Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-10-03 / 40. szám

Tizenhatodik évfolyam.

40-ik szám.

Szatmár, 1899. október 3.\

§ 039.

co

3U

TÁRSADALMI. ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN.

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:

Egéas érre . 3 frt. I Negyedévre ... 75 kr.

Fél évre . . I „ 50 kr. | Egyes szám ára. . 8 „ Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 frt.

SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL,

hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők:

Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt.

A SZERKESZTŐ LAKÁSA:

Eötvös-utcza 19-ik szám.

HIRDETÉSEK

e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek.

Nyilttér garmond sora 8 kr.

Hirdetés és nyil'tér kincstári bélyegilletéko minden beiktatásnál 80 kr.

A polgármester jelentése.

f§

A helyi sajtó gyakran foglalkozott már azzal a szomorú ténynyel, hogy a városi bizottsági tagok kötelességüket nem teljesitik úgy, a mint azt a közérdek megkívánná. Nagyon kevés a száma azoknak, a kik úgy az előkészítő bizottságokba, mint a közgyűlésbe eljárnak, aminek egyik természetes következménye, hogy a városi ügyeket nem ismerik s ennek folytán, ha megjelennek is, tájékozatlanságuknál fogva gyakran inkább ártanak, mint használnak. Szinte nevetséges látni, mikor választás alkalmával zsúfolásig: megtelik a köz- gyűlési terem, s amint a választás véget ért, ismét megürül, miután a legtöbb bizottsági tagot csakis az elígért szavazat viszi fel s leadván szavazatát, nem köti többé semmi érdeklődés a napirendre felvett bármily fontos tárgyakhoz.

Hallottunk erős felszólalást magában a közgyűlési teremben is _e miatt, mikor határozatképes számban nem gyűltek össze, de az eredmény ma is ugyanaz, hogy van egy kis számú városi képviselő, a ki érdeklődik a városi ügyek iránt, és lelkiismeretesen teljesiti kötelességét, a nagy többség azonban nem csinál semmit, egyáltalán nem törődik azzal a kötelességgel, melyet ugyan ha nem teljesít, azért büntetni nem lehet, de a melyet elmulasztva határozottan árt a közérdeknek.

Ezzel a mulasztással foglalkozik a polgármesteri jelentés, mely szintén rámutat arra a sajnos jelenségre, hogy úgy az előkészítő bizottságokban, mint a közgyűlésben kevés számmal szoktak a bizottsági tagok résztvenni, s ezen mulasztás következményeként tekinti, ha az önkormányzat nem kifogástalan, miután a leghatékonyabb erő, a nyilvános ellenőrzés hiányzik.

El kell ismerni, hogy a polgár- mesteri jelentés ezen részének sok igaza van, de az is csak pusztában elhangzó szó marad, rnelj7 egyáltalán nem fog változtatni a visszonyokon. A kik eddig jártak és érdeklődtek, azok ezután is járni és érdeklődni fognak, a kik pedig mint távollévők szerepeltek, maradnak ezután is ugyanazoknak.

A bizottsági tagok fele részben virilisek, a másik fele részben választottak. Ha kezünkbe vesszük a névsort., látni fogjuk, hogy a virilisek között nagyon sok van olyan, a ki évenként alig jön fel egyszer a közgyűlésbe»- . Hogy,, az j ly,e n - bi zattsÁgi tag, mit használ a közügynek, fejtegetni nem szükséges, hogy azonban sokat árthat, az kétségtelen. A törvény adja meg neki a jogot, akár van reá hajlama, akár nincs, s közülök nagyon sok e jogot olyannak tekinti, mint a választási jogot, a melylyel tetszése szerint rendelkezik. Pedig a kettő között nagy a kiilömbség, mert. a bizottsági tagság nem csak jog, de kötelesség is, a hol annak elmulasztása megrovást érdemel, inig a

O 1 O

választási jog nem gyakorlása, habár azzal nem élni szintén közömbösség, a közérdeket oly mélyen nem érinti.

Mit lehetne tenni arra nézve, hogy a viriliseket kötelességük teljesítésére szorítsák, a törvény kényszereszközökről nem gondoskodott. Szerintünk a praktikus aljárás az volna, és azt meg is lehet cselekedni, hogy az ilyen notórius bizottsági tagokat | névjegyzék összeállításakor személyen- j ként fel kellene szólítani, akarja-e a bizottsági tagsági jogát gyakorolni, avagy nem. Biztosra veh:tö, hogy volna közöttük több, a ki magát töröltetné s átadná helyét olyannak, a ki a vele járó kötelességet teljesítené. Mert a dolog úgy áll, s a mulasztó viriliseknek egyedüli mentségét az képezi, hogy őket minden megkérdezés nélkül a törvény ruházza fel a joggal, s ha a felruházás megtörténhetik anélkül, hogy azt gyakorolni kellene, annak ők nem okai. Ha megkérdezték volna őket, bizonyára megmondták volna, hogy nekik arra .sü_-. kedvük se idejük nincsen, hát hagyják őket békében.

