Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-06-06 / 23. szám

Tizenhatodik évfolyam. 23-ik szám. ;/ Szatmár, 1899. junius \6,-' TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: fügéit évre . 3 frt. 1 Negyedévre . . . 75 kr. Fél évre . . 1 „ 50 kr. | Egyes szára ára. . 8 „ Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 frt. Ül SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők; Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt. A SZERKESZTŐ LAKÁSA: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉSEK e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak me:iett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 8 kr. Hirdetés és nyiJAtér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 30 kr. Házi kezelés. A villamvilágitási vállalat újabb fordulata ismét felszínre hozta a kér­dést, mi volna üdvösebb a városra nézve, fentartani továbbra is a házi kezelést, avagy túladni az egészen, mint a hogy arról a múlt évben már szó esett. Azok, a kik az eladás mellett és a házi kezelés ellen voltak, most meg­győződéssel hirdetik, hogy ime meg­mondták ők már egy évvel ezelőtt, miszerint a házi kezelésnek más vége nem lehet. Hát az bizonyos, hogy megmond­ták, azonban az is bizonyos, hogy a jelenlegi helyzet és az ő mondásuk között nincs semmi összefüggés, s igaz­ságuk csak akkor volna, ha a házi kezelés tényleg életbe lépett volna, ez pedig, mint tudva van, nem történt meg. Mert az a kezelés, a mi eddig a villamvilágitásnál gyakorlatban volt, mindennek, csak házi kezelésnek nem mondható, az egy kritikán alóli álla­pot, mely hasonlít a falura dajkaságba adott fattyu-gyérmék sojrsához, a kivel még az édes anyja sem törődik. Mikor ugyanis az eladás körüli viták folytak, egyértelmű volt a meg­győződés, hogy üdvös eredmény csakis uj kezelési szabályzat életbeléptetése mellett várható, s mikor az eladás el- ejtetett és a házi kezelés mondatott ki, a közgyűlés kimondta egyszersmind azt is, hogy az; üj szabályzatok azon­nal elkészitendők. Hosszú idők elmú­lása után most vagyunk íOtt, hogy a TARCZA. A jó ismerős. Hosszas távoliét után újra eljutottam abba a csinos kis vidéki városba, szülőváro­somba. Az a nehány év a mióta nem láttam, külsőleg sok vál'tozást hozott létre. Külsőleg mondom, mert áz emberek — úgy látszik — nem változtak. — Legalább én minden elém akadó arczban egy régi jó ismerőst véltem felfedezni. Lehet, hogy a hazai le­vegő teszi, de bizonyos, hogy. Valahány­szor szülővárosomba Epék, minden ember oly ismerősnek tűnik fel előttem, mintha éveken át fentartott bizalmas baráti viszony kötne vele össze. Ez a sok ismerős' arcz mindazonál­tal kissé zavarba hoz. Bármennyire meg is van bennem a vágy ezt a sok ismerős ala­kot a viszontlátás zajos örömével üdvö­zölni, mégis’ csak nehezen tudom 'magam­mal elhitetni, lro'gy én ezt a száma nélkül való ismerős alakót tényleg 'is személyesen, ismerem. ' így aztán*-'— kivált hóntartózkodásom első napjaiban — olyan várakozó állapotba helyeztem magamat. — Már messziről min­den ismerősnek Iátszó arc/otvalóságos tanul­mány tárgyává teszek; nem hagyván figyel­men kivül oly szempillantást, egy arcz- mozdulafot sem, melyből valahogyan ki­tudnám sütni, hogy voltaképpen ismerjük hát-e egymást. — Persze ez a tanul mányo­zás nem mindig vezet a helyes útra. Né­melyik arcz az ifjúkor ezer felelevenedő emlékét ju.tatja eszembe s mohó vágygyal készülök a látszólag ölelésre nyíló baráti karokba rohanni s ime a vélt jó barát rám ügyet sem vetve halad el mellettem s ha kellő időben nem tájékozva magamat, mégis szabályzat tervezete készen van, s majd ha ezen szabályzat elfogadtatik és életbe lép, s majd ha a kezelés ily módon való vitele mellett legalább egy esztendő eredményét láthatjuk, ak­kor szólhatunk csak komolyan hozzá, hogy lehet-e sikert várni a házi keze­léstől vagy pedig nem. Mi, a kik elejétől kezdve mindig a mellett voltunk, hogy a városnak a villamvilágitási berendezést eladni kár volna, miután az, ha dús nyereséget nem is, de annyi előnyt biztosit, hogy a polgárság jó és jutányos világítást élvezhet zaklatás nélkül, s ha többet nem, idővel mégis fog annyit jövedel­mezni, a miből a közvilágítás kikerül, bárminő szomorúak a múlt évi tapasz­talatok, most is