Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-08 / 49. szám
Mátészalka, 1929. december 8. Ara 20 fillér. IX. évfolyam 49. szám. KS U ■ ■csBcnca ,, iahsadalmi e's közgaz dasäg i hetilap :*i Kör f Betrec«n. liléi Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mátészalka, Horthy Miklós-u. 8. Telefon 38. Postatakarékpénztári csekkszámla: 54.003. A Vezér. Mátészalka, 1929. dec. 6. A pusztázó népek titokzatos életében sok olyan mozzanat akad, amit az idegenek nem tudnak megérteni. Hasztalan járják velük a végtelen lankákat, árnyas hegyoldalakat, mindhiába ülnek napszálltától napkeltéig a a fellobogó és elhunyó parázs mellett, ismeretlen, becsukott könyv marad előttük a magyar lélek. Ennek a nagy kincsesháznak csak az nyithatja ki a zárját, aki- nak ugyanarra az ütemre lüktet a vére,- ugyanazok az indulatok szállják meg a lelkét, mint a hallgatással és tüzbenézéssel vagy bólintással beszélgető magyart. Az idegen tájékozatlanul áll meg akkor is, amikor látja a mi áldo- satos szabadságszeretetünket és mellette a tekintély mélységes tiszteletét. Az ő szemében ezek ellentétes fogalmak, melyeket nem igen tud összeegyeztetni. Csak mi tudjuk, mi érezzük, hogy ezt a tulajdonságot még az ázsiai pusztákról, a Don mellékéről hoztuk. A szabad puszta szabad legel- tetői, halászai és vadászai ösztönösen cselekedtek, amikor kiválasztottak egyet maguk közül, hogy ész legyen az eszük helyett, kard a kardjuk helyett és szív a szivük helyett. Az igy megbecsült vezér azután olyan terhet vett a vállára, ami alatt más fajtabéli összeroskadt volna. Csak a közös vér, a közös múlt és a közös jövő acélozta erőssé a lelkét és a karját. Ezt a vezért azután tüzön-vi- zen követte, védte és tisztelte a népe. Istene után csak az ő szavát hallgatta. Ha valaki botorul sarat akart rá dobni, egy emberként állt mellette a közönség és az ő becsülete mindnyájaké is volt. íme a szabadság és tekintély tiszteletének ez a nyitja. Ezt nem értik meg az idegenek, ezért állnak tanácstalanul most is, ami- korTrianon-Magyarország aprajaFelelős szerkesztő: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR Kiadja: „Szatmár és Bereg“ Nyomdai és Lapkiadó Részvénytársaság. I Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dij: Félévre 4 P 80 f. Negyedévre 2 P 40. kereskedő és szellemi munkából élő magyarok egész szívvel, csorduló szeretettel és imádatos ragaszkodással köszöntik névünnepén a vérükből való, fölöttük és érettük virrasztó választott Vezért. Éljen Horthy Miklós! Uj felsőházi tagokat kell választani az átalakított törvényhatósági bizottságnak Január 7—15-íg kell megválasztani az uj felsőházi tagokat. Az újjáalakított törvényhatósági bizottságoknak a felsőházról szóló törvény értelmében uj felsőházi tagokat kell választani, A belügyminiszter ennélfogva elrendelte, hogy a törvényhatóságok részétől a felsőházba küldendő felsőházi tagok, illetve póttagok választását 1930. január 7-ike és 15-ike közé eső idő alatt kell megtartani. A „Szatmár és Bereg“ ez idén is értékes ajándék-könyvet ad előfizetőinek. Karácsonyi könyvünk a múlt évinél gazdagabb tartalommal jelenik meg. A „Szatmár és Bereg" tavaly karácsonykor adott először ajándék-könyvei hűséges