Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-11-07 / 45. szám
HATNAK TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. í A „Nemzeti szövetség“ és az iparosok helyzetének javítása, ii. Legközelebb e hasábokon ki lett fejtve, hogy a magyar kisiparos osztály megmentése elsőrendű társadalmi és nemzeti feladat és épp azért e tekintetben állam és társadalom közremunkálni, egymás tevékenységét segíteni tartozik. És épp azért, mert az iparos osztály helyzetének javítása ily nagy érdekeket érint, a „Nemzeti Szövetség“ működési köréhez számítottuk a felvetett kérdés rendezésének során a társadalmi tevékenység vezetését, irányítását, a bajok, a betegségek kons- tatálását, hogy aztán egy lépéssel tovább mehessen a társadalom és javítani, gyógyítani tudjon. Lehet, hogy a megfigyelés során számos más betegség fog előtűnni, és apránkint minden oldalról megvilá- gittatván a helyzet, tisztán fog előttünk állani mit és minő sorrendben kell tenni, javítani, de véleményünk szerint ma semmi sem lehet elsőbb, mint a hitelviszonyok rendezése. Kétségtelen, hogy habár tágabb értelemben, de mégis úgy a kisiparos, mint kisgazda üzletember, kinek hogy boldoguljon, hogy sikert tudjon fölmutatni, befektetéseket kell eszközölnie, vagyis más szóval pénzre, tőkére van szüksége, melyet saját kezének munkájával kell forgalomba hoznia, hasznára tennie, A társadalmi viszonyok történelmének megirója bizonyára megdöbbenéssel fogja majd megállapítani a végtelen rombolást, mit nálunk a 60-as, 70-es évek uzsora-üzelmei vég- hezvittek. Nincs olyan üzlet, nincs olyan ipar, vagy gazdaság, a melyik képes legyen olyan hasznot adni, hogy a munkás megkapja bérét, ha a belefektetett töke uzsora-kamatot fizet. Igaz, hogy a törvényhozás megelégelte a rombolást, korlátokat állított fel, de azért a visszaélések meg nem szűntek, titokban, a törvény kijátszásával virágzanak ma is. És miért ? Mert a tilalom semmit sem ér egymagában, inig nincs gondoskodva intézményekről, melyek hitelforrást nyitnak a kis embernek is és igy megmentik öt attól, hogy az uzsorát fii keresni kényszerüljön. Az uzsorának egy nem kevésbbé veszedelmes, de rejtettebb nemét idézte elő nálunk a kereskedői osztály tul- tengése is. Oly sok a kereskedés, hogy ott az egyed boldogulásra csak akkor számíthat, ha tulmagas perczentet számit fel és a kiszolgáltatott áru minőségének lenyomása mellett az árak aránytalan felemelésével igyekszik a reá jutó kisded fogyasztó-közönség zsebéből kiszorítani a megélhetésre szükséges összeget. És e téren ismét ki lesz az áldozat? A kisiparos, a kisgazda, ki nem képes tömegesen és első kézből vásárolni, de azt az üzletet keresi fel, hol neki hitelt nyújtanak, persze soksor nem 8, nem 10, hanem 100 perczent felszámításával. Hogyan legyen most már képes az iparos a drágán kapott pénzen vett még drágább anyagból készített, áru után fizetni a dupla kamatot, és még meg is élni. Szerencsés az, ki a kezdet nehézségeinél el tudja kerülni az idegen tökét, de ha valaki az iparosok közül ma kölcsönpénzre szorul, az aztán a legtöbbször zöldágra vergődni nem; tud. ' Azt mondhatná valaki; hogyan lehet olyat állitani városunkban, hol annyi tisztességes pénzintézet él és virágzik ? Távol van tőlem, hogy itt e kritikát pénzintézeteinkre vonatkoz- •tassam. E pénzintézetek tudják leg- ■jöbbtTiT; tíögy klierttélájük legkisebb százaléka az, mely a kisiparosok köréből kerül ki, mert a kisember ritkán állja ki a váltó birálat tüzpró- báját és épp azért, ha pénzre van szüksége, ma is előszeretettel keresi fel a magán tökét, a privátembert és igy jut aztán a titkos, az elleplezett uzsora kiszámithatlan ezerféle csapdáiba, melyekből nincs a legtöbbször menekülés. Rendszerinti viszonyok között, egészséges szervezet mellett pénzintézeteink kamatlába, elismerem, méltányos, — de egy beteges tünet orvoslásánál, egy pusztulásnak indult .osztály megmentésénél még mindig magas, mert itt nem oly pénzre van szükség, mely azt keresi, hogyan húzhat tisztességes bár, de mégis legtöbb hasznost, — hanem oly intézményre, mely a legkisebb embernek is biztosíthatja azt a kamatminimumot, melyet élvez a nagy-kereskedő, a nagy-pénzintézet. Ilyen intézmézrnény pedig van és ez a hitelszövetkezet. Végtelen sok erkölcsi és anyagi hasznot szerez közönségének a hitel- szövetkezet, mert egyrészről takarékosságra szoktat, másrészt olcsó pénzt juttat.. Általános a panasz, hogy iparosaink kicsapongók, nem takarékosak, — épp azé.r.t sziikségQS részükre a hi- ' TelszöveíkézeTTTtí úgyaíiís'a nyerhető olcsó hitel kedvezményéért szívesen fogja viselni a hetenkinti üzletrészbefizetések kényszerét, és ha az már le lesz törlesztve, könnyebben fogja tovább vinni a gyűjtést, hogy tökére