Szatmár és Bereg, 1931 (11. évfolyam, 23/582-39/598. szám)
1931-07-26 / 30. (589.) szám
4-ik oldal. SZATMÜE iS IEKII 1931. julius 26-án. tyék hadd csapnák meg legalább huszonötig!. . * * * Gyenge az aratásunk. Az ideges, türelmetlen és hamar gazdagodni akaró emberek zúgolódnak miatta. Pedig van mit enniök és mivel ruház- kodniok. Legfeljebb divatra, szórakozásra, passzióra nem fog úgy telni. A szegény ember még nem is panaszkodik úgy, minta jobb módú. Atyámfiái! Ne legyünk telhetetlenek, kevélyek. Bízzunk Istenre is valamit a gondunkból, bajunkból és várjunk csendességben jobb jövőt, jobb aratást. Eljön az is !... GRAND HOTEL Imperial Nagyszállóba Budapest, VII., Rákóczi-ut 90 sz. 1 perc a Keleti pályaudvartól. Legmodernebb berendezésű elsőrangú családi szálloda 152 szoba hidegmeleg folyóvízzel, központi fűtéssel, telefonnal, elsőrendű olcsó étteremmel. Lapunk igazolt előfizetői 20 százalék kedvezményben részesülnek. Csengeri délután. — Tizenhárom év múltán a virággal borított trianoni határ mentén. — Csenger, julius hó. Zajta, Személyvonatunk — mely- lyel eddig jöttünk — megfordul és robog vissza Mátészalka felé, mi pedig egy megviselt bérautón elindulunk Cenger-Sima felé, hogy tizenhárom év múltán végig járjuk a trianoni határ, Zajtátó csengerig húzódó szakaszát. Karbantartott országúton robogunk Gacsály—Zajta— Méhtelek felé, Nagyhódosig. Innen töltött ut visz Botpaládon—Kispaládon—Magosligeten—Uszkán át Ti- szabecsig. Mindenütt a határvonalon haladunk, alaposan süt a nap. Sülünk és izadunk. A buza-táblák között keskeny utak futnak össze-vissza. Itt ott a búza már keresztbe ülepedik. A társam kérdi: — Meg lehet ismerni a határt ? — Én nem látom azt, ami most van — válaszolom — hanem csak azt, ami tizenhárom éve volt, Az autó megáll. Cengerben! A fő uccán megyünk végig. Egy öreg nénitől megkérdjük, hogy van-e szálloda. — Van, feleli. Szálloda elé érünk. Bemegyek a kapualjba, keresek valakit, akitől szobát kérjek . . . Sehol senki . . . Végre egy öreg nénire bukkanok. — Szoba teccik ? . . . Ez itt üres. . . Séta a községben. Cenger tiszta, csinos, aszfaltos falu, félig város. A főtéren az utolsó nyolc év alatt egy sereg szép épület épült, a házak udvarán mindenütt csinos virágos parkok vannak. Szuhányí Ferenc főszolgabíró modern, szellemű ember, amiből a községnek csak haszna lehet. Megállunk a főszolgabiróság előtt. Megragadó szép épület. Sárgára meszelve, hatalmas tiszta ablakokkal. Az épület előtt széles az úttest és tiszta. A járdák mellett nagy négyszögü fák várják a telet, de az udvarokon mindenütt minden kis tér csupa virág. Az egyik ház előtt nagybaj uszu kertész öntözi a virágokat. — Mi újság öreg ? — kérdezzük. — Képviselőt választottunk, — feleli. — Ki lett a képviselő ? kérdezzük, — Ki lett ? Még azt se tudja az ur? Hát csak a régi Szuhányi Ferenc, aki ide közzénk való. . . — Megsodorja a bajuszát. — Ügyes ember, no meg szeretjük ! — mondja hozzá halkan. , , . Bejárjuk az egész falut és mindenüt azt tapasztaljuk, kedves és gondozottak az épületek. Mindenüt tisztaság, rend . . . Erélyes de szerető kezek munkája. Lassan megszűnnek a korcsmák. Beszélgetés, járkálás közben érdekes dolgokat tudtunk meg. Cengeren, Csenger-Simán, de a környék falvaiban is mindenfelé lassacskán megszűnnek a korcsmák. A bor ma már 30 fillér és igy otthon a szobában üldögélnek, ido- gálnak, rádió, gramafon mellett mulatnak és vendégség után fizetnek a gazdáknak. Vagy bevonulnak a fűszereshez a belső szobákba és ott isznak, A fűszeres lefizeti az illetéket és egészen legálisan méri ki a bort, rezsi nélkül. Mig a cigány helyett a rádió muzsikál. Lassacskán a korcsmák bezárnak és néprajzi ritkaság lesz, mint akár a régi nádfedeles öreg házak, amelyekből mutatóba maradt meg Csen- gerben egy-kettő. A kávéházak vendéglők üresek, elhagyottak, szomorúak! Délétán 5 órakor mentünk be egy feketére az egyik vendéglőbe. Fogyasztó vendégek csak mi voltunk, azonkívül még egy asztal volt elfoglalva. Gyümölcskereskedők, lókupecek kártyáztak a hajcsárokkal. Ne feledje a „Sikk" női cUvat-kalapszalon kirakatait megtekinteni. Az én mikrofonom. — Levél. — Levelet kaptam „odaátról“ Egyszerű levél volt ez is, mint azok, amelyekre kispénzű emberek szokták gondolatuk rávetni. írása is a megszokott volt. Ugyanolyan érdeklődéssel bontottam fel, mint azt valahányszor tettem, ha „odaátról“ jött a levél. De a szöveg az váratlanul érintett. Eegy meggyalázott, sorstól vert nép gyermekének halálsikoltása ez a levél. Erdélyi fiú irta. De beszéljen a levél maga. „Kedves Bátyám, a toll