Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-09-07 / 36. (515.) szám
4-ik oldal. SIlTMll ÉS IIIEC 1930. szeptember 7-én. szes résztvevőkből, hogy az utána következő aktus, a virágokkal diszitett harang felhúzása közben kitörő lelkesedéssel énekelték el a magyar Himnuszt. Azután megszólalt a kis harang. Örömtől áradó könnyeket hullatva vették a hivek, a harang első szavát, mely mindenkor Isten szavaként hat a hivő lélekre. Az ünnepély után Orbán József uradalmi főintéző neje látta vendégül a meghívottakat, nagy vendégszeretettel. A harang beszerzése és felállítása körül a csekély számú hivek között gróf Haller Ferenc- né fejtette ki a legnagyobb ügybuzgalmat és áldozatkészséget. Nemes szívre valló cselekedetével örökre emlékezetessé tette nevét. Az utca és a Máanéléiiliséj). Az ezer gonddal bajlódó városi ember baja megszaporodott eggyel augusztus végén, amikor először csak suttogva, későbben pedig egyre hangosabban járt házról-házra az a hir, hogy szeptember elsején megnépesednek az utcák és erőszakkal akarják egyesek kikényszeríteni azt a darab kenyeret, amit szép szóval nem tudtak megszerezni. A világháború után ránkszakadt nyomorúság sok könnyet és vért hull ajtó módon bizonyította be mindnyájunknak, hogy sorsunk jobbra való fordítását csak békés eszközökkel érhetjük el és minden olyan megmozdulás, ami az utca nyugalmát és a rendbe vetett hitet ingatja, megingatja egyúttal azt a helyzetet is, amit nagy keservesen megőriztünk tizenkét év alatt. Ne felejtsük el, hogy minden erőnek megvan az ellenkező oldalról kiinduló hasonló hatása és ahol két erő ütközik össze, feljajdul a szenvedés, kicsordul a könny és vér. Az ilyen küzdelemben mindig van győző és vesztes, mindegyik kap sebet, de a testvértől kapott seb mindig jobban sajog, mindig nehezebben hegged. Eléggé elvérzett ez az ország Trianonban, majdnem belepusztultunk a kegyetlen megcsonkításba és a lábadozó beteget sírba lökné a testvéri kéz ütése. Az erőszakra erőszak felel és a kezdőnek mindig arra kell számítania, hogy az életét is kockára veti, amikor kiáll a küzdelemre. Csak a végső szükség nyomja az ember kezébe a fegyvert, a szeptember elsejei esetben pedig erre nem hivatkozhatnak azok, akik fel akarták forgatni az utca rendjét azzal az okoskodással, hogy „az utca mindenkié“, tehát azt tesznek, amit akarnak. Igazuk van, az utca mindnyájunké, de épen ezért nem szabad ezt a közös tulajdont kisajátítani az egyik — még hozzá nem is a nagyobb — félnek, mert ezzel megsértenék a másikat, jogot rabolnának el épen azok, akik jogot követelnek. Tudjuk, hogy nagybajban van az ország, mert a vesztett háború gazdasági következményeit csak most érezzük igazán, hiszen alig akad torzzá nyomorított hazánkban olyan ház, amelybe ne kopogtatott volna be a szükség és nyomorúság, de ezen azzal nem segíthetünk, ha egymást ütjük. Van törvényeink alapján választott országgyűlésünk, van felelős kormányunk, mely együtt él és küzködik velünk, érzi bajainkat, megérti óhajtásainkat és vágyainkat, nert közülünk való, vér a vérünkből. Ha az országgyűlés és a kormány nem tud segíteni, az utcákra tóduló tömeg is csak ronthat a mai — legkevésbbé sem rózsás — helyzetünkön. A világ történelme ellentmondást nem türően tanítja azt is, hogy a vérengzésre is feltüzelt tömeg csak pusztítani s rombolni tud, de alkotni — pillanatnyi sikereken kívül — a szalmaláng le- lohadása után képtelen. Ha az utca népe kerül hatalomra, kevesebb és keserűbb a kenyér minden szájban. Furcsa képek. — Egy okos gondolat. — Tetszett már egyedül utazni? Bizony az egy cseppet sem lélekemelő dolog. Az ember egy órával előbb kirobog a vasúthoz, dühös, amiért várni kell, unatkozik, ideges, ásít percenként százat, szidja a vonatot, amiért késik, szidja az óráját, amiért siet, szidja önmagát, amiért hozzáfogott az utazáshoz s mikor mindebből kifogyott, elkezdi bámulni a váróterem falára szegezett reklámokat. Megnézi őket tizszer-husszor s rögtön el is felejti, hogy mit hirdetnek. A vonat fülkéiben újra találkozik velük, az átszálló állomásokon ismét ezeket bámulja s ismét elfelejti őket. Olyan furcsa, tudatalatti ismeretséget köt az ember ezekkel a színes képekkel, hogy például, ha egy Harold Lloyd szemüveget lát a falon, már mondja is magában, hogy „ön a helyzet ura, ha szemüvege Chmura“, vagy egy folyton növekvő boxos skatula, na ez a schmoll, stb. De