Más megítélés alá jönnek a választottak, Aki a bizalmat keresi, már pedig a választottak azt cselekszik, azok erkölcsi kötelességet vállaltak magukra, hogy a mire vállalkoznak, annak a feladatnak meg is fog- nak felelni. A dolog természete hozza magával, hogy a bizottsági tagság nem puszta disz, mely az egyéni hiúság kielégítésére van hivatva, hanem terhes kötelesség, amit teljesíteni

kell. S ha ennek daczára még sem teljesitik, az már egyedül és kizárólag a választó polgárság hibája, hogy az ilyeneket újból megtiszteli bizalmával. A törvény kényszereszközökről itt sem gondoskodott, de valamit tenni itt is lehetne, ami az illetőket buzgalomra serkenthetné. Nevezetesen, annak mintájára, hogy a közgyűlésen jelenlévőket rendszerint felszokták jegyezni, a polgármesteri jelentésben mindig felkellene olvasni azoknak neveit, a kik az előbbi közgyűlésen jelen nem voltak, az év végén pedig egy kis statisztikát összeállítani a mulasztásokról. Természetes, hogy ezen eljárásnál virilis és választott között nem volna különbség teendő.

Elismerjük, hogy ez egy kissé gyerekesnek látszik, de miután a mulasztás és a kötelesség nem teljesítése szintén nem férfias, éppen megfelelő volna. És a mi fő, a választó közönség teljes tájékozást szerezhetne magának azokról, a kiket bizalmával megtisztelt, s a kik e bizalomra később is pályáznának.

A mi a bizottságokat illeti, erre nézve az a nézetünk, hogy ezeknél a hiba az összeállításban is keresendő. Sok bizottsági tag olyan bizottságba jutott, a mihez se hajlama, se kedve nincsen, I kimaradt olyanból, a hol hasznosan működhetnék. Sőt tudunk olyan bizottsági tagot is, a ki bár számottevő tagja a közgyűlésnek, de mert erős ellenzéki, egyik bizottságba sem lett felvéve.

TÁRCZA.

' in1 iiunnui'11

Sipulusz.

— Fiziológiai tanulmány. —

(Dr. G. í.) Valami ős erő lakik abban az emberben; élő és Írott szava egyaránt varázshatással bir, fogva tartja a lelkünket, urálja a kedélyünket, kénye-kedve szerint nevető-görcsöket vált ki belőlünk, de ha akarja könnyeket is facsar a szemünkből.

Mióta az ezredéves asztaltársaságunk disztagja, gyakran ellátogat hozzánk s én mindig fokozódó érdeklődéssel tanulmányoztam őt, megfigyeltem, hogy rengeteget eszik. Ételfogyasztási képességét csak a szellemessége múlja felül s sokszor bosz- szantó, hogy mikor az ember a szavát lesi ő akkor még csak j a 3-ik előételnél tart, a mi azt jelenti, hogy most kezdi igazán, athletikai arányokban fogyasztja a táplálékot, de testileg korántsem az; a táplálék ő benne nem változik át hússá és zsírrá, mint más közönséges halandóban; hanem agyállományé s igy magyarázható csak, hogy szellemileg gladiator. Humorja olyan, mint a mitrailleuse, úgy szórja az ötleteket, mint amaz a golyókat s a puskapor, amit használ, füst és szagnélküli, nem sérti sem az érzékenységet, sem az aesthetikát, csak rakétát lát az ember, .mely gyújt és világit, de soha kárt nem csinál.

Miben rejlik a titka? mi ördöge van ? hát zseniális, azaz közel áll | zsenihez azt

mondja mindenki, de kevesen tudják, hogy az voltaképen micsoda.

Egy ezres tagtársam Cantu Caesarra hivatkozva azt mondja, hogy a zseniakarat; én nem vállalok felősséget érte, hogy igy mondta, de ha igen, akkor vagy nem értem, vagy helytelenül mondotta, mert ha csak abból állana, akkor én is meg a tagtársam is zsenik volnánk, mert hiszen az akaratunkon nem múlik. Ehhez kétségkívül egyéb is kell. Concedalom azonban, hogy a zseninek rendesen erős akarata is van; s mikor Cantu Caesar azt állította, valószínűleg Napóleonra vagy hasonló hadve- zéri vagy államférfiul zsenire gondolt a nagy historikus.

