Szatmár és Vidéke, 1919 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1919-03-03 / 9. szám
2 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. közszájon forog. Olyan munkája ez, mint Garaynak az „Obsitos“-«, idővel elfelejthetik, bogy miket irt még egyebeket, de hogy a „Vissza a műhelybe!“' a Bodnár Gáspár alkotása, azt még 100 év múlva is tudni fogják. * Sokat irt ő lapunkba is, sőt a „Szat- már és Vidéke“ egyik megteremtője volt, Ogyjke lévén annak a három lelkes embernek, akik ezelőtt 35 évvel a lap megindítására válalkoztak. O és társa néhány év múlva kiléptek a szerkesztőségből, s azóta c?ak magam toldozgatom foltozgatom, de ha utaink elváltak is, s más irányba haladónk azóta, a barátság változatlanul tenmaradt közöttünk. Igaz szívvel veszek részt örömében és csak azt sajnálom, hogy miért kellett neki tőlem elválni, ha most is itt volna, olyan ünnepséget rendeznénk a tiszteletére, amely a köztársasági elnök fogadtatásával vetekednék. # Schőber Emil barátom a turistaságról egy nagyon kedves felolvasást tartott, s abban a turista szó helyett a „talpas“ szót ajánlja. Magam nem vagyok nagy barátja a turistaságnak, mert huszár önkénytes koromban nagyon sokat kellett gyalogolnom és akkor bizony meguntam, de ami az elnevezést illeti, ahoz már hozzá szólhatok. Hát mind igaz az, amit a talpas szóval kapcsolatban elmond, sőt ma is használatos kifejezés pl. eleget talpaltam az érdekedben, elvileg tehát én is a talpasra szavazom,- hanem egyelőre hagyjuk nyugodni a kérdést, nehogy az angolokat és franciákat még jobban magunkra haragítsuk. De ha kikerülünk a csávából, akkor aztán csak azért is talpas! . * Fel van fordulja a világ, s bogy mikor fognak a rendes állapotok ismét helyre- állani, azt még Wilson papa sem tudná megmondani, pedig hát ő mégis csak ért valamit a. mostani dolgokhoz. — Hiszen, van ahogy van, — mondja egy elkeseredett polgártárs — én már belé- törődnék mindenbe, csak legalább egy becsületes nadrágom volna! Demeter. — Fényesen sikerült thea- estóly. A Szatmári Jótékony Nöegye- sület sikeres estélyeinek legszebbjét tartotta tegnap este. Az estélyen megjelent Károlyi Mihály köztársasági elnök és dr. Nagy Vince belügyminiszter szépséges hitvesével. Ennek a ritka eseménynek köszönhető az a nagy érdeklődés, hogy a Pannónia étterme nem volt képes befogadni az óriási közönséget. A magas vendégeket Szlávy Dezsőné elnöknő üdyözölte. Károlyi Mihály köztársasági elnök szives szavakkal köszönte meg az üdvözlést és 1000 koronát adott az elnöknőnek az egyesület céljaira. A fényesen sikerült ,thea estély a belügyminisztér engedélyével reggelig tartott. Az összes bevétel meghaladja az 5000 koronát. Kedves epizódja is volt az estélynek. Ugyanis a szatmári mennyasszonyoknak egy kis számú küldöttsége felkereste Nagy Vince belügyminiszter bájos nejét, kérvén őt, legyen szószólójuk és pártfogójuk, hogy a köztársasági elnök nejének ismeretes akciójából, a mennyasszonyoknak majdan kiutalandó kelengyékből ők is részesüljenek. A küldöttség szónoka Loveczky Mariska volt, tagjai Szeles Vali* Morvái Gizi és 1 Dunay Ili voltak. — 40 éves írói jubileum. Bodnár Gáspár népszerű Írónk február 25.-én töltötte be a 40-ik évét annak, hogy irói működését megkezdte. Ekkor volt 40 éve, hogy egy népies írásával pályadijat nyert. Azóta szakadatlan tevékenységet fejt ki és mint jónevü iró az egész országban istnere- ] tes. A helyi újságírás terén is buzgón j működött; egyik megalapítója volt la- j púnknak, felelős szerkesztője több éven | át a Szatmári Hírlapnak és ugyan- ] csak két évtizeden át szerkesztette a Téli Esték és Magyar Földmivelő cirnü népies újságokat^. Müveiből több kötet J jelent meg, s ^Vissza a műhelybe !* j cimü színdarabja pedig országszerte I nagy népszerűségnek örvend. Melegen j üdvözöljük a szép alkalomból és szívből kívánjuk, hogy még sokáig gyönyörködtessen bénnünket müveivel. — Sajtóelőadó. A miniszterelnöki sajtó osztály vidéki csoportja állandó megbízottul a szatmárnémeti körzetbe, mely Szatmár- és Uocsa-megyékre terjed ki, Dénes Sándor szerkesztőt küldte ki sajtóelő- adóul. Ez egy egészen uj állás, mely össze-» kötő kapcsot fog a vidéki sajtó és u miniszterelnökségi sajtóosztály között képezni. „A személyes kiválasztásnál — Írja a sajtóosztály főnöke — tekintettel voltunk arra, bogy megbízható, szakképzett, mindenképen arra a munkára érdekes és rátermett embert válasszunk ki. .