előfizetőinek, hogy ezzel is szorosabbra fűzze azt .a közvetlen kapcsolatot, amely olvasóival összeköti. A januártól tizedik évfolyamába forduló „Szatmár és Bereg" természetesen ez idén még fokozottabb gonddal készül arra, hogy karácsonyi könyve tartalomban és forrná- ban értékesebb és gazdagabb legyen. Több szin-nyomással készült, művésziesen szép tetszetős külső fedélben, 16—18 ívnyi terjedelemben, finom, simított nyomópapíron a könyv s készül közéleti kiválóságaink és legjobb tollú munkatársaink Írják az évkönyvet, amelyet minden előfizetőnknek megküldünk. Rendkívül nagy áldozatot kívánó munkánk ellenértékéül csak azt kérjük előfizetőinktől, hogy ajánlják lapunkat a vármegyében, szerezzenek nekünk újabb híveket és barátokat, hogy annál eredményesebben szolgálhassuk nagy- érdekű, hazafias céljainkat a nemzeti erők összefogásának jegyében. Karácsonyi ajándék tárgyak: Valódi 14 karátos arany töltőtoll P 6'80, 10'—, 15'—. Valódi eltörhetetlen töltőtoll P 5'—. Elsőrendű iskolai töltőtoll P 4'—, 5'—. Elsőrendű olcsó iskolai töltőtoll P 0'60, 1'20. Elsőrendű töltőtoll és zsebirón csinos dobozban P 3'60. Elsőrendű szép irókésztollszár és levélbontó P 6'—, S’—, 10'—, 12'—. Iróasztalkészlet P 27'—, 90'—. Levélpapír különlegességek óriási választékban csinos kiállítású dobozokban P 3'—, 4’—, 5'—, 6'—, 8'—. Csinos zsebirónok P 0'80, 1'60, 2 —, 2'40 a „Szatmár és A múló epizód. Mátészalka, 1929. dec. 7. Durini di Monza gróf, a távozó budapesti olasz követ, elutazása előtt néhány órával, a bucsuzás és búcsúztatás nemes gesztusában olyan szavakat talált meg és talált jónak ki is mondani, melyek az egyszerű bucsuzás keretein tulemelkedve, politikai távlatokat nyitnak és történelmi súlyúk van. „Magyarország ezeréves történetében mai helyzete csak epizód !“ Durini di Monza gróf nemes lelkére és szilárd jellemére semmi sem jellemzőbb, mint ezek a szavak. Mert, amit tett, amit végzett köztünk, azt minden bizonynyal kormányának utasítására cselekedte és az még nem kötelezte egyénileg semmire. De arra, amit a bucsuzás pillanatában mondott, nem kötelezte semmi, az egyetlen lelke mélyéből jövő akkord volt, mely kifejezést adott annak az egyéni meggyőződésnek, amelyet a diplomata jéghideg arca rendesen eltakart. A diplomata, nemcsak a két kormány közötti kapcsolatot tartotta fenn, hanem az olasz király személyét képviselte nálunk és a többi államok képviselői között meg kellett védelmeznie országa érdekeit. Nyilatkozata tehát nem egyszerű búcsúzó és vigasztaló frázis, hanem olyan helyről érkezett határozott vélemény megnyilvánulása, melynek történelmi, politikai és diplomáciai súlya van. Ezek a szavak a jelen külpolitikai helyzet mérlegelése, — a mellettünk és ellenünk kezdeményezett, folyamatban lévő és részben meghiúsult diplomáciai akciók teljes ismerete, — és a történelem változatainak és tanulságainak bölcs leszűrése alapján keltek szárnyra. Köszönjük Durini di Monza grófnak ezeket a búcsúszavait, amelyek szivdobogtatóan kiemeltek bennünket egy percre a köznapi gondok áradatából s újra áthatották lelkünket azzal a tudattal, hogy mindaz a gyász, mindr Kör íy vet, papirt, i ! < 1 A ilUMÍI Él BÉKÉI I | | OSZGil könyvkereskedésében vásároljon. 9