Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-06-13 / 24. szám

Tizenhatodik évfolyam.

24-ík szám.

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN.

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:

Égési érre . 3 frt. I Negyedévre . . . 75 kr.

Fél évre . . I „ 50 kr. | Egyes szám ára. . 8 „ Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 írt. ■

SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL,

hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők:

Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt.

A SZERKESZTŐ LAKÁSA:

Eöt.vös-utczit Hv>k szám.

HIRDETÉSEK

e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak- me.lett fölvétetnek.

Nyilttér garmond sora 8 kr.

Hirdetés és nyil'tér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 30 kr. ■

Legyen világosság!

Ügyes, diplomatikus volt a „Szamos“ vasárnapi vezérczikke. Bebizonyította, hogy a villamvilágitási vállalatnál tapasztalt nagymérvű szabálytalanságoknak nem a tanács, hanem a a villamvilágitási bizottság s végső sorban én vagyok okozója, no meg a „Szatmár és Vidéke“, a mely elejétől kezdve mindig a házi kezelés mellett kardoskodott, s ennek folytán ne a tanácsot üssem, hanem verjem a saját mellemet és mondjak mea culpát.

Hát ez nem épen úgy van. A villamvilágitási bizottság csak véleményező testület, mely a hozzá utalt kérdésekben a tanácsnak véleményt mond, a mit a tanács elfogad vagy figyelmen kívül hagy, a hogy neki tetszik. De nincs semmi intézkedési joga. A miben megkérdezték abban mondott is véleményt és ezek a vélemények nem voltak előidézői a mostani állapotoknak. A múlt évi v költségvetésben előirányzott összegek már októberben elköltettek, a mit a tanács jól tudott, de a bizottság ezt is csak most tudta meg a zárszámadás előterjesztésekor, valamint ama másik feltűnő dolgot is, hogy 1897. évről még mindig fizetetten számlák vannak.

És aztán annak a bizottságnak elnöke a főjegyző, a ki állandó érintkezésben volt az igazgatóval és tagja a tanácsnak is, a kinek tehát tudnia kellett a fentieket, s ha ennek daczára nem látta szükségét a bizottságot összehívni és vele tapasztalatait közölni, ez már csakugyan nem a bizottság

TÁRCZA.

Becsületből.

Irt»: KOMÁROMY ZOLTÁN.

Még az irigyei sem tagadhatták meg tőle. hogy remek egy asszony. A mint végig kocsikázott elegáns, jólismert fogatán, közömbösen nézve a járókelőket, oh hány férfi fordult vissza vágy telt arczczal, hány nő bámulta meg sötét irigységgel. Szerették a férfiak szépségéért, rajongtak érte, mert tudták, hogy elérhetetlen — s gyűlölték a nők, mert szép volt s legfőkép, mert becsületes. Igen mert becsületes volt! Ah mily pokoli élvezettel szerették volna a vetélkedő Évák őt is lerántani arról a magas piedestalról, melyről mint egy Istennő tekintett le, szerették volna ő róla is elpletykázni a párolgó thea mellett, hogy mikor veszett össze a szeretőjével, mikor váltotta fel a régit ujjal, hogy azt ismét felcserélje. De igyekezetük kárbaveszett. — Tudták róla, jól, hogy nem szereti a férjét, tudták, hogy nem szeretett soha senkit, de a leggondosabb. női-kutatásnak sem sikerült semmit lerontani abból a nimbuszból, mely körül övezte őt.

Sajátságos egy asszony volt ez. Megáldva minden külső bájjal, melyet a természet csak reáruházhat egy nőre. Mintha csak egy fenségesen remek velenczeiéj testesült volna meg benne, az ő ábrándos költészetével : oly ideális szépség volt e nő; de nem olyan, ki felé az ábrándok végtelen álma szállptt, hanem egy vakitó csillogás, kinek láttára sajátságos égető vágy lepi el I

hibája. S minthogy törvény szerint a városi gazdálkodást ellenőrizni a polgármester kötelessége és nem a bizottságé, ha hiba van és azért valakit ütni és felelőségre vonni kell, az minden körülmények között csak a tanács lehet és nem a bizottság.

Ne tessék tehát a sorrendet megfordítani, mert a helyes sorrend az, a melyet mi felállítottunk.

A mi a „Szatmár és Vidékét“ illeti, hát az tény. hogy mindig a házi kezelés mellett volt és ma is mellette van, mert magát a vállalatot nem tartja olyannak, a melyik lelkiismeretes vezetés mellett veszteséggel járhatna, s ha ennek daczára is még ez ideig mindig csak veszteséggel dolgozott, az orvosságot nem az eladásban, hanem igenis abban látja, hogy a vezetés nem volt lelkiismeretes, tehát javítani kell.