remeg a kezemben, a torkomat a keserűség szorongatja, amikor itt ülök asztalomnál s igyekszem gondolataimat érthető szavakba öltöztetni. Mert a tragédia, amit előre sejtettünk, bekövetkezett. Tudom, hogy e pár szóból mindent megértesz. Tizenhatod magammal. — tizennyolc közül elbuktunk az érettségin. Hiába való volt a temérdek pénz, a sok gyertyavilágos éjszaka, törekvés, tanulás ; minden. A hatalom urai jól tudják hová kell irányítani az utolsó döfést a letiport magyarság testébe. Az oláh iskolapolitika újabb győzelmét hirdeti ez a tizenhat papír darab, amit itt szorongatunk, ami itt forrósodik kezünkben. — Jól tudom, amikor ezelőtt nyolc nyolc esztendővel kevés pénzzel, de nagy elhatározással elindultam megpróbálni az akkor még lehetségest, akkor erős volt benem a hit, hogy szüleim keserves garasait majdcsak viszonozni fogom, ha majd minden sikerül. Hiszen Te is tudod, már akkor, a kezdet kezdetén sem voltunk a legjobb anyagi viszonyok között. Apát, amiért dereka meghajolni nem tudott az uj urak előtt; amiért nem esküdött fel az uj államformára, huszonegyévi kincstári szolgálat után kidobták. Ott kellett hagynia azt a szobát, ahol annyi dolgos órát töltött el az alatt a huszonnégy év alatt, ahol annyiszor gondolt az elkövetkezendő csendes, boldog öregségére. Azóta megpróbált mindent, hogy előteremtse a mindennapra valónkat. Volt raktárnok egy nagy terménykereskedésben, munkafelügyelő egy gyárban, ügyvédi írnok, szövet ügynök, mozi pénztáros, jégpálya gondnok s végül most egy régi ismerőse jóvoltából egy bútorgyár portása. Hogy meddig lesz itt, nem tudom. Az elbocsátási ok mindig egyforma; mert magyar! Egyedüli reménységük bennem volt. Látták, hogy nem fog kárba- mennia sok pénz. Látták, hogy igyekszem és tudták, hogy a sok vacsora nélküli napok után majd csak elérkezik egy jobb korszak is. De ne gondold, hogy ennyi sok megaláztatás és szenvedés után a kétségbeesés erőt vehet rajtunk. Nem! Dolgozni fogok húszéves testem minden izmával azért a keserű kenyérért, ami nekünk jut itt. Leszek kőtörő és gyárimunkás, hordár és cipőpucoló. Biztatást öntök majd a csüggedőkbe és viselni fogom a kálvária keresztjét, mert utolsó leheletemig magyar maradok! Jó egészséget kívánok Mindnyájatoknak, Téged pedig ölel szerető Öcséd. “ * Vájjon hogy fog hangzani az a levél, amit a levélíró fia küld majd tizenöt éves korában, ha Magyarország határa akkor is Nyirábránynál fog végződni?!. . . (Bemondó.) FURCSASÁGOK. Még az elmúlt hétről maradt fent és fehérük a mátészalkai járdákon az „Apolló“ mozi slágerfilmjének meszelt reklámja — „Vége a dalnak“• A napokban két vidéki gazdálkodó az állomásról jövet böngészte ezeket a járda feliratokat. Végre is kibetűzték, hogy — vége a bajnak. * A két atyafi, mint az egyik mátészalkai bank betétesei, jürge gyorsasággal jelentek meg a pénzintézetnél, mondván: „Vége hát a bajnak, oszt most gyerünk azzal a kis pénzzel“. Persze, hogyne, — felelték — ha majd — vége lesz a zajnak. * Zeileisék viszont, a legutóbbi hírlapi közlemények után, halálos biztonsággal, hibátlanul olvasták a szöveget s igy ők már tudják, hogy nemsokára — vége a dalnak. OLVASÓINKHOZ! A második félév kezdetével uj előfizetést hirdettünk a „Szatmár és Bereg“-re. Szükségtelen hangsúlyoznunk olvasóink előtt, hogy a nyomdai előállitási költségek súlyos terhe nélkülözhetetlenné teszi számunkra azokat a dijakat, amelyeket előfizetés címén várunk olvasóinktól, mégis érdemesnek tartottuk megemlíteni, hogy ezzel külön is figyelmébe ajánlhassuk az esedékes dijak beküldését mindazoknak az olvasóinknak, akik az előfizetés rendezését valamilyen okból elmulasztották. Az esedékes pénzküldemények hozzánkjuttatását bizalommal kérjük, nehogy ezeken a címeken a lap küldése körül fennakadás történjék. Esküvő. Dicső Dezső és Tarczi Ica folyó hó 18-án tartották meg esküvőjüket Tisztaberekén. A fiatal párt ebből az alkalomból számosán keresték fel jókívánságaikkal. Elismerés. A vallás és köz- oktatásügyi miniszter Eötvös Sándor cs. és kir. kamarás, földbirtokosnak, a vásárosnaményi állami elemi iskola gondnoksági elnöki tisztségében tizenhét éven át teljesített eredményes és áldozatkész munkásságáért őszinte elísmerésétl és köszönetét nyilvánította. Orvosi hír. Dr. Katona Imre bőrgyógyász a budapesti szent János kórház volt orvosa, rendelőjét Mátészalkán, Bocskai-ucca 2. szám alatt megnyitotta. Rendel délelőtt 8—12-ig, délután 4—8-ig. 29—31 Kovács Lajos fehérgyarmati tb. főszolgablrö az úttesten oly szerencsétlenül esett el, hogy lábát törte. Kezelés végett Debrecenbe szállították.
