Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)

1930-03-23 / 12. (491.) szám

1930. március 23-án HlIMii Is Iliit 5-ík oldal. Elárusító helyek: Schreiber Bertalan és Fiai Mátészalka, Ganz, Fried­länder és Spiegel Mátészalka, Lautman Sámuel Csenger, Mayer B. Ferenc Fehérgyarmat, Hartman József Tiszabecs. A mátészalkai iparos-cserkészek miisoros ünnepe. A mátészalkai 964. sz. „Ber­csényi“ cserkész csapat lélekeme­lőén szép ünnepély keretében ün­nepelte meg szombaton este már­cius idusát. Az ünnepély a „Vár­megyei Nagy vendéglő" nagytermé­ben a következő műsorral folyt le: Gyula diák „Márciusi zsoltár" cí­mű versét Marosán segédörsvezető mondta el lendületes érzéssel. Majd magyaros tűzzel és igen jó betanu­lásban mutattak be magyar tánc- kettőst Sárközy Jucika és Marosán cserkész. Különös érdekessége volt az ünnepélynek a „Vergilius karos­széke“ cimü két felvonásos vígjá­ték, melyben a szereplők elsőrangú munkát végeztek. Különösképpen kell kiemelni Senkálszky Zoltánt, ki pompásan alakította Náci bácsi sze­repét. Ezután „Petőfi a legelső ma­gyar cserkész“ cimü színjáték meg­kapó jelenete következett, melyből kiviláglott a cserkész gondolkozás és lelki tisztaság. A „Bakony hara­miája" című kis színjáték szintén nagyon kedves volt. V égül a tábor­tűzi szórakozás adott kellemes ér­zéseket az ünneplő közönségnek. Az ünnepélyt a Hiszekegy zárta be. A jelen voltak mindnyájan az­zal a meggyőződéssel távoztak el, hogy amely nemzetnek ilyen lelkes ifjai vannak, az nem veszhet el soha. (nyos.) Műkedvelő előadás Tyúkodon. Március 16-án délután az állami iskola tantestülete, iskolai felszere­lése javára műkedvelő előadást ren­dezett. Első szám egy irredenta színdarab volt, cime „Nem, nem, soha!". Sze­replők : Fíntha Blanka, mint Hun­gária nagyon szép és méltóságtel­jes volt. Balogh Gizi a gyűlölet an­gyalát, a magyarság megrontó dé­monát alakította nagyon ügyesen. Bájosan mozgott a kis Niki Márta az apród szerepében, Fintha Joló helyes magyar kislány volt. Takodi Sándor, Szalay Géza, Nagy Gás­pár, Orosz Géza mint ellenségeink, Nagy Pál, Szatmári Károly, Halászi József mint a hozzánk hü, a velünk érző nemzetiségek megszemélyesítői, Kiss Károly, Nagy Móric, Tóth Ge- dus, Kiss István, Belényesy Gusz­táv, mint leventék, Orosz Lajos, mint öreg, bus magyar szerepeltek ebben a darabban, olyan bámula­tos ügyességgel, hogy a közönség meghatva, könnyes szemekkel, lel­kesen tapsolt nekik. A következő két falusi vígjáték gondoskodott arról, hogy a megha­tottság könnyéit vidám kacagás vált­sa fel. Mindkét darab főszereplői Dohiné Sinka Ilona és Hapka Ödön voltak. Dohiné tűzről pattant, nyel- ves menyecske szerepében mindvé­gig temperamentumos, kedves volt. Méltó partnere Hapka Ödön, aki kész színjátszó tehetség. Nem tu­dunk választani, hogy melyik ala­kítása volt jobb, mint furfangos öreg paraszt tetszett-e jobban, vagy mint asszonynép nyelvétől félő ügyefogyott paraszt legénynek tap­soltunk-e többet. Olyan rutinnal, otthonosan mozgott, hogy ilyet rit­kán lehet látni műkedvelő színpa­don. Nagyon ügyesek voltak a tár­saik is, Nagy Róza, Halászi