Gyermekes beszéd az, hogy a hatóság nem való ilyen vállalat kezelésére. Hiszen, ha magán vállalkozó vagy részvénytársaság volna a tulajdonos, az is mással kezeltetné, a kü- lömbség csak az, hogy utána nézne, felügyelne rá és ellenőrizné, ezt pedig a hatóság mind megteheti. Ha Szatmár- város hatóságát erre képtelennek tartjuk, akkor sötét kritikát mondunk annak összes tagjaira, s a „Szatmár és Vidéke“, bárha sok támadásban részesítette, s mikor ok lesz rá, részesíteni fogja ezután is, ezt a kritikát még nem mondta ki.

Merő ráfogás, hogy lapunk valaha az igazgató érdekeit védte - és annak szócsöve lett volna, s ha tisztelt laptársunk végig olvassa azokat a czik- keket, a melyekből czitál, látni fogja bennük, hogy mindig hangoztattuk, miszerint a gazdászati részét a vezetésnek okvetlenül változtatni kell.

A bekövetkezett eredmény nem bizonyít ellenük semmit, legfeljebb azt mutatja, hogy a javulás az emberekben még nem következett be, s hogy bekövetkezzék, arra nézve lapunk megteszi a maga kötelességét.

A mi engem illet én sem érzem magamat bűnösnek. Ha hibát követtem el, ez csak annyi, hogy nem tudtam elképzelni és még most sem tudom, hogy a közvagyon más természetű lehessen, mint a magán vagyon, s hogy a közérdeknek okvetlenül háttérbe kell szorulni a magán érdek előtt. Nem tudtam elképzelni, hogy a ki köztéren szerepel annak más czélja is lehet, mint a közérdeket önzetlenül szolgálni, s e tudatlanságomnak következménye, hogy a hol ok volt reá sokrzor kíméletlen voltam s megmondtam az igazat személyválogatás nélkül mindenkinek.

Ez bizony nem rózsás szerep s igaza van annak az urambátyámnak, a ki egyszer igy szólott hozzám: „Hiszen úgy van, a hogy öcsém mondja, de hát minek csinál magának kellemetlenséget, mondja ki más az igazat I“ A mire én azt feleltem neki: „ De

lássa bátyám, mikor az a más nem akarja.“ És az öreg ebben is igazat adott.

Mert a dolog úgy áll, hogy sokan vannak itt minálunk, a kik szeretik az igazságot, s ha az igazmondással nem áll valamelyik személy kapcsolatban, a ki magát sértve érezheti, ki is mondják nagy bátorsággal, de mihelyest személy forog kérdésben, bölcs hallgatásba merülnek. Már pedig az igazmondásnak hatása csakis akkor van, ha a személyt sem kíméli, mert a hibát a személy követi el, s ha az mentve marad, még nagyobb bátorsággal fogja elkövetni.

A villamvilágitási vállalat kezelésében nagy a rendetlenség, s ebből folyólag kétségtelen, hogy a városnak tetemes anyagi kára van, az igazság tehát az, hogy a ki hibás az feleljen. Ennek megállapításához azonban szükséges az is, hogy a rendszertelen kezelés a maga egészében megvizsgáltassák s végre tisztában álljon előttünk, mennyi lehetett volna nyereségünk, ha rend lett volna, s mennyi a kárunk, hogy rend nem volt.

Szakértőket kell kérni a minisztériumtól. Egyet a ki számszerűleg állítsa össze, s egyet, a ki megállapítsa, hogy a zárszámadásokban kimutatott nagymérvű költekezések, mire mentek fel. Éz mindkettő tisztába hozható, s a ki komolyan akarja, hogy a villamvilágitási ügyben rend legyen, az a vizsgálatot nem ellenezheti, mert ha a múltak bűneire fátyolt borítunk, a jövő ismét nem lesz biztosítva.

Én komolyan akarom, hogy legyen végre világosság, azért tőlem tel - hetőleg küzdeni fogok a vizsgálat elrendelése mellett.

Dr. Fejes István.

nyegén, mint a milyen graciozitással tán- czolta a keringőt, melyet róla „Tarnay- valzernek“ neveztek el.

És e belső tulajdonságokkal párosult egy férfias szépségű külső. Er.ős, csontos ember, kinek arczát barnára festette Afrika sivatagjainak forrósága, orra klasszikusan hajlott, tipikus családi orr, erős szúró szemek, melynek tekintetét kiállani nem lehetett, merészivezetü szemöldökön s szénfekete, kékesben játszó haj s ha ehhez a külsőhöz hozzáteszem a modort, előttünk áll a férfi-ideál, a legtökéletesebb gentlemann.

