Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-08 / 49. szám

1929- december 8-án «HU» t« BUM 3-ik oldal. Horthy Miklós kormányzó nevenapja a vármegyében. Leventék, cserkészek, tűzoltók fáklyás felvonulása Mátészalkán mert ha ez nem történik, akkor a célt sem­miképen sem érjük el. Rendkívül nagy jelentősége van tehát annak, hogy a közhivatalok úgy felülről, mint alulról, a nagyközönség részéről ha­tározott irányú nyomásban részesüljenek, hogy a közönségre igen nagy köny- nyitéseket jelentő szabályo­kat, az egyes hivatalok tény­leg vegye is hajtsák. A magyar tisztviselő társadalom döntő fordulat elé jut tehát. Vagy megszerzi a jogcímet ahhoz, hogy a magyar állam min­den erejének megfeszítésével fokozottabb mérvben is elkövessen mindent szociális helyzetének biztosítására vagy pedig, amit velem együtt senki sem akar hinni, a meg­jelenő rendelkezések végrehajtásának meg­nehezítésével olyan légkört teremt a köz­véleményben, amely elsősorban ránézve lenne kedvezőtlen. Fokozott érzékenységet mutat a társa­dalomnak minden rétege közigazgatási apparátusunk­nak legalább fél századdal elmaradt lassúsága és nehézkessége miatt. Hazafias kötelessége tehát mindenkinek ezen a bajon, amely senkinek sem használ, csak árt, saját ha­táskörében segíteni. Hangsúlyozom, hogy a legkisebb hatás­körben működő tisztviselőnek is módja lesz segíteni nekünk a munkában s ez esetben a nagyközönség fellélegzik, a kormányzat politikai sikert arat, a tisztviselők pedig az egész magyar közvélemény elismerését kivívják maguk­nak. E cikk keretei nem engedik meg az ügyrend szabályainak ismertetését. Két ké­rést kell azonban előterjesztenem. Az egyik a közönséghez szól. A rendeletet, ha ez a hivatalos lap­ban megjelenik, tanulmányozza át komo­lyan. Egész életében élvezni fogja azt az előnyt, amelyet a tárgy ismerete neki je­lenteni fog. A másik kérésem a a magyar tisztviselőkhöz szól. Ha a rendeletet, különösen annak első szakaszait elolvassák, tisztán fogják látni: mi a cél. Minden szabálynak van szö­vege és van lelke. Ezt a lelket nézzék és ne féljenek a fele­lősségtől, csak a célt nézzék, amelyet eb­ben a mondatban fejezhetünk ki: egyfor­mán fontos, hogy az intézkedés ne csak jó, hanam gyors, lehetőleg végleges és a gaz­daságosság elvével összeegyeztethető le­gyen. Ez legyen minden magyar tisztviselő kiskátéjának első szabálya s ha ezt követi, nagy jót cselekszik, nemcsak az állammal és mindnyájunkkal, hanem saját magával szemben is. Eladó egy teljesen uj perzsa-szőnyeg szövőszék* Érdeklődők for­duljanak a kiadó- hivatalhoz. A magyar nemzeti megújhodás vitéz Nagyurát, nagybányai Horthy Miklós kormányzót, évről-évre osz­tatlan szeretettel és tisztelettel kö­szönti a csonka haza népe, decem­ber 6-án, a Főméltóságu Vezér ne- venapján. A mostani Miklós-nap előestéjén, a megyeszékhely tüntető ragaszkodása ismét a régi, megkapóan szép fáklyás felvonulás­sal jutott kifejezésre, másnap pedig ünnepi istentiszteletek voltak a különböző felekezek templomában, ahol a hivatalok, tes­tületek, katonai és polgári hatósá­gok képviselői mellett a lakosság is szép számban jelent meg. A fáklyás felvonulás délután 5 órakor kezdődött s részt- vettek abban a megyeszékhely le­vente-csapatai az önkéntes tüzoltó- testület disz-szakaszával. A közön­ség élénk érdeklődése mellett vo­nult fel a hatalmas számú fáklyás­csapat a megyeháza elé, hogy fel­kérje a gyengélkedése miatt aka­dályozott Péchy László főispán he­lyett az alispánt az ifjúság hódo­latának tolmácsolására Őfőméltó- sága előtt. Az erkélyen megjelent dr. Strei­cher Andor alispánhoz Lengyel Fe­renc levente intézett lelkeshangu beszédet a levente-diszszakasz élén. „Ifjú ésszel is fel tudjuk mi fogni azt — mondotta többek között a derék levente — hogy a mi érde­künkben egyes őszinte, hálánkat és megbecsülésünket kiérdemlő kül­földi közéleti nagyságok propagan­dája igen jó és felbecsülhetetlen szolgálatot tesz nekünk abból a cél­ból, hogy a külföld egyrészének megértését biztosítsa számunkra, de egyebet mi nem várhatunk és ne is igen reméljünk ettől. Igazában mi csak karunkban és jó