Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-06-17 / 25. szám
4-ik oldal. 1928. junius 17-én. mnili is imn Egy nagykarolyi napszámos bolonddá tette az embereket azzal a mesével, hogy Csonka-Szatimegyéi 9 millió leit örökölt. — A „Szatmár és Bereg" tudósitójától. — Nagykárolyban most az I egész város azon nevet, hogyan csinált embert a pénz egy szegény, utcán kódorgó napszámosból : Kosa’ Andrásból. Kosa András amolyan bo- degák, napszámos standok előtt ödöngő napszámos volt Nagykárolyban, akinek minden életigényét kielégítette, ha kikereste a maga napi pálinkaadagját a melléje szükséges falat kenyérrel. Egyszer csak a Kosa András munkaleső standját kezdte körülszállingózni a Pénz mindent beragyogó aranyos híre. Előbb csak a nagykárolyi napszámos társadalomban terjedt el, onnan ment tovább a hir :• a magyarországi Szaft- mármegyében meghalt egy Kosa János nevű gazdag ember, aki nagy báty j a volt a nagykárolyi napszámosnak és román valutában szédületes vagyon: kilencmillió lei maradt utána, amely vagyonnak egyedüli, szerencsés örököse Kosa András. És amikor a derék Csapó József — foglalkozására nézve szorgalmas csízmadiamesíer — barátságos borozgatásra ereszkedett le a napszámos-emberhez, ez szerénykedett ugyan, de egyáltalában nem tagadta, hogy bizony mellbevágta a kegyetlen nagy szerencse. Csapó József nyomban a hóna alá nyúlt az ilyen nagy summákkal való bánásmódban járatlan napszámosembernek, aki ilyen nagy vagyon birtokában annak is ki lehet téve, hogy valami lelkiismeretlen ember kezébe kerül. — Majd én vigyázok rád, édes egy jó cimborám, mondta Csapó, aki szive becsületes szándékának bizonyításául egy hangos szervusz-szal koccintotta poharát a napszámos poharához. És Csapó József vigyázott is kilencmilliós cimborájára: lekapcsolta a neki meg nem felelő napszámos-standról, meghívta kosztra-kvártélyra. Érezze magát otthon Csapó József vendégszerető házában. Minthogy azonban kilencmillió boldog tulajdonosához mégsem illik az örökös vendégeskedés, Csapó József azt ajánlotta Kosának: legelőször is házat vegyen. Egy saját ház kell az embernek, ha kilencszeres milliomos. Ház is akadt. Egy szintén többmilliós nagykárolyi polgárember most épített uj házat, a régit eladóvá tette. A vevőt nagy vendégszeretettel fogadták itt is, különösen mikor nem alkudott a ház atyja keblére, a lovag pedig, aki azelőtt valamennyire elfordulva tartá arcát, hogy ne legyen oly könnyen felismerhető, most méltóságteljesen felemelt fejjel közeledett Bethlenhez, aki őt mindjárt felismervén, magatartása egészen megváltozott iránta. Harag és meglepetéssel vegyült felháborodás ömlött el egész lényén, de kardját hüvelyébe rejtve, látszólag nyugodtan fordult leánya komornájához, azon rendelettel, hogy úrnőjét szobájába kisérje. Ilona ekkor még inkább megijedt atyjának merev komolyságán, mint amennyire megelőző haragja elré- mitette volt. Aztán térdre borulva atyja előtt, reszkető hangon igy szólt hozzá: — Édes, jó Apám, nem mond- tad-e nekem a múltkor, hogy nem fogsz haragudni, ha választásom egy j érdemes lovagra esik, — mindegy, ha bármennyire szegény is volna ő ? — Hogyan! azt mondod, hogy szegény ? — kiáltott fel Bethlen keserű gúnnyal. Csak a mi kis országunknak, Erdélynek fejedelme! Apaffy Mihály fejedelem! — Igen, az vagyok! — felelt a fejedelem, önérzetesen közelebb lépve — és ha megnyerem beleegyezését, veje leszek és Ígérem, hogy leányát Erdély legboldogabb asszonyává teszem! — Oh, édes jó Apám! — szólt közbe Ilona elpirulva és egy esdő tekintettel melegen megcsókolta atyja kezét. — Jobb lesz, ha szobádba vonulsz — felelt Bethlen szigorú hangon. Most nem téged vehetlek tekintetbe, hanem Erdély sorsát és javát — és ezt mondván, gyöngéden megcsókolta leányát és kivezetve őt a szobából, visszatért a fejedelemhez. — Fenség — szólt aztán tiszteletteljes hangon — sok mondani valóm lenne, ha az nem állana az illemszabályokkal ellentétben, hogy egy vendég érzéseit megsértsük, annak dacára, hogyha az a vendég nem tisztelt meg azzal, hogy kastélyomnak rendes kapuján lépjen be; egyet azonban kívánok megjegyezni, hogy inkább elszenvedtem volna, ha leányomat a vad medve martalékául darabokra tépni engedi, mintsem azt lássam, hogy feldúlja leányom boldogságát. Komoly eskü gyanánt mondom ki tehát ma, hogy Fenséged leányom férje sohasem lehet! — És kérem, mi lenne ellenvetése ? — Hogy mi lenne ellenvetésem? Fenséged jól tudja, miszerint trónjának megerősítése szövetségen alapárára. Hétszázezer leit kértek érte, szó nélkül beígérte. Természetes, hogy az eladók