban a fárasztó hajszában, amelyet kenyér és egyéb testi szükségleteink érdekében egymással kergeiőzve folytatunk, édes pihenőt jelez az a kis idő, amit a zene: élvezetének'szentelünk.

Hangjai lágyan elsimítják idegeink feszültségét, megállítják agyvelőnk zakatoló gépezetét, és üdítő harmatként fölfrissitik az anyagi munkában eltikkadt szivünket.

Én azért nagyon kedvelem, és nagy- rabecsülöm a zenét, és őszintén sajnálko- zom azok fölött, akiknek ebben nem egyez az izlésök az enyémmel. Sokszor megszidtak érte, de újból csak előállók a véleményemmel, hogy — mindkét nembeli — ifjúságunk szivbeli satnyaságának nagyrészben az az oka^ hogy nem részesült a kellő zenei kiképzésben.

A kellő szót természetesen azért hangsúlyozom, mert tudomásom van arról, hogy minden valamirevaló család rövidebb-hosz- szabb időn át ugyancsak erősen meggyötri a gyermekeket a zeneoktatással.

Ugyde a tehetség megítélése, — a tanítás megkezdésének, a hangszernek, no meg a mesternek a megválasztása körül elkövetett hibák az okai, hogy a sok hiábavaló kínlódás után végtére a növendék, a helyett, hogy megtanulta, vagy legalább megszerette volna a zenét, ettől valóságos csömört kap, és felnőtt korában irtózattal fordul el attól, amiért lelkesednie kellene.

Mennyi költség és fáradság vész igy kárba, aminek helyes berendezés mellett remekül kellene gyümölcsöznie 1

Milyen hatalmas tényezője a művelődésnek válik tortúrává, és a lelki gyönyörnek minő tömege marad parlagon a szülők tájékozatlansága és gondatlnságá következtében 1

A mostani idők járása mellett tagadhatatlanul szükség van rá, hogy gyermekeinknek az értelem kifejlesztésével és a tudás, tfleg a munkaképesség megszerzésével a megélhetést biztosítsuk. Kemény az életharcz, erős emberekként állítsuk belé gyermekeinket. Ösztönünk és megfontolásunk egyaránt ezt a feladatot szabják elénk. Az is érthető, hogy a szülő, kivált a kevésbbé tehetős, takarékoskodva pénzben is erőt kíván nyújtani a gyerme- ‘ keinek.

De hova jutunk, ha kizárólag ezen a téren haladunk előre? Mi lesz, ha az általunk nevelt nemzedék dolgozó, számitó, vagyont kereső, de érzelem nélkül küzködŐ tömeggé fog összegomolyodni ? Úrrá lesz a hideg ész, mikor régi igazság, hogy az emberek világát nem ez, hanem a szív tartja össze boldogságban 1

Nem jó igy.

Öntsünk melegséget az emberek leikébe, engedjük kifejlődni és fejlesszszük mi magunk minden, rendelkezésünkre álló, eszközzel gyermekeink szivében az érzéseket, hogy tudjanak szeretni, örvendeni* lelkesedni, nemcsak — pénzt keresni. Mert nagyon sokat ér a vagyon, de nem mindent.

A szív világának földerítésére hatalmas tényező a zene. Csak fájlalni lehet, hogy erre olyan nehezen lehet kioktatni a szülőket.

Felsőbb elemi- és középiskoláinknak ezer körül számláló növendéke közt alig lesz 30—40, aki zeneoktatást kap, holott megdönthetetlen meggyőződésem, hogy az anyanyelven kívül alig van azokban az iskolákban tantárgj, amelynek az ember kiművelésére olyan', jótékony hatása volna, ■ mint a zenének. 4

Hibás ebben első sorban a közoktatási kormány, hogy a zeneoktatást nem 1 teszi kötelezővé, és hibásak a szülők, akik | ezt a nagy mulasztást tehetségökhöz képest magán utón pótolni nem igyekeznek. 1

Nem a sablonszerű műveltségnek, ha- ' nem a lélek finomságának hódol, akinek gondja van rá, hogy gyermekének a hangok szép világát megnyissa. És, hej, mennyi élvezet telnék ki abból a pénzből, amit sok szülő vérző szívvel fizet ki később durva lelkű fiának úgynevezett becsületbeli adóssága fejében! ....

Hogy miről jutnak ezek most az eszembe ?

Hát ott voltam vasárnap a gyermekek zenevizsgálatán. Sok mama és kevés apa társaságában gyönyörködtem a lelkendező gyermekek és serdülők örömében, meg ama felnőttekében is, akik velem együtt élvezték gyermekeikben a rájok költött pénznek gyümölcsét.

Mondhatom, igazi mámor fogta el az ember lelkét a hallottak és látottak fölött.

Benkő zongora- és Füredi hegedűtanár, mintegy harmincz tanítványt vezet- ■ tek.elénk, hogy bemutassák egy iskolai évben (a hegedűtanár csak 5 hónap alatt) elért eredményüket.

Kezdve az alig hét éves kicsinyeken, egész a fejlődés meglepően magas fokára eljutott tanítványokig, örvendetes és sok részben bámulatos sikert észleltünk.

A régebben dívott hangzagyvalék helyett tiszta, ütemes', színes játékot hallottunk szabatos,előadásban. Valamennyi tanítvány a hangszer és a tanár iránt való lelkesedést árult el, és azzal biztatott, hogy közülök nem egy magas tökélyt fog elérni a zenében, majdnem mindnyájan pedig alaposan érteni és kedvelni fogják a zenét, az embernek ezt a nemes, szelíd, isteni jó I barátját.