Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-10 / 10. szám

6-ik oldal. SZAVM/ÉR ÉS BRRR® 1929, március 10-én. SPORT. Rovatvezető: Fetraska Antal, Felhívás Mátészalka és vidé­ke sportbarátaihoz. Hogy az évek óta szunnyadozó sportéletün­ket friss lendületbe, és hogy a többi városok sportkuiturájához hasonlóvá hozhassuk, ahhoz feltétlen szükséges az, hogy az egész társadalom ve­lünk legyen. A Sport Egylet ínté- zősége, tehát felhívással fordul a nyilvánossághoz, hogy egy táborba gyűjtse össze a sportbarátokat, akik az eljövendő küzdelem során nagy támaszai lehetnek kisded egyletünk­nek. Tehát, akik szivükön viselik sportéletünk ügyét, úgy azok sietve jöjjenek hozzánk. A uralt heti tréning, mint előre látható volt nem hozta meg a kívánt eredményt, mert. a nagy hóval borított jeges pályán komoly tréningre gondolni sem lehetett, leg­feljebb futó tréningek megtartására volt alkalmas. Kedden kevesen je­lentek meg a játékosok közül, csü­törtökön pedig a sporíiniéző beteg­sége miatt nem lehetett a remélt csapat-beosztást megtartani. Remél­jük azonban, hogy a tavasz hama­rosan beáll és türelmetlen játéko­saink kedvök szerint megkezdhetik j, a tréninget, mely már annál is in­kább kívánatos, mert a Sporíegylet vezetősége szép és gazdag program­mal akarja meglepni az érdeklődő sportközönséget. De az a programra | csak abban az esetben lehetséges, ha csapatunk megfelelő játékerőt képvisel. Mert bizony bemutatkozá­sunknak a sportközönség teljes meg­elégedéséi keli megnyernie. Ked­den és csütörtökön ismét tréning lesz, melyre felhivatnak a sportolók, hogy minél többen jelenjenek meg. 1929. Pk. 653. sz. 1929. vght. 52. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Kramer Emil ügyvéd által kép­viselt Danubia Légszeszmü Világí­tási R. T. kérelmére és javára 103 P tőkekövetelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1928. évi Pk. 95.405 számú végzésével elrendelt kielé­gítési végrehajtás folytán végrehaj­tást szenvedőtől lefoglalt 1100 P becsértékü ingóságokra a vásáros- naményi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elren­deltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján fentirí. valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is a végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Vásárosnamény- ban leendő megtartására határidőül 1929. évi március hó 20 napjának délelőtt 11 órája tűzetik ki, amikor a biróda'g lefoglalt bútorok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is elfogom, adni. : Vásárqstianiénv, . 1929. évi már­cius hó 3-án. KÖZGAZDASÁG. Rovatvezető : Szűcs Gyula a vármegyei Gazdasági Egyesület titkára. A Magyar Távirati iroda mátészalkai fiókjának jelentése 1929. évi március hó 9-én. Mázsánként Pengő 1 Búza 77-es tiszavidélci j 2ö­------26-20 ] Búza 78-as „ „ 1 26'25—26'45 Búza 79-es „ „ 2655—2ö'65 a Búza 80-as „ „ j 2670-26.80 | Rozs ! 23-70—23-85 j Tak. árpa | 26-25—26-75 5 Sör árpa 27-25—28-25 I Zab 1 2600—2650 Tengeri Köles 30-00—3025 ! 28-50—29-00 j Korpa ; 19-00—i9'50 1 Az árak Budapesten értendők. . A vármegyei Gazdasági Egye­sület közleményei; Felkérjük gazdatársainkaí, hogy az eladásra kerülő tavaszi búza, ta­vaszi árpa, zab, zabos bükköny, burgonya feleslegeiket egyesületünk­kel közöljék. rosult gazdaközönsége részére ta­vaszi búza, árpa és zab vetőmag­vak biztosítására a: szükséges ren­delkezéseket már most tegye meg. Az esetleg bekövetkezendő fagyká­rok megállapítására s adatainak köz­lésére a Kamara felkérte a községi mezőgazdasági bizottságokat, vala­mint kérte a földmivelésiigyi mi- jj nísztert, hogy a fagykároknak meg­állapítására a gazdasági felügyelő­ségek utján is intézkedjék. Kevés vadbőr kerül a piacra. Meglehetős kevés a felhozatal vad­bőrökben Budapestre és így üzlet sem tud kifejlődni, az árak nagy­részt változatlanok. A vidéki keres­kedőknek és gyűjtőknek többfelé vannak még készleteik, amelyek csak ezután fognak forgalomba ke­rülni. A nyulban az