Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-06-20 / 25. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Vidéki sajtó. Sokszor elmondottuk, volt is okunk sokszor elmondani, mert. gyakran éreztük az igazságát, hogy a vidéki sajtónak sokkal nehezebb a helyzete, ha feladatát lelkiismeretesen akarja betölteni, mint a fővárosi sajtónak S mert feladatát nagy általánosságban nem is tölti be lelkiismeretesen, tekintélye igen kevés, s természetesen a hatása sem sokkal.több. Hogy a sajtó megfeleljen czéljá- nak a tiszta igazságot kell szolgálnia, az igazságot szolgálni pedig felette nehéz dolog, óriásilag nehezebb a vidéki, mint a fővárosi sajtóban. Ez utóbbi az egész országnak beszél, közönsége mondhatni ismeretlen előtte, s midőn országos érdekű ügyekben emeli fel szavát, kritikája legyen bármilyen éles, azok, a kiket érint, nagy szellemű emberek, kik a közélet harczában megszokták a vágásokat, s mikor kapják nem gondolnak arra, hogy a kimondott igazságért halálra keressék annak Tcimondóját. A vidéki sajtónál megfordítva találjuk. Itt a publikum, melyhez szól, közvetlen közelében van. Nincs is megérve úgy az igaz szóra, s ha érintve érzi magát, személyes torzsalkodás az eredménye. Kisebb kaliberű emberek állanak az ügyek élén, a kikben több a hiúság, mint az ambiczió, s a kik épen azért, ha az igazságot fejükre olvassák, sértve érzik magukat s boszut lihegnek a sértőre. Az nem feszélyezi őket, ha az egész világ beszéli róluk ugyanazt, sőt gyakran többet, mint a TARCZA. Becsületből. Irta: KOMÁROMY ZOLTÁN. (Folytatás és vége.) Tarnay hire a szép asszonyhoz is elérkezett. Meghívta őt is szalonjába, ép úgy mint a többieket, számítva reá, hogy a jövevény is szaporítani fogja udvarlóinak számát, a kik kész volnának meghalni, — már a mint ők állítják — a szép asszony egy csókjáért is .............. Mik or bemutatták Tarnayt a szép asszonynak, mikor a két tüzes szempár összetalálkozott, mintha delejes ütés érte volna az asszonykát, arczába tódult a pir s csak nagy nehezen nyújtotta kezét a férfi elé, ki elég számitóan a legkimértebb és legkorrektebb csókkal illette azt az apró jószágot. Egy néhány udvarias s köznapias szót váltottak egymással s aztán Tarnay elvegyült a tarka csoportba, egyik asszonytól a másikhoz menve, mint a diadalmas Cesar, ki előre kikémleli az ellenséget, hogy tudja mily erővel menjen ellenük. Aztán egész este nem jöttek össze.... Amint a fényes társaság szétoszlott, a mint a csillárok kialudtak, csak akkor jutott eszébe az asszonynak gondolkodni a különös jövevény felől. Önkénytelenül is összehasonlítást tett Tarnay s a többi udvarlói között s bármennyire higgadtan akart mérlegelni, bármennyire igyekezett volna magát az ellenkezőről meggyőzni, el kellett ismernie, hogy Tarnay mégis legkülömb az ismerős férfiak között ........... Az után gyakran találkoztak s Tarnay mennyit az újság ir, mert azt ők nem hallják, hanem. a nyilvános kritika az már bántó, s különösen bántó, ha igaz is. És a hol kicsiny emberek a nagyok, ott igazán parányiak a kicsinyek, a minek természetes folyománya, hogy a kimondott igaz szó egész ligát talál magával szemben, s jaj annak a merésznek, a ki elég botor volt annyi embert magára zúdítani. A vidéki sajtót szolgálni és pedig szolgálni úgy, a hogy kell, vakmerő vállalkozás. A ki erre szánta rá magát, az tisztában lehet vele, hogy állandó harczot fog küzdeni reménye nélkül a győzelemnek. Mert itt győzni lehetetlenség. Babér nem vár a küzdőre, de egy jutalma mégis van, használ, sokat használ a köznek, s mindig lesznek olyanok is, habár nagyon kevesen, a kik érdemeit elismerik. Nekünk e küzdelemből nagyon sok kijutott. Progrr.mmunk, a mit kitűztünk, s a mit nehéz körülmények között mindenkor pontosan be is tartottunk,- állandóan az volt: védeni a a közérdeket, megmondani az igazat mindenkinek, s nem hallgatni soha, a mikor beszélni kötelesség. Ez a Programm nagy hullámcsapásokat idézett már elő a helybeli sajtóban és fog még előidézni ezután is, s nagy lelki megnyugvással mondhatjuk, hogy a felidézett