Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-10-12 / 41. (550.) szám
Tp. fék. Egyetemi Kör Reí. Kollégium Debrec POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. — ELŐFIZETÉSI DÍJ: NEGYEDÉVRE 2 P 40 FILLÉR. — EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR MÁTÉSZALKA. 1930. OKTÓBER 12. EBES SZERKESZTŐSÉG: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8 SZ. TELEFON 38 ÉS 74. — KIADÓHIVATAL: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8. ÉS GRÓF TISZA ISTVÁN-UTCA 6 SZÁM. — POSTACSEKK SZÁMLA 54’003. X. ÉVFOLYAM 41. (ISO.) SZÁM. Péchy László főispán lemondott a nagykárolyi református egyházmegye gondnoki tisztségéről. — Nyílt levél az espereshez. — Nagy tiszteletű Esperes Ur ! Élőszóval közöltem már Nagytiszteletíiségeddel azt az elhatározásomat, hogy a nagykárolyi református egyházmegye gondnoki tisztségéről lemondok. Most Írásban teszem ezt meg. Hogy miért választottam lemondásom írásbeli bejelentéséül a nyílt levél formáját, annak az a magyarázata, miszerint súlyt helyezek arra, hogy lemondásom okait e vármegyében mindenki ismerve, ne adhasson alkalmat a lemondás ténye intencióim- , mai ellenkező magyarázgatásokra, avagy épen félremagyarázásra. Gróf Bethlen István miniszterelnök urnák Balthazár püspök ellen tartott ismeretes felsőházi beszédét követően, Nagytiszteletüségedet — felfogásának megismerése után — arra kértem, beszéljen az egyházmegye lelkészeivel és hasson oda, hogy a presbitériumok tartsák távol magukat az ezen ügyben való állásfoglalástól és megnyilatkozásoktól. Vezetett erre a lépésre az a meggyőződésem, hogy a napi országos politikát helytelen dolog bevinni a presbitériumokba, mert ez veszedelmes praecedens lehet, pártoskodást és széthúzást okozhat ez egyházi testületekben s a napi politika kérdéseinek felvetésével köny- nyen elvonhatja hivatásától, tulajdonképeni feladatától és kötelességétől: az egyházi ügyek irányításától, a hitélet erősítésén való munkálkodástc' s az egyházak javai feletti hü és éber sáfárkodástól. De vezetett az a nézetem is, hogy a presbitériumok nem használhatók lel a politika porondján kapott sebek gyógyítgatására s a református magyarság nagy része által, világiaktól és egyháziaktól egyaránt helytelenített és káros politizálásnak alátámasztására. Nagytiszteletüséged tanúm rá, hogy ezt a felfogásomat nem fenyegetőzésekkel akartam érvényesíteni, mint azt jónak látta a szomszéd egyházmegye gyűlésén az egyik — úgy látszik — „ur“ ellenes lelkész feltűntetni. Véleményemet azonban, mint az elnökség egyik tagjának, nem csak jogom, de kötelességem is volt egyházmegyém lelkészeivel, Nagytiszteletüséged utján, megismertetni. Fájdalommal arról értesültem, hogy becsületes és legjobb szándék által vezetett s nézetem szerint egyházam érdekeit szolgálni akaró intelmeimet az egyházmegye lelkészeinek túlnyomó része (18-ból 14) nem vette figyelembe, tárgyaltatta az ügyet a presbitériumokban s egyoldalú tájékoztatás után (talán debreceni nyomásra) bizalmat is szavaztatott Balthazár püspöknek. Amidőn ilyen szakadék támadt a világi elnök és az egyházmegye lelkészeinek felfogása között, nem érezhetem magam hivatottnak arra, hogy egyházmegyém ügyeit tovább vezessem, de ez számomra lehetetlenné is vált, nem akarván, egy legjobb meggyőződésem szerint téves politizálás alátámasztásának erkölcsi felelősségében osztozni, miután mint főispán se kívántam sohasem s meg sem kíséreltem az általam követett aktiv politikai irányzat céljainak szolgálatára az egyházmegyét megnyerni. Nehéz szívvel mondok búcsút az egyházmegyének, amellyel 25 évig voltam olyan kapcsolatban, hogy mindig örömmel és jó szívvel s erős kálvinista kötelességtudással dolgozhattam egyházam érdekében, de végül is: nem tudok ellentétbe jönni meggyőződésemmel. És mos engedtessék meg nekem, mint lemondott egyházmegyei gondnoknak, hogy aggódó intelmet intézhessek az egyházmegye lelkészeihez : vigyázzanak, meg ne honosodjék a presbitériumokban a most oda rángatott politika és a presbitériumok ne legyenek egy olyan felelőtlen