József és Szalay Géza is. A rendezőség fáradságot nem ismerő és hozzáértő munkája is nagyban hozzájárult a sikerhez. Közben Fintha Joli és Blanki, Balogh Gizi és Róza ma­gyar táncot lejtettek. Szivet-lelket derítő látvány volt a négy magyar­ruhás kislány, amint szép nemzeti táncunkat délcegen és frissen járták. Szabolcska Julia állami tanítónő egy gyönyörű irredenta költeményt szavalt komoly tudással és hatáso­san. Hubay Ferenc állami tanító szellemesen konferált. Felejthetetlen délután emlékével oszlott szét a nagyszámú közönség. A mátészalkai téli gaz­dasági iskola növendé­keinek Vizsgájára az alábbi cégektől érkeztek különféle aján­dék-tárgyak : Pátria Irodalmi Rész­vénytársaság 28 darab gazdasági tárgyú könyv, Singer és Wolfner könyvkiadó cég 4 darab szépiro­dalmi könyv, Légrády Testvérek kiadóvállalat 4 darab gazdasági tárgyú könyv, Beke László gazda­sági tanár 20 darab könyv: „A Burgonyatermelésről", Lampel Ró­bert könyvkiadó vállalat 10 darab Hasznos Tudnivalók sorozata, Nit­rogén Műtrágya Részvénytársaság 53 kilogramm mésznitrogén és 5 darab mütrágyaszóró kanál, Kühne Gépgyár 7 darab igen értékes ha­mutálca és levélnyomtató, Geittner és Rausch cég 2 darab szobahő­mérő és 1 darab ágnyeső olló, 2 darab tojástartó, só- és paprika­tartó,, Alfa Separator tejgazdasági felszerelések r. t. 2 db. 1 literes tejes kanna, Unghváry faiskola 20 darab különböző fajtájú gyümölcsfa, Máv. Gépgyár vezérügynöksége 2—2 darab zsebkés, zsebóra, hamu­tálca, 4 darab disztintatartó és 11 darab géptani ismereteket terjesztő könyv, Kalmár Vilmos műtrágya nagykereskedő 5 darab zsebkés, Szuperfoszfát r. t. mütrágyaterjesztő vállalat 3 darab gazdasági zsebkönyv, Bacher és Melichár mezőgazdasági gépgyár részvénytársaság 1 darab gazdasági szakkönyv, Dukesz és Hercog műtrágya nagykereskedő 5 darab „Földfény“ talajreakció meg­határozó készülék, Polgári Serfőző r. t. 2 darab gazdasági szakkönyv, Mezőgazdasági Vegyipar részvény- társaság 75 kg. szuperfoszfát, Hoff- herr és Schrantz mezőgazdasági gépgyár r. t. 1 darab csinos, ekét ábrázoló öngyújtó készülék, Monori Magtenyésztő r. t. 100 levél kerti- és virágmag, Kókay Lajos könyv- kereskedő cég 5 darab könyv, vé­f il a Magyar-Hollandi Életbiztosító észvénytársaság ajándékában 70 darab takarékpersely került kiosz­tásra, igy minden növendék értékes jutalomban részesült, melyeket az elnök személyesen osztott ki, kéz- szoritással búcsúzva el tőlük. FURCSASÁGOK. Mátészalkán ma választanak. Tit­kosan. Azt mondják, ideálisan könnyű igy a szavazás. Ám hova-tovább nehezebb lesz a sok jelölt miatt a — választás. * Persze minden egyes jelölt: köz­érdekből az s meg nem választása: sérelme a közérdeknek. Eszerint árt a köz — saját magának! Péchy László főispán szabadságon. Péchy László cs. és kír. kamarás, főispán, mint eddig minden évben, úgy ez idén is felkeresi a világhíres Pöstyén für- ; dőt, hogy pár hetes kúrával gyó- gyittassa régi ischiását. A főispán ma utazik el Mátészalkáról s csak április 24-én foglalja el újból hiva­talát. Távolléte ideje alatt Dr. Streicher Andor alispán helyette­síti. A beregi