előbbi álláspontunknál maradunk, mert nem tudjuk és nem is akarjuk megérteni, hogy ha a város azon tisztviselői, a kiknek ügybuzgó- sága e vállalat sorsára befolyással van, kötelességüket megteszik, hogy akkor a házi kezelés mellett kár le­hessen. Mert nem a villamvilágitási vállalatban .van a hiba, hanem az emberekben. Ez a vállalat egészséges s különösen most, ha a teljes berende­zés elkészül, olyan állapotba lesz he­lyezve, a melynek működésétől csak jót várhatunk. Hanem persze, ha nincs senki, a ki fáradságot venne magának, hogy hébe-korba utána nézne, váljon rend­ben vannak-e a dolgok; ha azoknak, a kiknek pedig az ellenőrzés a. kötelessé­gük, egy teljes éven át nem jut eszükbe, egy barátságos köszönést megkisérlek, bá­muló arczczal mér végig s zavartalanul foly­tatja útját, anélkül, hogy köszönésemet figye­lemre méltatná. — Máskor pedig — kü­lönösen, ha már több ilyen ismeretség fel­újítását czélzó barátságos kísérletem kudar- czot vallott — nyugodt öntudattal haladok el egy valóságos ismerős mellett s persze, hogy nem köszönök. — A bámuló tekin­tet újra végig,siklik rajtam, de ebben már van némi megvetés is. De hát ezen cso­dálkozni sem lehet; hogy is lehet valaki olyan, fajankó, hogy még azt sem tudja, kit illet meg a köszönés. Ezek a különféle árnyalatú bámuló tekintetek leginkább rávezetnek arra, hogy kik is hát az én voltaképpeni ismerőseim. B írmennyire keveset forgok is az utóbbi időben szülővárosomban, annyira mégis csak ismerem földjeimet, hogy tudhassam, miszerint azok feltétlenül végig néznek minden idegent, a ki nekik köszön; de eszükbe sem jut, az üdvözlést viszonozni. Másrészt azonban, ha egy ismerősük. kö­szönés- nélkül halad el mellettük, annak az­tán 'olyan tekintetek jutnak osztályrészül, a mit nem egy hamar fog elfeledni. Hogy ők bátorítsák fel előzetes köszöntéssel a tartózkodót, az nagyon távol áll tőllök ; hi­szen azt csak nem lehet kívánni, hogy egy törzs benlakó — egy néha-néha odavetődő, habár benszülött előtt elsőnek emelje meg a kalapját. Ilyetén formán én —ha néha,' mint éppen mostanában is, hazakerülök — abba a kiváltságos helyzetbe jutok, hogy nekem nem köszön előre senki, mig ellenben én igen sokaknak köszönök előre, de az még utólagosan sem lesz acccptálva. így akár Hamletnek képzelhetem ma­gamat, csupán a „lenni vágy nem lenni“ helyett „köszönjek, ne köszönjek“ lészen a mottóm. holott a villamvilágitási vállalat veze­tésében tapasztalt szabálytalanságok előttük is tudva voltak, beletekinteni legalább egyszer, hogy váljon mit is csinálnak a villamvilágitásnál: akkor nagyon természetes, hogy az igy ve­zetett vállalatnál haszonra nem, hanem csakis veszteségre van kilátás. Ha a villamvilágitási vállalatnál tisztán az a czél tüzetelt volna ki, hogy az jövedelmi forrás legyen, a miből a közpénztár nagy nyereséget húzhasson, akkor igen, mi is azt mon­danék, hogy erre a czélra nem való a városi kezelés, de elejétől fogva nem ez volt a czél, hanem a jó és olcsó világítás, ezt a czélt pedig ily utón is elérhetni. Ha igazságnak volna vehető, hogy a villamvilágitási vállalatból házi ke­zelés mellett a városnak csak kára lehet, ez egy nagyon szomorú igazság volna, a mely a többi között azt is magában foglalná, hogy a város fize­tett tisztviselőiből hiányzik nemcsak az a magasabb ideális lelkesedés a város érdekét mindenek fölé helyezni, hanem hiányzik a kötelességérzésnek azon minimális foka is, mely ahhoz szük­séges, hogy a közvagyon el ne kallód­jék. Ilyet pedig még a most tapasztalt vigasztalan állapotok mellett sem szabad feltenni. Az uj kezelési szabályok meg­állapítják mindenkinek a tennivalóját és kötelességét s ezzel egyszerre meg­szűnik a régi rendszer, mely abból állott, hogy a villamvilágitási vállalat * i Bizonyosan tetszik tudni, hogy a mi csinos városunknak egyik kellemes neve­zetessége : az uszoda. — Na hát kérem ez a helyiség meg éppen a kétségbeesés szé­lére hajtja a köszönés és nem köszönés problémája között vergődő lelkületemet. Nem hiába mondják, hogy ruha teszi az embert, mert nálam is az ismerős arcz mellett mégis csak a ruházat szolgál némi Útmutatóul és egyúttal biztosítékul a régi ismerősök felfedezésében. Tessék most már valakit az uszodá­i ban a ruházatáról felismerni, mikor