politika melegágyai, amely végzetesen kikezdheti a magyar protestantizmus négyszáz éves nemzetfenntartó s mindig nemzeti célokért küzdő, féltett hírnevét. A magyar protestantizmusnak azt az erős várát, amelynek mai kártevő borogatásáért felemelt intő szavamat hagyhatták figyelmen kívül egyházmegyém papjai, de aligha mentesülhetnek a felelősség alól, ha oda adják magukat a nemzeti erőket gyengítő, széthúzást és békétlenséget teremtő s következményeiben kiszámíthatatlan bajokat okozható, szélsőséges politikai iránynak. Veszedelmes lehet végül az a tendencia is, amely hangot kapott a szatmári egyházmegye közgyűlésén a világi intelligencia szerepe ellen, mert talán éppen a most túlságos buzgalommal helyeselt politika eredményeként lehet szükségük a lelkészeknek a támadott világi urak támogatására, az ellenükre is politizálható presbitériumokban. Hinni szeretném, hogy ez az intelmem nem marad pusztába kiáltott szó. Kérvén Nagytiszteletü Lírát, hogy lemondásomat, indokaival együtt, az egyházmegye közgyűlése elé terjeszteni szíveskedjék, fogadja őszinte tiszteletem nyilvánításé1. Mátészalka, 1930, október hó 11. Péchy László főispán ,,Magyar egység örökös kovácsa, sebzett magyar szívek örökös fejedelme, vísszakivánja szellemedet és igazságaidat minden magyar nemzedék“ Örömmel jöttem újból Szatmármegyébe — mondotta Nagy- ecseden a kormányzó. — A Rákóczi-emlékmü leleplezésének felejthetetlen ünnepe. A „Szatmár és Bereg“ közelmúlt- heti számai jelentőségéhez mérten foglalkoztak annak az országra szóló fényes ünnepségnek előkészületeivel, amelyet vármegyénk legújabb történetében, az államfő részvétele mellett leleplezett Rákóczi emlékoszlop nagyecsedi felavatása, rendkívüli eseménnyé emelt. E rend- kivüli eseménynek rendkívüli hatása maradandóan élni fog igen sokáig vármegyénk közönségének lelkében s örvendetes feladat számunkra is, krónikásai lenni az élénken emlegetett s felejthetetlenül gyönyörű napnak. A Péchy László főispán nagyenergiájú s körültekintő irányítása mellett vezetett előkészítő rendezői munka az ünnepség rendjének zavartalanságát s a nagy nap programjának gondos lepergetését elismerésre méltóan biztosította s az emellett megnyilatkozott határtalan lelkesedéshez csak az az óhajtás járulhatott, hogy a hideg, sürü-esős, ünnep előtti rossz napot kellemes szép idő váltsa fel. Hétfőn délután még szemelt az eső s felhők borongtak a sötét égen, amikor a mátészalkai állomáson Péchy László főispán, dr. Streicher Andor alispán, Balássy Miklós vezető járásbiró, a községi elöljáróság tagjai és más közéleti kitűnőségekkel az élen gazdák, iparosok, tisztviselők s általában a polgárság nagy tömege várta Zsitvay Tibor ig azságügyminisztert, aki titkára, dr. Bézay Jenő és Puky Endre dr. képviselőházi alelnök társaságában érkezett. Dr. Fogarassy György szolgabiró formás beszédben üdvözölte a kocsijából lelépett minisztert, annak az érzésnek kifejezésre juttatásával, hogy a nagyecsedi ünnepen igazibb reprezentánsa nem is lehet a kormánynak a magyar igazságügy legfőbb őrénél, mert hiszen dicső emlékű nagy fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc is a magyar igazságért harcolt az elnyomó osztrák uralommal szemben. A miniszter megkapó szavakkal válaszolt. Méltatta az aposztrofált magyar igazságnak minden időkben való kálváriás sorsát s a Rákóczira való emlékezés jelentőségét annak hangoztatásával, hogy a mai magyar élet ilyen emlékező ünnepnapjain nem magunkat, de azt az eszmét ünnepeljük, amely hivatott bennünket felemelni a nagy magyar ideálokhoz. A lelkes éljenzéssel fogadott szavak után Péchy László főispán lakására hajtatott a miniszter s részt- vett a főispán szükebbkörü teáján, majd a főispánnal s Puky Endre képviselőházi alelnökkel, titkára kíséretében Tiborszállásra utazott, ahol gróf Károlyi Gyula koronaőr vendégei voltak vacsorán. Kedden reggelre kitisztult az ég és szeles, de gyönyörű napsütéses idő kedvezett az ünnepségre sereglő közönI I y .. i ■ I I Könyvet, papírt j I TÓ SZ©rt könyvkereskedésében vásároljon. |