ref. egyház­megye tavaszi közgyűlése ápri­lis hó 8-án lesz Vásárosnaményban. Előtte való nap, 7-én előértekezlet és bizottsági ülések. Kinevezések a várme­gyénél. A nyugdíjazás miatt megüresedett vármegyei irodaigaz­gatói állásra Zékány László iroda­tisztet nevezte ki a főispán. Zékány László több évtizede áll közigazga­tási szolgálatban s fáradhatatlan munkaszeretetével, kötelességtudá­sával és szorgalmával méltán válott érdemessé a kinevezésre. A iroda­igazgatói állás betöltésével kapcso­latban Dr. Szigethi László dijnokot, okleveles főjegyzőt, irodasegédtisztté nevezte ki a főispán a fehérgyar­mati főszolgabírói hivatalhoz. Adományok a nép­konyhára. A Szociális Misszió mátészalkai népkonyhájához újabb adományok: Boleman Károlyné 1 kg. lekvár, 8 kgr. sárgarépa, Elszt- ner Rezsőné 8 üveg paradicsom, 2 kgr. só, 1 kgr. cukor, 2 kgr. rizs. Kotosman Simonné 2 kgr. rizs, és fűszer, Fülöp Imréné 2 kenyér, Burde Elek 10 üveg paradicsom, Csizmadia Ferencné 8 kgr. hagyma, Hradil Dezsőné. Hálás köszönettel Elnökség. Levélpapírt olcsót, szépet, dús választékban kaphat a „Szatmár és Bereg" könyvesboltjában. Esküvő. Végh Ida és Kónya Sándor folyó évi március hó 18-án délelőtt fél 12 órakor tartották esküvőjüket a kocsordi református templomban. Aki még nem ismeri a Nikostooot, nem is volt az Mátészalkán a Nagytrafikban. — Aljegyző választás OlCSVán. Az olcsvai körjegyző­ségben megüresedett aljegyzői ál­lást az előbb múlt héten töltötték be. Az állásra két komoly pályázó volt Farkas Sándor menekült kör­jegyző és Müller Tibor helyettes aljegyző személyében. A szavazás eredményeként 34 szavazattal 14 ellenében Müller Tibort, a nagy népszerűségnek örvendő h. aljegy­zőt választották meg. — Buddenbrokk-ház Thomas Hann Nobeldíjas mü­ve propaganda kiadásban, három kötetben 3 pengő 90 fillérért meg­jeleni A pengős regényekből már .4 kötet jelent meg, A 300 oldalas könyvek kötetenként egy pengő­ért kaphatóka „Szatmár és Bereg“ könyvkereskedésében. A nagyecsedi ismeret- terjesztő tanfolyamok Záróvizsgája. A nagyecsedi helyi népművelési bizottság által be­állított analfabéta, elemi ismeret- terjesztő és női-kézimunka tanfolya­mok záróvízsgálatait március 12-én tartották meg dr. Streicher Andor a vármegye alispánja elnöklete alatt, dr. Fej ess Kálmán vezető kir. tan- felügyelő és Fesztóry O. Géza vm. népm. titkár jelenlétében. A záró­vizsgálatokon a helyi intelligencián és érdeklődőkön kívül Berey József — aki egyúttal az alispánt is egy­szerű, keresetlen, meleg szavakkal üdvözölte — Báthory György jegyző és Pap Ignác igazgató vettek részt, mint a helyi népművelési bizottság hivatalos vezetői. A vizsgálatok szép eredménnyel zárultak, komoly mun­káról tanúskodtak, melyért a dicsé­ret és köszönet dr. Glatter Béla községi orvost és az áll. iskola tan­testületét illeti. A vizsgálatokat sza­valatok, kétszólamu énekek, szín­darab és jutalomkönyvek kiosztása élénkítették és az ott hallott felele­tek tették értékessé és maradandó emlékűvé. Újabb fái jegyek Buda­pestre március hó 25-től 31-ig. Ilyenkor jó a Menetjegyiroda!

Next

/
Thumbnails
Contents