tegyen szert. A hitelszövetkezeteknél kötelező a kamatfizetésen kívül a tőketörlesztés is. Ez is oly intézmény, TÁRCZA. Ezer év. I. Az örökség. „Azok a magyarok, kik e hazát Vérrel vették, vérrel oltalmazák, Azok a magyarok, ha riadót fútták, A halál képitől nem messzire búttak. Lakások volt paripájok háta, Vetett ágyok: kemény nyeregkápa; Ettek és aludtak lóháton a nyergen, Jártak éjjel, nappal sok nehéz fegyverben. Nem kérdezték : sok-e az ellenség ? Olvasatlan próbáltak szerencsét; Tudták: a szerencse mindig ahhoz pártol, Kinek szive még a halálban is bátor. Elfogytak, elzülltek ottan-oitan, Szép országuk hevert elhagyottan; Felveré az Isten mindenféle gyomja, Éktelenné tette török, tatár nyoma. Rongált zászló lön az Ö formája, Nem volt annak színe, se fonája; Itt-aníott sötétlett rajta egy-egy vérfolt, Szép zászlónk: az ország váznál nem egyéb volt. E becses zászlónak, a hazának Védelmében hányán elhullanak! Vérükben a rudját hányszor megfüröszték Régi ősapáink, de el nem ereszték. így a zászló ránk örökbe maradt, Ránk hagyták azt erős átok alatt, Átok alatt: hogyha elpártolunk attul, Ne legyen az Isten Istenünk ezentúl.“ 2. 1849.-----------— Fél százada éppen Ho gy a rettenetes élet-halál harczban Kétségbeesetten igy kiált a költő: „Most telik be, vagy soha az átok, A zászlót, a zászlót ne hagyjátok! Ha minket is elfú az idő zivarja: Nem lesz az Istennek soha több magyarja“*) *) Egy Aranynak tulajdonított s az 60-es években dugva olvasott forradalmi vers.-------Nem fújta el, megvan. Gonosztevők ellen Vív ott nehéz harcza gyászba borult ugyan S hosszú, hosszú gyilkos fojtogatás után A Golgota éje borult volt feléje, De miként a Krisztus a sírját feltörte S kilépett belőle. — — — — — — Merzeburgi csapás, lechmezei romlás, Ármány, fondorkodás német, görög részről, Pártviszályok harcza megszakgatták olykor, Fájó sebet kapott a testvéri kéztől; Sajó, Mohács egy nagy temetővé tette, Török, laboncz dúlta, szive vérét szíttá, Vassal pusztította, tűzzel felégette------S az ur mindannyiszor szánalomra kelve, Megkönyörült rajta, irgalmába vette S kiterjeszté védő karjait felette. 3. Oh, mert ez a nemzet gyakorta vétkezett, Vétkezett felette. Isten igazsága pedig azt kívánta, Hogy e vétkeiért, kivált a mit olykor önmaga Meg legyen büntetve. [ellen tett, így bűnhődött akkor, midőn telhetetlen Rabló harczaiban csúf rabságba esett S ádáz ellenségtől — fegyverrel támadva — Fegyver által veszett. Így mikor a hazát csupa gyűlöletből Lángba borította S Koppány, Vatha vérét pártosival- együtt Testvérkéz ontotta. Midőn a királyi parancsszót megvetve, Honvédő fegyverét falra akasztotta S hazája, családja szivszakgató módon Lakolt meg miatta — — — Gyengült élhetetlen királyai alatt S elpusztult nagyjai gonoszsága miatt. 4.------- De a népek sorát intéző hatalom, Ör ök jó voltából megjött az irgalom, S midőn büntetése mértéke betelett. Akarta s a roszból, mely vesztét okozá, Csak jó következett. Augsburg! romlás magába szállitá, HarCzok helyett békés munkára szoritá S mely a honszerelmet lelkében felköltse: Állandó lakhelyet építtetett véle. A harczi sátrakból békesség vára lett, Tövébe ipar és jólét telepedett. S majd a vértől undok oltárok helyébe Helyet nyert végre a szeretet jelképe. 5. És amint az évek gördültek felette, Dicsősége, gyásza fel lettek jegyezve; Egyik lapnál szivünk érzelme túlárad, Másiknál a szemünk fájó könybe lábbad; Lajosnál, a nagynál büszkeségtől dagad, Másiknak a vesztén csakhogy meg nem szakad. 6. Hunyad fényes napja alig hogy leszálla. Fekete éjszaka borult a hazára; Borús, csillagtalan fekete éjszaka, Melynek, úgy látszott, hogy nem lesz több hajnala, És a borzalmas éj alig hogy leszálla: Gyilkosok zsiványok rohantak réája ;■ Fosztogatók hada, hiénák serege . . . Jaj! Isten csodája, hogy el nem veszett, bele. 7.-------De mikor a mérték újólag megtele, Is mét mutatkozott a kegyelem jele, Mert ime az égen megint csillag támad S nyomában biztató, mennyei fény árad; Vitéz ősök lelke újra testet öltve, Védő angyalokul szálnak le a földre. Szertefut a rablók fosztogató-hada, Felderül a hajnal, eltün az éjszaka . . .-----------Bocskay, Bethlen és Rákóczyak tette Am ig csak magyar él, nem lesz elfeledve. 8.-----------Majd régiek helyett uj idők jövének, Ha rczok borzalmai elfeledve lőnek S az örök kútfőnek „úgy legyen“ szavára Világosság fénye derül a hazára. Felgyűl a tudomány égi szövétneke, Megzendül a költők csalogány éneke; Elnémul a kétség, megszűnik a bánat, A munkás szorgalom uj életre támad; Kazinczy, Kölcsey, Széchényi nyomdokán Rég nem látott fény rezg át újra a hazán S felzokog a dalnok: „hozz rá vig esztendőt, Megbünhödte e nép a múltat s jövendőtl“ Ámen. N, Miklósi
