Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-06-08 / 23. (502.) szám
4-ik oldal. ÄIÄ t MÄRlSiMlS 1930, junius 8-án A hangverseny műsorának első száma volt Händel „Largo“-ja a „Xerxes“ cimü oratóriumból. E művet meglepő készültséggel és tu- : dással, a helybeli műkedvelők és a „Levente-zenekar“ tagjaiból alaki- : tott alkalmi zenekar adta elő. , Zenekari kísérettel még két művet adtak elő. Ezek Gróh I.: „Domine exaudi orationem meam" és : Müller I.: „Ave verum“. Előbbit Smajda Ferenc, utóbbit Teleki Kálmánná énekelte. Precíz énekük — : biztos tudással és a hangok tisztaságával — kellemes hatással volt az egybegyűltekre. Általában mindkét műnél úgy az énekesek, mint a zenekar tagjai az előadást illetően kiválóan megállták helyüket és az összhang is minden tekintetben kifogástalanul sikerült. A róm. kath. vegyeskar Schönlrof: „Ave Maria“ját és Rossini oratóriumából a „Bűnbánó“ cimü részt énekelte. Külünösen az utóbbi előadásával ért el nagy sikert. Az előadott zene- és énekszámokat Vitek Károly zenetanár vezényelte. Nagy zenei tudása és kitűnő vezénylése osztatlan dicséretet érdemel. A műsor utolsó számát, Koudela: „Szent Imre dalok" cimü szerzeményét, Bertók Béla karnagy vezénylésével kiváló sikerrel és hatásosan a róm. kath. férfikar adta elő. — rgy- — 507/930 vhtó sz. Pk. 394/2—930 sz. Árverési hirdeímétiy. Ezennel közhírré teszem, hogy dr. Torday Sándor fehérgyarmati ügyvéd által képviselt Mauthner Ödön végre- hajtatónak végrehajtást szenvedett ellen 1050 P tőke ennek 1929. évi november hó 27-től járó 12 százalék kamatai biróilag eddig összesen 219'80 pengőben megállapított költségek erejéig az 1930. évi április hó 12-én kielégítési végrehajtás utján lefoglalt 3640 pengőre becsült mérleg, íróasztal, hencser, tehenek, juhok, lovak, kocsi, rádió, gazdasági felszerelések, borjuk és bárányokra a nyilvános árverést az adós lakásán, Uszkában az esetleg teljesített fizetések betudásával leendő megtartására 1930. évi junius hó 11 napjának délelőtt 12 órájára kitűzöm, mely árverésen a fenti ingókat kész- pénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is elfogom adni. Fehérgyarmat, 1930. évi május hó 12-én. Páblé Antal kir. jb. végrehajtó. „Heg van törve as évtizedes közöny, a tanitö értékelése és megbecsülése vlrradö- ban van“. Az Általános Tanító Egyesület közgyűlése. — Csatlakozás a revíziós ligához. — Közebéd és nagy* sikerű müsoros-táncestély a megyei tanítóság nagy napján. WELLS Világtörténete pe«sős JLfJ arban Ontották a tanítóság tömegeit a a csütörtökön reggel Mátészalkára érkezett vonatok s 10 órakor szorongásig telve volt a Vármegyei Nagyvendéglő díszterme, amikor Pap Ignác elnök megnyitotta az Általános Tanítóegyesület közgyűlését. A tanítók és tanítónők soraiban vendégek is szép számmal voltak, igy Dr. Fej ess Kálmán és Dr. Imre József tanfelügyelők, Dr. Boér Endre vm. főjegyző, Lator Zoltán testnevelési felügyelő, Keul János tanácsnok, Berey József, Kincses István, Szabó Gyula, Berényi Dániel, Tukacs György ref. lelkészek, Slepkovszky János gk. és Heller Ernő róm, kath. lelkészek, Dr. Fábián Sándor szerkesztő és még mások szép számban. A szokásos üdvözlések mellett elhangzott elnöki megnyitó minden rétorikai páthosz nélkül, de annál több meggyőző erővel mondott, remek beszéd volt. A tanítóság jövő utjának eszmei elgondolásában épp oly magasra lendült, mint amilyen mélyreható meglátással tárta fel a legközvetlenebb feladatok sorát. A keveset beszélni, sokat cselekedni jelszó alatt az elnökség dolgozni akarását ígérte ez a beszéd a tanítóság erkölcsi és anyagi érdekeiért, gondoskodva a tanítói önképzés lehetőségeiről, a tanítói közszellem ápolásáról s egymás munkájának megbecsüléséről. Szív a szív mellett, kéz a kézben, önfegyelmezetten azon az utón, mely megtörte már az évtizedes közönyt s virradóvá tette a tanítói munka általános megbecsülését. Hangoztatta az elnöki beszéd a lelkész, jegyző és tanító összefogásának parancsoló szükségességét a magyar falvak sorsának előbbre- vitele érdekében. Részletesen méltatta végül a trianoni gyásznap évfordulóját s rámutatott a megszállt területek magyar iskoláinak elnémitására, a magyarság lelki integritásának megtíporta- tására és arra a paedagógiai pacifizmusra, amely a humanizmus erkölcsi tekintélye mögé rejtőzik s elsősorban a tanítóság lelkét akarja megmérgezní. Az elnök szavainak hatása alatt elhatározta a közgyűlés, hogy csatlakozik az Országos Revíziós Ligához. Gáli