ha otthon akarna egyet elmondani, ha főbevágják sem tudja. Három-négy évvel ezelőtt olvastam egy könyvet a művészi reklámokról. Ugyanabban az időben jelentek meg az Ibusz és Máv. utazásra ingerlő plakátjai. Bizony ezek egy cseppet sem voltak művésziek, de ha hozzáképzeltem, hogy milyen rengeteg pénzbe került ezeknek a rajzolása, nyomása, elhelyezése, be- csülendőnek ítéltem az erőfeszítést. De a dolog fejlődött. Minél erősebb lett az idegen forgalom a csonkaországban, annál ízlésesebb s nagyobb területet magukba foglaló plakátok kerültek a publikum elé hazánk szépségeiről. Bizony még mindig sok primitiv és hatástalan munkát aggattak a várótermek falaira, de az előzőkhöz mérten határozott haladást láttam. De ezek a reklámok még nem voltak elég hatásosak. A közönség tudomást szerzett arról, hogy ne'ünk van egy gyönyörű szép Mátránk, van Esztergomunk bazilikájával, Győrünk, Sopronunk etc., de az érdeklődését ezek a plakátok aligha keltették fel, ami egy cseppet sem csodálatos, mert a festett bazilikával vetekedett az élő kocsordi torony, Lillafüred plaká- tirozott szépségeit felülmúlta a Tisza vagy Szamos egy-egy hangulatos része. Ellenben a plakátok aljára kicsinyített térképeket jó gondolatnak tartom. A Szent Imre ünnepségekei hazánk idegenforgalma csúcspontra ért. S ekkor támadt valakinek az a gondolata, hogy hangulatképeket csináljon. Ez nagyon okos gondolat volt s a kivitel is elsőrangú. A Balatonra sok mindennel csalogatták az embert, de kedvet kap az ember, ha azt az esti hangulatot látja, mikor az elmosódó hegyek között az alkonyuló nap utolsó sugarait veri vissza, a felhőt ,tükröző szellőtől fodros, hatalmas tó vize. Vác is elvesztette előttem azt a komor benyomást, amit fegyháza kölcsönöz, mikor székesegyházának derült képét láttam. És igy tovább. Ezek a hangulatos képek igen hatásosak s hiszem, hogy lesz is eredményük. Meg kell vallanom, volt köztük kevésbé tökéletes munka is, pl. a badacsonyi kőkapu, ahol a fényképész élethü másolatot adott a romokról, de hangulatot és művészetet, azt nem tudott adni. A fényképes propaganda már sokszor bevált. Most csak arra vagyok kiváncsi, hogy mikor csábit egy hangulatos kép a matolcsi Sza- mos-strandra ? (ki.) A Kölcsey-család története. — Könyvismertetés. — A Kölcsey, máskép Szente- Mágócs nemzetség címmel rendkívül érdekes családtörténeti tanulmány jelent meg Kölcsey Dezső genealógus tollából. Kölcsey Ferenc nemzetsége az ősi Szatmárvármegyében olyan mélyen gyökerezik, hogy a remek tollal megirt családi történet-tanulmány méltán találhat érdeklődést a legszélesebb körben. A nagyérdekü munkát őszinte elismeréssel méltatta az országos napi sajtó. így a Budapesti Hírlap szerint ebben az irodalom- történeti és történetfilozófiai nézőpontból egyaránt értékes tanulmányban egy család életén át benne van a közép- s ezt követő kor magyar társadalmának élete. Az értékes és élvezetes nyelven megirt tanulmány figyelemreméltó adatokkal gazdagítja a magyar szellemtudományokat. A Magyarság azt Írja a tanulmányról, hogy csodálatos magyar erők és a csodálatos magyar múlt lelkének kristályként tiszta és üdítő forrásai bugyborékolnak elő belőle. Aki ezt a páratlanul nagyszerű családtörténeti tanulmányt céltudatosan hajtott tudományos mederben, mindnyájunk okulásául és üdítő gyönyörűségéül megírta, olyant alkotott, ami mestermunka. A Tiszavidék Kölcsey-nemzetsége a Himnusz szent, bölcs, tiszta költőjének, Kölcsey Ferencnek családja és magyar rokonsága szinte páratlan a büszke magyar nemzetségek családtörténeteinek sorozatában. Ez a könyv és a költőre vonatkozó rész megérteti, miért egyedül csak Kölcsey Ferenc Írhatta meg a Himnuszt; ez a könyv tükrözi az olyan sokszor tagadásbavett magyar fajta tisztaságát és különálló őseredetét; képeivel, történetecskéivel, bizonyítékaival a követendő irányokba, egymás szeretetébe, népünk, nyelvünk, hagyományaink, fajtánk megbecsülésébe és igazi méltó értékelésére visszavezet. A Nemzeti Újság a nemzetségtörténetet mint érdekes és sok történelmi adatot tartalmazó tanulmányt figyelemreméltónak tartja. Nem véletlen, — írja — hogy a magyar irodalmi reneszánsz, a XIX. század elején. Kölcsey Ferenc nevéhez fűződik. A könyv lapunk könyvkereskedésében is kapható. Az idei rádió piac r n v szenzációja a 3+1 csöves hálózati váltóáramú STANDARD 3a 13 pengős havi részletekben kapható mindenütt!!