kardvasunkban bízhatunk és senki másban a jó Istenen kívül. A mi mostani életünk nem élet, sem gazdagnak, sem szegénynek, a mi mostani szenvedéseink a lassú és fájdalmas élőbb- utóbbi halált jelentik számunkra s ezt az országot csak az erős magyar karok, melyek tiszta, erős acélt ragadtak, vitték mindig a jobb jövő felé. A magyar levente ifjúság vitéz Nagyurától várja csonka hazánk szabadulását és ebben a hitében rajongó szere- tetének tolmácsolását kéri Ofőmél- tósága névünnepére“. Dr. Streicher Andor alispán nagyhatású beszéddel válaszolt a dörgő éljenzések mellett mondott, kormányzónkat éltető szavakra: Örömmel veszem tudomásul — mondotta — a Kormányzó Ur Őfő- méltósága iránti hódolatotokat és ragaszkodásotokat s készséggel fo­gom Őfőméltóságának tolmácsolni hódolatteljes szerencse kivánatai- tokat. Kétszeres örömömre szolgál ez ma. Mert a mai nehéz időben két­szeresen szükséges, hogy minden igaz magyar em­ber össze tartson s magas vezetői iránt bizalommal viseltessen, mert látjuk, hogy a des­trukció újra előbujt az ő patkány- odúiból s újra teljes erejéből igyek­szik minden tekintélyt és méltósá­got lejáratni. Szükséges tehát, hogy mi is de­monstráljuk, hogy igenis vannak még igazi magyar emberek, akik tudnak még lelkesedni s a nagy magyar jövőért össze fogni. S adjunk hálát a magyarok Is­tenének, hogy adott nekünk egy férfiút, akit ma ünnepelünk, aki testestől-lelkestől magyar, aki meg­éri i éz átérzi a mi bajainkat és vá­gyainkat. Aki átszenvedte a háború vérzivatarát s akin nem múlott, hogy mi ma nem az ősi székhe­lyünkön ünnepelünk. Kérjük a magyarok Istenét, hogy tartsa meg őt nekünk sok számos éven át, hogy teljesíthesse a mi vágyainkat, hogy vezessen minket vissza, ahonnan minket kiüldöztek s hogy azt a földet, amely ma ide­gen, de még is örökre ma­gyar, újra a Szent Korona fénye ragyogja be s hogy rabtestvéreink bilincsei örökre hulljanak le s szenvedéseik szűnjenek meg. Mert mi mindnyájan csak akkor nyugodhatunk meg s életünket csak akkor tekinthetjük nem hiába va­lónak, ha ez az idő eljön. Mert rettenetes egy nemzet sor­sa, ahol a halottak külön­bek az élőknél. A Kormányzó ur hős baj társai a kék tengerek végtelen mélységei­ben, a mi bajtársaink idegen orszá­gok pusztaságain és sziklasirjaiban csak akkor nyugodhatnak meg, ha az amiért meghaltak beteljesedik. És hogy ez beteljesedhessék, ki­SÜTŐPORBÓL készülnek. Kérje minden fiiszerkereskeilésben A most megjelent 148 receptet tartalmazó, színes képekkel illusztrált dr. OETKER-Séle r e c e ptkönyvet. Ára 30 fillér. vánjuk a Kormányzó ur Öfőméltó- ságának, hogy az Ur Isten sokáig éltesse. Hatalmas éljenzés fogadta az al­ispán mélyenszántó beszédét, majd áhítattal énekelte el a tömeg nem­zeti imádságunk, a Himnuszt. Utána diszmenetben vonultak el a csapa­tok, lelkesülten énekelve hazafias dalokat és éltetve a kormányzót. Egyébként vár megyeszerte bensőséges érzéssel hódolt a kor­mányzónak csonka-megyénk lakos­sága s mindonfelé ünnepi Istentisz­teleteken vett részt a névnap al­kalmából. Apró fillérek. Két szúnyog összeveszett. Min­dennek lehordták már egymást, szinte kifogytak a sok jelzőből, amikor uj ötlete támadt az egyik­nek s magánkívül cincogta oda a másiknak: — „vérszopó". * Némely ember, aki magába szedvén a hallottakból és olva­sottakból valamit és vele kérke­dik, hasonlít a ludhoz, amely futni is tud, repülni is, csak azt ne kérdezzük: hogyan ? * Felrepült egy kakas a karóra' Körülnéz s határtalan büszkeség­gel feszíti meg a gerincét. „ Ugy-e nagy vagyok /“ — kukorékolgatta állandóan. Odakullog aló s meg­szólal csendesen: kicsiny vagy te, fiam, csak a karó nagy . . . * Az emberek is feljutnak néha, hol egy féderes és gummirádlis kocsi ülésére, hol egy nyeregbe, ritkán bársonyszékbe, azonban nekik is oda lehetne súgni: ki­csiny vagy te, testvér, csak az ülésed magas. * Mint a moly a ruhának és a féreg a fának, úgy árt a bánat az ember fiának. (Példb. 25., 20.) — Sirály. — íéI »ron árusítunk karácsonyig Nem reklám, győződjék meg annak valódiságáról! K.EPETS ÁlR.UHA.Z MätßSZälkäy KlSVäfdä.

Next

/
Thumbnails
Contents