viharok elmúltak, és mindannyiszor a mi igazság volt, az továbbra is igazság maradt- Hogy miért mondjuk el most ezeket, erre is megfelelünk. A helybeli sajtónak egyik fiatal hajtása, a „Szatmárnémeti“ legközelebbi számában elmélkedvén a villamtelep mizériáiról, a többi között ezeket mondja, miután előbb védelmébe vett bennünket s elítélte az ellenünk intézett támadást: „Tisztelt laptársunk, a „Szatmár és Vidékéinek is azonban tanulságos lesz a leczke. A személyeskedésnek ezeket a szellemeit ő engedte bevonulni a mi szerény vidéki sajtónkba, most aztán őt fenyegetik széttépéssel, akár a Gőthe famulusát a boszorkányok. Hiába, a milyen hangot engedünk bevonulni a házunkba, olyan hangon köszöntenek azután az emberek.“ Hát a mi tisztelt laptársunknak a fenti kijelentéseiben nincs semmi igaza, s ha ő megérdemelt leczkét lát abban, a mit kevéssel azelőtt elitéit, akkor az ö szavának, a melylyel a szabad vélemény védelmére kelt, nincs meg a kellő értéke. Mi a személyeskedésnek szellemeit nem vittük a helyi sajtóba, hanem igenis belevittük az igazság határozott kimondását; melyről elismerjük, hogy sokszor sértett személyeket, s ha e miatt aztán személyes inzultusokat szenvedtünk, ezt a kettőt egymással azonosítani talán még sem lehet. Igazságot mondani és arra sértő gorombasággal felelni két különböző valami, s ha szerénynek találja a mi vidéki sajtónkat, joggal csakis azért találhatja. mert abban, még ez idő szerint is ily visszaéléseket lehet elkövetni. Majd tapasztalni fogja, hogyha megpróbálja, miszerint a személyhez adresszált igazságnak milyen a hatása, de viszont tapasztalni fogja azt is, hogy a csak általánosságban mondott igaznak semmi hatása nincsen. S miután a mi sajtónk feladatának csak úgy felel meg, ha a közéletre hatást, tud gyakorolni, nevén kell neveznie mindenkor a gyermeket. Most a villamtelep szolgáltat reá alkalmat, s ezután is mindig lesz, a hol a bátor szó használni fog. S biztosíthatjuk laptársunkat, hogy ha az igazságért fogják megtámadni, mi leszünk az elsők, a kik védeni fogjuk, s hozzá tehetjük, hogy több igazsággal, mint a hogy ő cselekedte. Bár őszintén mondhatjuk, hogy ezért a védelemért is hálásak vagyunk, mert nálunk szokatlan és minden esetre haladást mutat. Tornavizsgálat. A királyi katholikus főgimnáziumban f. hó 18-án folyt le a tornavizsgálat. A nem túlságos meleg nagyon kedvezett a vizsgának, a melynek lefolyása is igen szép volt minden tekintetben. A szabadgyakorlatok bottal és buzogánynyal, csapat és szeí- tornázás, a verseny-ugrósj súlydobás, súlyemelés, rúdugrás, a programúi e kiváló pontjai azt a mély hatást gyakorolták a nagyszámú intelligens közönségre, hogy a szakavatott, jeles tornatanár lelkiismeretes munkát végzett az ifjúsággal, ezzel az aczél- izinu, ruganyos, edzett és ügyes gyermeksereggel. Fegyelmezett, lelkes, jókedvű csapatok állottak elő a küzdőtérre s oly meglepő ügyességgel mutatták be gyakorlataikat, hogy a közönség folytonosan élvezett, éljenzett és tapsolt. Majd a nagyobb növendékek mutatták be ügyességüket, a mely valósággal meglepte a szemlélőket s önkénytelenül is arra gondoltunk, hogy vajon gymnasiumi ifjúsággal vagy pedig akrobatákkal állunk szemközt. Valóban csak nagy szerelmük első záloga. Most látszott meg igazán, rriily szép ez az asszony Mintha egyszerre e forró csók, melynek kábító hatását érezte ajakán, felolvasztotta volna azt a hidegséget, mely szivét borította, édes melegség járta át egész valóját s először érezte, hogy boldog. Boldog! Itt van a karjai között annak, a kit szeret. Mit törődött jóhirével, becsületével, az egész világgal. Az ő számára csak egy világ létezett, az a férfi, ki előtte térdelt. Nem az a hideg nő volt többé mint régen, hanem valóságos típusa a szenvedélyes olasz asszonyoknak, kiknek minden tagja él, minden tagja ingerel............ Nem szeretett soha azelőtt. Nevetett ha szerelemről beszéltek előtte s nem hitt benne, miként nem a babonában. S most érezte, hogy van mégis szerelem. Szerelem s mély felemel, a mely perzsel, a mely elnyel mindent, becsületet, életet. — De mit bánta ő a jövőt! Eddigi élete egy tévedés volt. Visszamenni abba? A szép nő összerázkódott még a gondolatától is .'