ott még a nagyságos törvényszéki elnök ur is ugyanazt a kék vagy veres csikós ruhada­rabot viseli, mint a legutolsó 60 krajezá- ros dijnok. Se a szövet finomsága, se a szabás utánozhatlan volta nem szolgáltat semmi tájékoztatót, kiben mi lakik. — A testalkat pedig legkevésbé árulja el a tár­sadalmi állást, mert hány vékony dongáju szabó legényt sejtető alak legalább is fő-fő minden egyéb és sok más széles válluybá­tor tekintetű imponáló egyéniségrőlkisül, hogy legfeljebb önkéntes tűzoltó, de szabad óráiban a bőrcserzéstől sem riad vissza, lévén ez neki a polgári életben tisztessé­ges foglalkozása. Könnyen érthető tehát, hogy miután szerénytelenség nélkül inkább az előbbiek osztályához vonzódom inkább»-'ha üdülés szempontjából az uszodába betérek, két­ségbe ejt minden ismerős arcz s annyira tartózkodó vagyok, hogy legutóbb még a saját valóságos első fokú sógoromnak is csak hosszú habozás után mertem köszönni Annál jobban esik aztán, ha némely jólelkü ismerős alak barátságos üdvözlés­sel siet lefegyverezni tartózkodó félénk­ségemet. A minap is — egy kicsit kisütvén a nap — a rég nélkülözött üdülés édes érze­tével léptem az uszodába. — Határozottan nélkülözte az ellenőrzést, miután min­denki úgy tekintette, mint a melyhez semmi köze nincsen. Tulajdonképen működésben volt a nélkül, hogy valaki vezette volna. Nem ügyelt rá senki, csak a mikor kiderült, hogy kár van belőle, szólalt fel egyértelmiileg min­denki, hogy hiszen előre látható volt. Az uj kezelési szabályzat mellett lehetetlenségnek tartjuk, hogy a ta­pasztalt rendszertelenségek ismétlődje­nek, s miután a szigorú ellenőrzésről is gondoskodva lesz, lehetetlenségnek tartjuk azt is, hogy a múlt évihez ha­sonló deficzit előállhasson. S ha min­den tényező megteszi a kötelességét, ha az illető közegek, a kik a villam­világitási vállalat vezetésénél szerepet visznek, csak egy kis ambicziót he­lyeznek abba, hogy az állapotok meg­javuljanak, bizonyára a házi kezelés is meg fogja hozni az annyiszor kilátásba helyezett hasznos gyümölcsöket. A mi eddig történt, annak oka nem a házi kezelés, hanem az ellen­őrzés teljes hiánya volt, de erről most nem akarunk -szólam^ miután az ügy vizsgálat tárgyát képezi, a mely hivatva lesz kideríteni, mily mérvű mulasztá­sok idézték elő, hogy a kiadások a bevételeket oly nagy mértékben meg­haladták. Egy azonban az uj szabály­zat mellett életbe lépő házi kezelés üdvös voltához is feltétlenül szükséges, az t. i., hogy a múlt hibái a legszigo­rúbb megtorlásban részesüljenek. S mi hisszük is, hogy részesülni fognak! jó napom volt; a kék és veres csikós öl­tözetű — mondjuk inkább vetkezetü — ala­kok közzül mihamarább többen, meleg üd­vözléssel tüntettek ki. De a legmelegebben üdvözölt egy hirtelen szőke hajú, rokon­szenves ifjú, ki a vízből kilépve és meg­rázkódva — mi közben a viz hüs Voltá­ról kellő alkalom volt nieggyőződni — egész lelkesedéssel hozzám szólott: „Hogy van édes Kántor ur?“ Ez a Kántor az én becsületes nevem, habár társadalmi állásomat éppen nem fe­jezi ki. A cseppekben élvezett viz ámbár hideg volt, de a meleg üdvözlet szivemig hatolt s tőlem telhető barátságos mosoly- lyal viszonzám: „Kitünően édes barátocskám.“ Vaj! ki Ő és merre van hazája? ez a kérdés meg sem fordult agyamban. Az arcz, az szerfelett ismerős, hogy nevemet is tudja és hozzá az édes jelzővel sem fu­karkodik, elég biztosíték arra^Jiogy alapo- : san ismerhetjük egymást. — Habozás nél­kül csatlakoztam felfedezett régi ismerő­sömhöz, kinek — kissé tapasztalatlan úszó lévén — a vízben mérhetlen sok hasznát vettem. — Állandóan együtt merültünk a vízbe s közös erővel kapaszkodtunk ki a Szárazra, miközben kifogyhatatlan volt az újabbnál újabb városi események elbeszé- lésébfenl — Minden úszási tempó közelebb hozott egymáshoz s természetesnek talál­tam, hogy velem egyszerre elégelte meg az úszás gyönyöreit. Á mig kabinomban siettem a felöltö- zéssel előre elképzeltem, hogy milyen kel­lemes lesz majd nehány pohár sört a ro­konszenves ismerős kellemes társaságában elfogyasztani. A mint felöltözve kiléptem, ismerő­söm, kinek divatos, de kissé túlhajtott ru­házata kissé meglepett, már éppen elhagyni készült az uszodát. Pár lépéssel utói értem,

Next

/
Thumbnails
Contents