* — így esett a választás Dénes Sándorra, akiben mindezek a kellékek megvannak. — Doktorrá avatás. Spiry Endrét, a szatmári kath. főgimnázium volt növendékét, a budapesti tudományegyetemen orvos- tudományi doktorrá avatták. — J&r&sbirói előléptetés.. A magyar népköztársaság elnöke az igazságügyi miniszter előterjesttéséré Füzessy Árpád szatmárnémeti járáebirót a VII. fizetési osztályba léptette elő. HÍREK. BÚB ’ * > — A hadügyminiszter vasárnap este fél 6 őrára a városháza tanácstermébe magához kérette az itt állomásozó és tartózkodó katonatiszteket és a katonai ^bizalmi férfiakat, de mivel a demarkációs vonalról, Szinyér- váraljáról, ahova külön vonaton ment és afionnaq ugyancsak külön vonaton jött vissza, csak este 7 óra után érkezett meg, f^l 8 óra tájban szólhatott hozzájuk. Megérkezésekor a tisztikar nevében egy százados jelentést tett és biztosította a minisztert - a tisztikar leghűségesebb szolgálatáról. A miniszter bestédében elismerését fejezte ki a katonasággal szemben ás megígérte nekik, hogy érdekükben minden lehetőt megtesz. Utáná Pogány József katonai kormánybiztos mondott nagyhatású beszédet, amelyet a katonaság nagy lelkesedéssel fogadott. Végül egy székely huszár hadnagy talpraesett beszédet intézett a jelenlévő államférfiakhoz. — Halálozás. Városunk egy régi* tipikus alakja költözött el az élők sorából Sz. Török János személyében. Fiatal korában rendkívül sokat utazott, bejárta az egész ismert világot és tapasztalatait a helyi lapokban hozta nyilvánosságra. Takarékos ember lévén az utazás alig került valamibe, a élvezet volt hallgatni úti elbeszéléseit és ügyes fogásait, amelyekkel a kiadásoktól szabadulni tudott. Utolsó nagyobb utazása a 90L-es évek elején volt, azóta csendesen, elvonulva él.t lankai birtokán.' Kedden, február 25.-én temették el. — Gyászhir. Lovag Aystetteni Fleok- bammer Ede nyugalmazott állatni főmérnök 84 éves korában február 24-én elhalálozott. Temetése február 26.-án volt nagy részvét kíséretében. — Hangverseny. A Lorántffy- egyesület szerdai hangversenye fényesen sikerült. Minden egyes szereplő kitűnőén megállta helyét, de az est fénypontja mégis a dr. Veréczy Ernőnó zongorajátéka és a "Fabó Ilonka éneke volt. Hangverseny után közös vacsora és ezt köve főleg a záróráig tartó mulatság volt a Pannóniában. — A csendőrség csatlakozott a szociálista párthoz. A szatmári csendőrség, összesen 67-en, szakszervezetbe tömörültek és elhatározták, hogy csatlakoznak a szociálista párthoz. Határozatukat szombaton este az összválasztinányi gyűlésen Mitzger őrmester . jelentette be a pártnak, aki beszédében kiemelte, hogy a 67 csendőrben 67 apostolt nyert a szocialista párt, mert a néppel való folytouos érintkezés következtében nekik a legjobb alkalmuk van arra, hogy a szociálista eszméket a nép közzé elvigyék és ott terjesszék. — A leszerelt katonák végkielégítése. Illetékes helyről közlik: A legutóbbi küldöttségjárások folytán, a kormány foglalkozott a leszerelt katonák végkielégítése ügyében megindult akcióval. A kormány rendületlenül azon az állásponton van, hogy a leszerelt katonák érdekeit a jövőben is a legnagyobb jóindulattal fogja képviselni. A kormány eddig is minden külön akció nélkül, a földbirtokreforra- nál gondoskodott a leszerelt katonák földbirtokigényeinek kielégítéséről, a munka- nélkülieknek munkanélküli segély tadott, a kereskedők és iparosok számára olcsó hitelt-ny uj t. -Semmi körülmények között nem adhat azonban fantasztikus összegű végkielégítéseket, mert így végeredmó-. nyében csődbe kergetné az államot és nem tudná a leszerelt katonák részére a legfontosabbat, a munkaalkalmak megteremtését biztosítani. Végül hangsúlyozza a kormány, hogy minden ügyben, amely a leszerelt katonákat érdekel, kizáróan, a meglévő jól bevált gazdasági ~és politikai műnk ás szervezeteket fogja figyelembe venni, a melyek a gazdasági, társadalmi és politikai életben érdemeket szereztek