Az iskolai bölcsesség úgy definiálja a zsenit, hogy az egy olyan isteni adomány, amelynek tulajdonosa eredeti eszméket termel s hogy azon a téren, a melyen működik, nem járja a taposott ösvényeket, hanem uj utakat tör magának. Én azt a definicziót sem fogadhatom el, mivel az nem lényeg, hanem tünet, nem ok, hanem következmény, én pedig azt szeretném tudni, hogy mi a zseni fiziológiája. Ez persze igen nehéz dolog, mert olyan mikroskopiumot még nem találtak fel, amely az imponderábilis észmunkát tömecs és parány elemeiben követhetné, azautomia.mely a fiziológia segédtudománya, némi támpontokat nyújt arra nézve, ez pedig kiderítette, hogy vannak agyvelők, a melyek az átlagember agyánál súlyosabbak, mint hogy pedig a priori azt lehet hinni, hogy egy nagyobb agyvelő nagyobb szellemi munkára képes, talán itt van a zseni magyarázatának a nyitja. Egy szellemes iró azt mondja, hogy a zseni olyan ember, a kinek gondolkodó szerve mint egy olyan zongorához hasonlít, a melynek egy oktávval több. van a rendesnél.

A hasonlat kétségtelenül igen szellemes, de nem igen helyes, mert mi a pat- vart kezdjek avval a köznapi tapasztalattal, hogy a parányi testű hangya intelligensebb, mint az óriási lajhár? Itt feltétlenül a qualitás a döntő; a parányok finomsága és azoknak elhelyezése határoz s ez némi vigasz reám nézve, a kinek a minap ugyancsak az Ezresben ellopták a kalapomat s szinte ijedve tapasztaltam, hogy a borfiué a ki az övét kölcsön adta, a fülem czirn- páját is eltakarta, tán vigasz Sipuluszra is, ha esetleg az ő kraniometrai viszonyai kedvezőtlenebbek, mint Luchenié.

Látják önök tisztelt hölgyeim és uraim, hogy milyen haszonnal jár, ha az ember Sipuluszszal foglalkozik, a tárczám- nak ugyan talán hátrányára válik, hogy annyira eltérek a tárgytól illetőleg a személytől, azt láthatják azonban, hogy milyen stimulus! képez a gondolkodásra, ha szellemes emberekkel foglalkozunk, majdnem hogy mi is szellemesek leszünk az- áltul s ilyen módon talán én közelebb jutottam a zseni felismeréséhez, s ha egyszer. a lényeget megtaláltuk, talán több lesz a zseni is a világon.

S itt egy ragyogó eszmém támad, tényleg azt hiszem, hogy zsenialitást nevelni sokkal könnyebb és hasznosabb, mint a Schenk-féle theoriát megvalósítani. Ez li theoria in praxi nem vált be, mig az én theoriám, amint kifogom fejteni igen plauzibilis.

Aki manapság még kételkedik Darvin elméletei helyességében, avval persze nincs mit beszélni; de az ő öröklési elméletét a legtöbb ember elfogadja. Tény az, hogy tulajdonságok és hajlamok szülőkről gyermekekre átszármaznak s én meg vagyok győződve, hogy a mi a sasokra és a núbiai párduezokra nézve áll,azaz emberre nézve sem lehet máskép. A példát magáról Sipu- luszról veszem. Szülőit ugyan nem ismertem, de nem* tarthatom véletlennek, hogy az egyik testvére nagy iró, a másik pedig nagy színművésznő s nem kételkedem benne, hogy ezeknek gyermekei ha a házasságnál az én tbeoriámat, tartották szem előtt, olyan fajnemesedést fognak elérni, mely bámulatba fogja éjfeni a világot. Lehet, hogy ez az eszme vezette Jókait is, midőn a „sokat megkritizált uj házasságra lépett. O egy geniális költő az asszony tehetséges művésznő. Milyen kilátás. Azon~ ban jobb volna, ha ő volna egy tehetséges művész — s az asszony a költő.

Oh milyen gyönyörű perspektíva nyil- lik az ember szeme előtt! Tessék csak az én eszmémet kiépíteni, mi mindent érhetnénk el következetes nemesítéssel 1 ha a közönséges mezei rózsából rózsacántifoliet lehet csinálni, a vaczkorból pedig császárkörtét, mért ne lehetne az átlagemberből zsenit nemesíteni?

Ez az eszme nekem — mint orvosnak — úgy tetszik, hogy inkább kiteszem magam a legélesebb kritikának, a tisztelt olvasók ásitozásának — mint hogy elejtsem gondolataim fonalát; benne vagyok a Darvinismusban és értékesiteni óhajtanám az emberiség javára, s a „Szatmár és

Weisz Gyula

üzletébe az őszi és téli idényre a legújabb posztó és gyapjúszövetek a legszebb kivitelben megérkeztek; a téli kabát kelmék is nagy figyelemmel vannak megválasztva úgy, hogy ezeknek minden faja a leghosszabb ideig eredeti színében marad.