János főtitkári jelentése következett ezután, gondos összeállításban ismertetve a tanítóegyesület s a tanitó járáskörök múlt évi munkáját. A választmány határozatából indítványt is adott elő a főtitkári jelentés arról, hogy tegye a tanítóság hivatalos lappá a „Szatmár és Bereg“-et s ezzel is adjon nagyobb súlyt és publicitást a megyei tanítói élet megnyilatkozásainak. A javaslatot egyhangúan elfogadta a közgyűlés. Karabélyos Ede áll. isk. igazgató értekezett ezután „A tanitó és a közigazgatás" címmel olyan emelkedett gondolatkörben s a kérdés elbírálásánál szóba jöhető szempontok annyira teljes ismeretében, hogy az előadást általános érdekű volta miatt jövő számunkban egészében közölni fogjuk. Darvas János állami tanitó, „Pedagógiai reflexiók“ címmel értekezett utána. Ez az értekezés is oly sok érdekes és élesen exponált gondoíatot ölelt fel, hogy közlünk majd belőle részleteket. Csoknyay Bertalan áll. isk. igazgató az Eötvös-alapról adott elő csupa-sziv szeretettel és melegséggel. Parázs vita végeztével minden tanítónak kötelességévé tette a közgyűlés, hogy a lehetőséghez képest lépjen be az Eötvös- alap tagjai közé. Bertók Béla pénztári jelentése és a költségvetés elfogadása után a Szózattal ért véget a közgyűlés. A közebéden százötvenen vettek részt. Az első pohárköszöntőt Dr. Fejess Kálmán mondotta a kormányzóra; utána Pap Ignác a kultuszminisztert éltette, Alacs Dániel pedig a tanfelügyelőket. Gáli János a tanítói összefogásról beszélt, Biró Dezső a hölgyeket éltette, Darvas János dr. Fábián Sándor szerkesztőt, aki viszont a tanítóság munkájának és a sajtó feladatának közösségéről szólott. Szabó Miklós beszélt végül a tanítóság egyetértéséről. Este rendkívül szép sikerű műsoros táncmulatság volt, az előadott müsorszámok perdülő élénksége és művészi sikere mellett. Minden szereplő megérdemli a maradéktalan dicséretet s kár, hogy nincsen elég helyünk a részletes méltatásra, ugyanakkor, pedig a fényes mulatságon megjelent hölgyek felsorolására. könyvesboltjában kapható. Orgona-átvétel. A k .... i eklézsia templomába kisebb orgonát rendelt a presbitérium Debrecenből, a Kerékgyártó István cégtől. Nagy várakozással volt a falu apraja-nagyja ... milyen dísze lesz az a templomnak és milyen felemelő lesz amellett énekelni! Piinköst-hetében meg is érkezett s a szerelés ideje alatt sokan szorongtak a cinteremben, hogy egy- egy siphangot ellessenek. A tiszteletes ur biztatta őket, hogy türelem, a pünkösti szent ünnepen már orgona kísérettel fogják énekelni a „Jövel szent lélek Uristen-t"! Ünnep szombatján csakugyan megtörtént az átvétel, melyen a tiszteletes ur elnöklete alatt a presbitérium teljes számban megjelent. Szakértő ki lett volna más, mint a rektor, aki ugyan évtizedek óta „száraz-kántor" lévén, nem nagyon volt otthonos a bírálatban. Semmi kifogásolni valója se volt! Presbitérium és a nép ámulattal hallgatták, midőn a Szotyory partitúrájában — minden müvészkedés kísérlete nélkül — eljátszotta a XLII. zsoltárt. Tiszteletes uram felkérte hát a presbitériumot, hogy átveszik-e az orgonát? Kisvártatva megszólalt a bölcsel- kedni szerető egyházfi, hogy: minden szerkezete megfelelő volna, a „hangoztatás“-áb an sincs semmi hiba, de... a kötő fahuzalocskák vékonyak, gyengék... és hogy minden kételyt eloszlasson, felszólította a legfiatalabb presbitert, hogy: fogjuk a két végét a fogunk közé komám és huzzuk meg jól s ha el nem szakad, akkor helybenhagyható! Bár a tiszteletest és a szerelőt bosszantotta e balga indítvány, a közönség soraiban végigmorajlott a helyeslés s igy a próbát meg kellett ejteni! Neki iszonykodtak, de nem szakadt — bivaly se tudná elszakítani — hanem egyházfi uram hátra- hanyatlott és „jajj" kiáltással fájlalta kirántódott két fogát! Kacagás nem tört ki a közönség között, hiszen templomban történt az „eset", no meg elvégre is mindent meg kell „tapasztalni“, Göre Gáborként! Eloszolván, sokan átér ző — helyeslő megilletödéssel gondoltak az egyházfi tragikus végű próbálkozására... csak a szerelő nem tudta elfojtani magában a felfeltörő kacajt... csak az öreg tiszteletes szippantgatott sebesebben a drótozás remekével átszőtt barnapiros tajtékpipájából. Marok. Kallós Tivadar. ¥„_ _».A AZA.ZAtöltesse akkumulátorait az Ecsediláp üzletében. Igazan elvezni akarja rádióját? A legmodernebb berendezéssel, szakszerű felügyelet alatt, legolcsóbb árakon végzik itt a töltést. — Az Ecsediláp Társulat Villamosüzeme Kossuth-utca 33.