szintén szívesen látták házuknál a milliomos Kosát. Addig is, amíg beköltözhet a saját házába, érezze magát otthon a háznál, az asztalnál, addig is... Kosa András nem hagyta magát kétszer kéretni, hűtlen lett Csapó Józsefhez, aki ugyan már némi előleget is adott az örökségre, de az embernek társadalmi kötelezettségei is vannak, egy többszörös milliomos utóvégre is nem adhatja össze magát egy csizmadiával. És Kosa András már feltűnően „jónapot kivánok“-kal köszöntötte volt barátját. Ha pedig az embernek már kilencmillója van, illik, hogy jogtanácsosa is legyen. Ez is akadt. Vállalta az örökségi ügy lebonyolítását, sőt előzékenységben túl is ment azon a határon, ami az ügyvédi rendtartás értelmében a klienssel szemben kötelező; felajánlotta Kosa Andrásnak, hogy addig is, amíg az örökséget lebonyolítják, amíg a saját ház beköliözhetővé és ott a megfelelő ssd- vartatás berendezhető lesz, költözzék ki Kósa az ügyvéd szőllőjébe, talál gazdasszonyt is, aki a háztartást vezeti. Mivel pedig komoly tőkés minden percét hasznosítja, nem ácsoroghat a bodega előtt, mint régen, a kereskedelmi érzékeit E szik. Néhány hónap múlva FenséI ged kiskorúsága véget ér és ezen idő alatt, leendő menyasszonya, Mária brandenburgi hercegnő is abba az életkorba lép, mikor házasságuk létre jöhet. Boldogságukról előre nem kezeskedhetünk ugyan, de annyi bizonyos, hogy ezen házassági összeköttetés által képes lesz Fenséged trónját megerősíteni; I de másfelől, ha az én rangombeíi embernek leányát venné nőül, biztosra vehetjük, hogy azon esetben trónját nem lehetne szilárdan megtartani. — Mit határozna az nekem? — felelt lehangoltan a fejedelem. — De az lényegesen határoz nekem és az egész országunknak — válaszolt Bethlen szigorúan. — Fenséged és én csak két személy vagyunk, akik úgy élhetjük le az életet, ahogyan azt sorsunk engedi, de mivel nem csupán rólunk van szó, hanem Erdély sorsa és jövője forog itt a kérdésben, annálfogva nem engedhetem, hogy gyermekem iránti szerelem álljon a haza függetlenségének útjában. — Távozzék tehát Fenséged most Isten áldásával és teljesítse magas hivatását, azt a szent kötelességet, mellyel az ország nagyjai oly bizalommal felruházták ! sem hagyja kihasználatlanul, Kósa András nem zárkózott el azelől sem, hogy egy ösmert disznókereskedő cég ajánlatát elfogadja. Természetesen csak ideiglenesen — amíg vagyoni és társadalmi helyzetéhez megfelelő — ajánlatot kap — hajlandó belépni társnak a disznókereskedelembe, így szőtte a Pénz, az ő gúnyos játékát Nagykárolyban, amíg csak ki nem derült, hogy Kósa András jsokkal messzebb van a millióktól, mint Ököritó Nagykárolytól. Ma már Kósa András ismét ott áll a bodega előtt és szeretné hasznosítani munka-erejét. De ha Csapó Józsefet hangos szervusz-szal köszönti, a gőgös barát félrefordítja a fejét. Hasztalan kérdezi meg a „volt“ háza tulajdonosának feleségétől, mikor az megy hazafelé a piacról; ne vigyem haza a kosarat, nagysága? Mikor „jogtanácsosa“ elhalad előtte, szerényen nyújtja kezét egy kis szivarvég után és nagyon meg lenne elégedve, ha a virágzó disznó-üzletből ma délire maradt volna egy falat paprikásszalonna. —y. Az 1928—29. tanévre szóló beiratások a mátészalkai ösz- szes elemi iskolákban, továbbá a gazdasági továbbképző és iparos tanonc iskolában folyó hó 25-26-27 napjain délelőtt 8—12 óráig lesznek. Az iskolák igazgatósága felhívja az érdekelt szülőket és munkaadókat, hogy a beiratásokat a fent jelzett beiratási napokon eszközöljék. 25—26 Igaz, hogy Fenséged megtörte leányom szivét és ezáltal az enyémet is, — de Erdély sorsa legyen első mindenek előtt! Ezt mondva, szomorúan tekintett a fejedelemre, aki lesütött szemmel és szótlanul állott előtte — aztán igy szólt: „Még csak egy szót Fenség: Kérem emlékezzék arra, hogy mindaz, amit mondtam, visszavonhatatlan, ennélfogva, hogyha valóban és igazán szereti leányomat, biztos vagyok arról, miszerint lovagias kötelességének fogja tekinteni, hogy többé ne közeledjék hozzá.“ A fiatal fejedelem ezután szomorúan, némán távozott és Bethlennek szóló búcsúja csak egy hosszú, mély sóhaj volt. Nehány perc múlva Bethlen Gergely visszatért vendégeihez, akiket vidáman lakomázva talált és igy szólt hozzájuk kedélyesen: „Barátaim Bánffy és Csáky, úgy hiszem, a téli hideg árthatott szemeiteknek, mert néni találtam senki idegent a kastély északi szárnyánál, ahol leányom lakosztálya van!" Ezt mondván, látszólag vidáman csatlakozott a társasághoz, pedig Erdély egész területén aligha lehetett valaki akkor szomorúbb hangulatban, mint ő ! Folyt. köv.