adás-vétel nagy­jából bevégződött már erre a sze­zonra, mert a vadászati idény le­telt. A nyuibőrök árai 2'50 pengő körül mozognak. A fanyestért 125 pengős árat fizetnek, a kőnyest 85 pengő körül van, a vidrának ha­lj sonló az ára. Rókabőrért minőség szerint 25—36 pengőt fizetnek, a görény ára 24 pengőig megy, a borzbőr pedig 5—6 pengő váltakozik. között Ä Meghívó. Mátészalkai Taka« rékpésssiár Részvénytár­saság ötvenheiedík évi resides közgyűléséi Mátészalkán, 192S. évi már­cius hó 17-én délelőtt 11 óra­kor intézeti helyiségében tartja meg, melyre a tiszteit részvényeseket ezennel meg­hívjuk. Tárgysorozat s 1. $ jl\Ű lé If m fonalad K é 35 á m cs u. Bencze JósseS kir. bir. végrehajtó. U R U1/á vQlanyszerelési & Perzsa ás Smyrna Szőuyeg­canavák, íslyetők, íeszövők, kézi és gépi gyapjú- és paoKstüönaíuk minden elképzelhető színárnyalatban a-cikkek és selyemfonalak!! Ezen cikkek Magyarország legolcsóbb és legna­gyobb választékú üzletében állandóan rak táró n vannak. A bajai Oriental perzsafoűal egyedárusitója Budapest, Vili., I^ákócd-at 63 sx. Vidéki reiidciések pontosan postafordultával tél- adás naivban és kicsinben. — Telefon: József 424—:9U SZEKERES ság részére az 1928. évre vonatkozó felmentvény meg­adása tárgyában. 3. Az igazgatóság kiegé­szítése. 4. Felügyelő-bizottság vá­lasztása. 5. Határozathozatal az alap­szabályok 4. §-ának módo­sítása tárgyában. Mátészalka, 1929. március hó 3-án. Az Igazgatóság. Jegyzet. Az alapszabályok 11. §-a. A közgyűlésen szavazati jog­gal csakis azon részvényesek bírnak, akik részvényeiket a hozzá­tartozó szelvényekkel együtt a közgyűlés előtt legalább 3 nappal a társaság pénztáránál, Máté­szalkán, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Banknál, Budapesten, vagy a Nyírvidéki Takarékpénz­tár Részvénytársaságnál, Nyíregy­háza. ietétbe helyezik. Az igazgatósági és felügyelő­bizottsági jelentés az 1928. évi mérleg- és eredményszámla a közgyűlés megtartása előtt 8 na­pon át az intézet helyiségében, az üzleti órák alatt a részvénye­sek által megtekinthetők. Napidíj és magas jutalék mellett fis zi visele két ; Selvess as ELSŐ KERESZ­TÉNY BIZTOSÍTÓ intézet Érdeklődni lehet a mátészalkai kirendeltségnél, a „Szatmár és Bereg“ kiadóhivatalában. Jlsíüpapir kíilöRlegességek aj jSSAÍMÁK ÍS SERES| I könyvkereskedésében. M jesiíletnek. ­-•ssisffm v«yéfép«lt mdgus ö. tcgjobDöft.! KAPHATÓ : SiNGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG MÁTÉSZALKA. Hássk tere 14 Készít: vlSSamos-x'Ilágltási és erővitelí berendezést; -n - * v n* r * *’■& , „ ifádlŐ-ké szááSékek, accumulatorok, viliamos-fpzők, vasalók % &>£ 0S f BrÍ€Mi 'kUIll és csillárok eladása. Accumulator ok töltése. Szakszeri! MÁTÉSZALKA, Hősök-tere 16 SZáill« rááié-javíiás. Költségvetés, szaktanács díjtalan. 49­Felkérjük t. tagíársainkaí, hogy a korábbi és a folyó évi hátralékos tagdíjaikat az egyesület pénztárába beküldeni szíveskedjenek. A m, ksr. Söidmüvelésügyi mimsztéríum az állami sziktalaj- javiíásí akció 1929. január 31-éve! megállapított jelentkezési határidejét folyó évi március 31-ig meghosszab- í biíotta. Jelentkezés a községi elöl­járóságnál történik. A Mezőgazdasági Kamara segítséget kér a iagykárosuM ' gazdák részére. Az idei abnor­málisán hideg tél, különösen az ; utóbbi hetekben nálunk bekövetke­zett szokatlanul kemény fagyok a Tiszántúl őszi vetését nagyrészt hó­takaró nélkül találták. Ilyen körül­mények között súlyos aggályok merültek fel az őszi vetések telelé­sét illetőleg és majdnem biztosra vehető, bárha most még ez nem is állapítható meg, hogy a fagy kien­gedése után igen súlyos fagykárok mutatkoznak majd az őszi vetések­ben. Ez előrelátható fagykárok a Tiszántúl gazdaközönségét az őszi­eknek tavasziakkal történő pótlá­sára bizonyára nagyobb mértékben fogják kényszeríteni, mire való te­kintettel a Kamara felterjesztéssel fordult a földmivelésügyi miniszter­hez, hogy a kamarakeriiiet fagyká-

Next

/
Thumbnails
Contents