Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-10-12 / 41. (550.) szám
1930. október 12-én SZATMáR IS BRREffi 3-ik oldal. titkárt, Erdőhegyi Lajos szabolcsi főispánt és Mikecz István szabolcsi alispánt, Dr. Bencs Kálmán nyíregyházi polgármestert, Putnoky István ny. ezredest, Bernáth Aladár zempléni alispánt, valamennyíüket disz- magyarban és még számos katonai előkelőséget. A díszsátortól jobbra foglaltak helyet a megyénkbeli előkelőségek, kiknek sorában diszma- gyarban láttuk Tomcsányi V. Pál ny. igazságügyminisztert, Gulácsy István felsőházi tagot, Madarassy Dezső gazdasági főtanácsost, Eötvös Sándor kir. kamarást, Madarassy Géza árvaszéki elnököt, a Szent Gergely-rend lovagi öltözetében Ortutay Gyulát, Kölcsey István, Bay György és Csaba Miklós föld- birtokosokat. A díszsátorban a kormányzói páron kívül Zsitvay Tibor miniszter, Puky Endre képviselőházi alelnök, Péchy Manó felsőházi tag, Vértessy Sándor, a kabinetiroda főnöke, vitéz Koós Miklós első szárnysegéd és gróf Károlyi Gyula foglalt helyet. A kormányzónak Báthory Zsófia adott át itt szép szavakkal gyönyörű rózsacsokrot, a főméltóságu asszonynak pedig Sáringer Ella tanítónő. Kuruc-dalok tárogató szava hangzott alá a templom toronyból Rótt Ferenc tárogatójából, amikor megkezdődött az ünnepély. Biró Lajos kántortanitó vezényletével az ecsedi egyházi dalárda énekelt először két igen szép kuruc dalt, majd Péchy László főispán lépett a szónoki emelvényre, hogy elmondja a következő beszédet: Minden nemzet hazaszeretetének, nemzeti érzésének fokmérője, hogy mennyire tudja megbecsülni történelmi nagyjait, minő tiszteletet és lelkesedést vált ki belőle ezeknek élete, hősi tettei és megtanulták-e, hogy a nagyok szellemében kell élni, gondolkodni és cselekedni. A nagy idők történelmét lapozgatni, nagyjainkra emlékezni: csak emeli az önbecsülést, az önbizalmat, fejedelem protestáns dédapjának I. Rákóczi György fejedelemnek müvét folytatta, amikor a nagyszombat—linzi békében biztosított lelkiismereti szabadságért szállott síkra. Ezt parancsolta neki örök példaadásul a szivében lakozó valódi krisztusi szeretet és a nemzeti egységgel álló vagy elbukó hazának tisztán meglátott érdeke. <A felekezeti, faji és osztálykülönbségeket szeretettel és bölcseséggel eloszlató nemzetegység müvének kialakításában egyik legerősebb tényező volt Rákóczi jellemének ragyogó vonása: az önfeláldozó önzetlenség. Nihil privatum ! Félre minden magánérdekkel, ha a haza sorsáról van szó. Ez vezette minden tettében és mások megítélésében egyaránt. Az öröklött jogokhoz, mérhetetlen javakhoz való ragaszkodásnál erősebb volt benne a nagy őseitől, fejedelmi elődeitől rászállott, szent és súlyos kötelesség. Neki csak veszteni valója volt, ám mindenből kiforgatott nemzetének csak nyerni valója lehetett. Nihil privatum ! Habozás nélkül kockára vetette mindenét és nemzete élére állott. Szerencséjének napjai el nem szédítették. Nem kellett neki a lengyel korona és elhárította Bocskay, Bethlen és Thököly példája szerint a magyar királyi méltóságot is, mert a Szent- Koronát, a nemzeti egység örök szimbólumát nem tördelni, hanem régi fényében ragyogtatni kívánta. A törvények uralmának és az igazságnak helyreállítása volt a rendíthetetlenül követett egyedüli célja. Ezt üzente minden békekisérletre. Ezt üzente akkor is, mikor elkobzott birtokaiért cserébe ismételten békés külországok nagy uradalmait kínálták és az elszakított édes családjával való egyesülést. A mélerősit nemzeti érzésben és nevel nemzeti szellemben. És minderre minő szüksége van egy nemzetnek, különösen, ha a sorscsapások, megpróbáltatások látogatják meg. Ez a meggondolás vezette a három, a nagy nemzeti összeomlás következtében megcsonkított és most egyesitett, II. Rákóczi Ferenchez mindenkor hőséggel ragaszkodó vármegyéi, hogy emlékezzék a nagy Fejedelemre és elhatározza két és félszázados születési évfordulóján emlékének megörökítését, hogy a csonka országban legalább egy emlék és pedig itt, hajdan erős vára helyén, hirdesse a nagy Fejedelem dicsőségét. De ezen a meggondoláson kívül az emlékezéskor tanúságot is kíván tenni, hogy Rákóczinak ma is hűséges katonája: tiszteli a nemes tradíciókat, megbecsüli történelmi nagyjait, törhetetlen ragaszkodással és hűséggel viseltetik vezére iránt, áthatja a nemzeti érzés és a hazaszeretet, némán tűrve és viselve a nehéz keresztet, melyet megcsonkitottságuk és súlyos anyagi helyzetük rakott reá, dolgozik a haza érdekében, bízik egy jobb jövendőben és él benne a remény, hogy épen talán itt a közeiken, a