. . . Jól teszed ^súgák a pálmák, szeress, mig fiatal vagyl Élvezz mig gyönyör az élvezet, mert eljön az élet tele s fagyosan fogsz össze- huzódni a nélkül, hogy boldog lettél volna 1 ... Pedig ő boldog akart lenni. Boldog mint azok, a kik szeretnek s viszontszerettetnek.. . ’. . . . . Önfeledten öleié át a férfi erős nyakát s hagyta magát öleltetni, csókol- tatni ..... Boldog napok következtek aztán. A szép asszony, mintha csak uj asszony lenne, végig ment a kielégített szerelem minden fázisán. Fenékig akarta üríteni a poharat, ki akarta pótolni a múltat, a melyet elvesztett visszavonhatatlanul. De ő is letudta kötni ezt a nagyvilágfi Don Jüant. Finotn balra s sehogysem akarta azokat a pillantásokat észrevenni, melyeket pedig sürjen szórt a szép asszony feléje. Mert most már beszéltek e szemek 1 Beszéltek forró vágyról, édes, kielégítetlen szerelemről, melynek minden cseppje halált okozó lehet bár,'de e cseppért, boldogságnak egy végtelen kicsi perczéért, kész odaadni egész életét, kész odaadni becsületét, csakhogy elmondhassa magáról: én is szerettem ... •. A szép asszony azon vette észre magát, hogy Tarnay előtt áll. Egy ellenálha- tatlan erő vonzotta őt e férfihoz, a melylyel hiába küzdeni, legyőzi a legerősebb akaratot is. — Senki sem volt közelükben. — Tarnay — szólitá meg a szép asszony — bátor ember maga? — Vadásztam már oroszlánokra is — , volt rá rövid felelet. — Ah nem úgy értem, de volna-e bátorsága szembeszállani a mende-mon- dával ? — S hangja reszketett a szép aszf szonynak, mintha voltaképen csakugyan a világ nyelvétől félne, pedig attól félt va- i lójában, hogy a férfi visszautasítja. Tarnay minden beszéd helyett karját nyujtá a szép asszonynak, ki szédülve fogódzott az erős | karokba s hagyta magát vitetni. Kimentek a téli kertbe, egy gyönyörű kis lugas volt bepne mesterségesen plántálva, nogy a i pihenő-párok zavartalanul félre vonulhas- : sanak. Mintha csak az előrelátó tervező arra | készítette volna, hogy boldog, szerelmes párok megvonuljanak benne. A férfi letérdelt a nő lábai elé. Egy- 1 ideig hosszasan nézett a szemébe, mintha a leikéből akarna olvasni, mintha mon-. dani akarná: íme te szép asszony hiába küzdöttél ellenem, enyém vagy, miként ’ a leszakított virág. Aztán megfogá a szép asszony kezét s elcsattant az első csók, mindég az az udvarias, hideg maradt a_ szép asszonynyal szemben, kinek ismeretségük első perczében mutatta magát. És ez bosszantotta a szép nőt. O, a ki hozzá volt ahhoz szokva, hogy minden férfi rajongjon érte, hogy képtelenebbnél képtelenebb bókot súgjanak füleibe, tapasztalhatta, hogy van egy férfi, a kit ő nem tud lekötni, a ki nem áll a tuczat udvarlók seregébe, csak azért, hogy a szép asszony udvarát szaporítsa. — E gondolat kaczérrá tette a szép asszonyt, mert mindenképen tetszeni akart Tarnaynak. A kik eddig ismerték csodálkoztak ezen a változáson. Elénk, szellemes lett, olykor minden különösebb ok nélkül elmélázott gondolataiba s a mit eddig sohasem tett, kacérkodott udvarlóival, reményekkel táplálta őket, elővette a női fortélynak számtalan fegyvereit, de Tarnay mintha semmit s?m akarna észrevenni, hideg, tartózkodó maradt. E hideg tartózkodás csak olaj volt a tűzre s midőn a szép asszony kijátszotta minden apró fegyverét a női furfangnak, beleszeretett halálosan abba a férfiba, a ki őt úgyszólván semmibe sem vette. Valóságos betege volt a szerelemnek, mint általában azon nők, kik hosszú idő múlva tanulják meg a magasztos érzelmet, ő is úgy szeretett a huszonnyolcz, harmincz év közötti nők beteges rajongásával. Nem is törekedett, hogy elfojtsa magába ezt az érzést, nem törekedett eltitkolni s távol tartani magától azt a férfit, kiről jól tudta, hogy veszedelmes reá nézve; hanem mint egy gyermek-leány rohant érzelmei által vezéreltetve, mely égett a kielégítési vágytól. » * * Újra együtt volt a társaság. Tarnay I ismét csak a régi módon udvarolt jobbra,