Tarnay nagyvilágfi volt minden ízében, a ki ép oly jól ismerte Párisnak minden zugát, mint Monaconak rejtelmes titkait, ismerte a Szaharának minden veszélyét, mint Budapestnek fényes aszfaltját. Azon férfiak közé tartozott, a kik ismerik a női lélek minden titkos zugát, a kikben megvan a tehetség hódolni az apró női önkényeknek, de a kik, — biztos tudatában hatalmuknak, — mindég bizonyos fölényt tudnak maguknak kivívni a nőkkel szemben.

Szóval azon férfiak közé tartozott Tarnay is, a kiket azért teremtett az Isten, hogy veszedelmesek legyenek a nőkre s álmatlan éjszakákat okozzanak az aggódó férjeknek I ellenállhatatlanságának mesés hire ismert volt mindazok között, a kik magukat a jobb körökhöz számíthatták.

Csodálatos varázs volt benne, melyet csak növelt az a titokzatos komolyság, melylyel körülvette magát.

$ %

*

(Végé köy.)

az embert, elementáris erővel támad a szívre, a fejbe kergeti a vért s tüzessé teszi a legjámborabb szemet, a mely hajt, űz — s az ember nem tudná megmondani hova? s meddig? Olyan volt, mint egy remek Rafael kép, telve fénynyel és üdeség- gel; szóval egy oly nő, a kiről gyakorta álmodunk, mindég szépet, olyan remeket, hogy rosszul esik a felébredés.

Egy vegyüléke volt meg benne az olasz és angol fajnak, érvényesítve annak külsejét, emennek természetét.

Anyjától, ki olasz nő Volt örökölte testi bájait. Venusi termeten Junói fő, melyet éjsötét haj borított, szemei azok a tengermélységü fekete szemek, a melyekbe csak belebolondulni lehet, a melyek emlékeztetnek az „Ezeregy éj-4 bajadérjaira.

S e gyönyörű külsőben, melyről mindenki azt hitte, hogy forr a szerelmi-vágy, lakott egy élettelen lélek. Plasztikus idomai merevek voltak, mint a márvány s fekete szemeiből sohasem löveit elő a szikra, mely megbolonditja a férfit.

. Már gyermekkorában hozzászokott ahhoz, hogy ne gondolkodjék, éljen napról- napra, nem törődve a holnappal, hogy az mit hoz.

Mig többi barátnői játszadoztak, ő meghúzódott egy sarokban s órákhosszat elnézett egy pontot s mig körülötte minden vidám volt s visszhangzott , a kacza- gástól, addig ő közönyösen szemlélte, hogy mint igyekszik a macska mindenképen belekötni a kutyába..

Később mikor nagy leány lett, elment bálokra, nyilvános helyekre, nem mintha vágyódott volna, hanem mert igy kívánták a szülei. Mikor eljött a férjhezmenés ideje, I szülei kiválasztottak neki egy becsületes,

de nem fiatal tőkepénzest s ő hozzáment anélkül, hogy szerelemről beszéltek volna egymásnak.

Nagy házat vitt, számtalan udvarlót tartott, mert igy látta másoktól s becsületes asszony maradt unalomból, megszo- kottságból.

Nem volt ő tudatlan, sőt egyes kivételes napokon, melyeket nem kevés iróniával „boldog napoknak44 nevezett, kiválóan szellemes is tudott lenni, de aztán ismét visszaesett megszokott letargiájába, melyből semmi sem volt képes kizökkenteni.

Hiányzott lelkének az a finom árnyalata, melyet az édes szerelem ad meg, hiányzott oelőle a változatosság utáni vágy, irtózott mindentől, a mi mindennapias meg- szokottságát megzavarhatta volna; egyszóval köznapias volt.

$ $

A téli szezon az ő barátságos összejöveteleivel, fényes báljaival s más egyéb változatosságaival, újra itt volt.

Nem kis érdekességet adott a szezonnak, hogy Tarnay Gida hosszú, külföldi utjából visszatért.

Hogy ki volt Tarnay Gida? ha egyszerűen akarnék vele végezni, azt mondanám egy hérosz, egy tüneményes jelenség e -sártekén, a kit azért plántált ide a teremtő, hogy hódítson.

Megáldotta őt a természet mindennel, a mi e fényes pályára kell. Férfi volt abban a tökéletes értelemben, a mint csak el lehet képzelni. Nem divatbáb, nem gyönge, kifésült ficsur, hanem egy erős férfi, a ki ép oly tökéletesen megállotta a helyét puskával és karddal a kezében, mint a milyen tökéletesen megállotta a szalonok puha sző-