nagy máj tény i síkon, ahol lehanyatlott a nagy Fejedelem zászlaja, vissza fogja vívni újból régi nagyságát. Felállítottuk az emlékoszlopot, itt áll leleplezésre készen. De én itt e leleplezésre váró emlékoszlop mellett arra kérem a magyarok Istenét, hogy minél rövidebb ideig maradjon egyetlen ez az emlék, mielőbb szerezhessük vísz- sza a régi Rákóczi emléket tatlan ajánlatra felzugott lelkében bizonyára dédatyjának I. Rákóczi György fejedelemnek emlékezetes, hatalmas intelme : minden helyébe találhatsz másikat is, de hazát, nemzetet, akárcsak Istent — egynél többet nem! És amikor azt látta, hogy a szatmári béke nem biztosítja a törvények uralmának és az igazságnak helyreállítását — Nihil privatum ! — visszautasította a hüségeskü ellenében felajánlott teljes kegyelmet. Ö az Örök Igazsághoz felebbezett, ahhoz maradt hü eskü nélkül is és önmagához. És lett az örök tiltakozás és az örök reménység. II. Rákóczi Ferenc fejedelem emléke szent, mert jelleme makulátlan. Balsorsában is dicsőséges, mert övé az erkölcsi diadal. És a nagy fejedelem az ő számkívetett- ségében is otthonosabb a hazában, mint az őt elüldöző hatalom, amely semmivé lett azóta, mig az igazságért, a népért, a magyar egységért bujdosó-példájával ma is szüntelenül ezek érdekében munkálkodó fejedelem ott él, ott dolgozik az egymást követő nemzedékek szive rejtekén. „Szeret Magyarország, Óhajt Erdélyország, Holtig szán, Holtig bán, Még a gyermekük is, Tudom, — visszakiván . . .“ Igen, visszakiván minden magyar nemzedék, amelyben a mostoha sors a régi sebeket újra, meg újra feltépi, felszaggatja. Visszakivánja a Te szellemedet, a Te igazságodat, magyar egység örökös kovácsa, sebzett magyar szivek örökös fejedelme ! és a nagy Fejedelem haló porai újból a haza határai között pihenjenek. Isten segítsd meg a magyart! A tömör szépségű beszéd elhangzása után engedélyt kért a főispán a szobor leleplezésére, mire lehűlt a lepel a bronz-turulos, szép emlékműről. Zzífvay Tibor ígazságügyminiszter imponáló alakja jelent meg ekkor az emelvényen s elhangzott ajkáról a szoboravatásnak klasszikus szépségű ünnepi beszéde, melyet tárca-rovatunkban teljes terjedelmében közlünk. A rendkívüli mély hatást tett, költői szárnyalásu beszéd után dr. Streicher Andor alispán mondotta el az emlékművet átadó beszédét a következőkben : II. Rákóczi Ferenc szabadság- harcaival vármegyénk története szorosan összefügg. Beregben lakott „a leghűségesebb népe,,, Tiszabecsen volt az első győzelme, s itt a nagymajtényi síkon tört is le a kuruc zászló. Szomorú daliás idők voltak ezek s Rákóczi Ferenc, mint a legideálisabb s legönzetlenebb hazafi örökké fog élni emlékezetünkben. Rákóczi emlékeinket sajnos a trianoni békeparancs következtében majdnem mind elvesztettük, s igy örömmel fogadtuk el az egyesített vármegyék törvényhatósági bizottsága közgyűlésében Berey József esperes ur indítványát, hogy itt Nagyecseden egy Rákóczi emlékoszlop állittassék fel. Ez az emlékoszlop a mindent feláldozó haza- szeretet emlékére fog; itt állani s reméljük, hogy buzditólag fog hatni, hiszen ma erre igen nagy szükségünk van, mert csak akkor remélhetjük, hogy az Ecsed várában is őrzött Szent Koronánk újra teljes fényében fog ragyogni, ha Rákóczi szellemét követjük. Kegyeskedjenek megengedni, hogy most, mielőtt átadnám az egyháznak ez emlékoszlopot, egy kedves kötelességet teljesítsek s hálás köszönetét mondjak azoknak a törvény- hatóságoknak, amelyek nemes adományaikkal az emlékoszlop felállításához hozzájárultak. Nagy tiszteletű Berey József esperes uram! átadom ez emlékoszlopot megőrzésre a nagyecsedi ref. egyháznak s kérem, viseljenek rá gondot olyan szeretettel, mint amilyet megérdemel az a férfiú s az az eszme, kiknek emlékére ez az emlékoszlop felállittatott. A közvetlen erejű szavak után Berey József tb. esperes vette át az emlékoszlopot ezzel a beszéddel: Csonka vármegyénk méltóságos alispánja átadó szavaira, a legnagyobb készséggel és örömmel veszem át, egyházam nevében az emlékművet megőrzés és gondozás végett. Legelőször is legyen szabad községünk nevében kifejezést adni a mélységes hálának, azért, hogy Főméltóságu Kormányzó Ur szives megjelenésével szerény községünket kitüntette. Valamint nagyméltóságu Zsitvay Tibor miniszter urnák remek leleplezési beszédéért. Feltámadthat a kérdés sokak elméjében, miért állította vármegyénk kegyelete, a szabadság legideálisabb bajnoka: II. Rákóczi Ferenc emlékére ez oszlopot épen itt fel, ez igénytelen nagyközségben 7 Erre feleletet a letűnt fényes: múlt ad! Ahol most állunk,
