Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-06-17 / 25. szám
2-ik oldal. IZMMÍil Ü BügS 1928. junius 17-én. eddig is kitünően szolgált a „Szat- már és Bereg“! Dixi et salvavi animam meam. Szamoskér. Kosa Béla. * E hozzászólást nem egészen értjük, de lesz alkalmunk még visszatérni rá ! Gondoljuk, hogy az aposztrofált „ Tiszaháti“ is meg fog végre szólalni. Magyarország gazdasági helyzete. A „Szatmár és Bereg" számára irta Gratz Gusztáv nyug. miniszter. Magyarország gazdasági helyzetéről az utolsó időben részben a képviselőházban, részben azon kívül több igen ellentétes nyilatkozat történt. Vannak, akik különösen a.z állam pénzügyeinek kedvező alakulásából kiindulva teljesen megnyugtatónak tartják mai gazdasági életünket s vannak viszont, akik bizonyos aggodalommal vannak eltelve amiatt, hogy gazdasági életünknek az a fellendülése, amelyre a szanálás óta várunk, nemcsak, hogy előrehaladást nem tesz, hanem ellenkezőleg újabb és újabb bajoknak tüneteit mutatja. Úgy gondolom, hogy egyik irányban sem szabad túlzásba esnünk, de kétségtelen, hogy gazdasági látóhatárunkon van nehány sötét pont, amellyel ideje korán kell foglalkozni. Az egyik sötét pontot pénzügyeink fejlődésében, különösen költségvetésünknek bizonyos mérvű tuldimen- zionáliságában látom. Ha költségvetésünket más államokéval összehasonlitjuk, úgy azt látjuk, hogy bár nem vagyunk az elsők az egyes polgárok megterhel- tetésének szempontjából, mert például Ausztriában egy-egy polgárra nagyobb összegű állami kiadás esik, mint nálunk, viszont nem is vagyunk az az ország, amely legkevésbbé terheli meg polgárait. Különösen aggasztónak tartom az állami beruházásoknak az utolsó időben tanúsított túlságos fokozását. Elismerem ugyan, hogy e beruházások mindig termékenyitőleg hatnak % gazdasági életre, de nem szabad elfelednünk, hogy az a két nagy pénzügyi válság, amelyen az ország a hetvenes években és a nyolcvanas évek végén keresztül ment, mindkét esetben a túlzott beruházások következménye volt. A másik sötét pont kereskedelmi mérlegünk növekvő passzivitása. Nem tartozom azok közé, akik a kereskedelmi mérleget tartják a legalkalmasabb eszköznek valamely ország gazdasági helyzetének megítélésére, mert hiszen el lehet képzelni virágzó gazdasággal biró országokat állandóan passzív kereskedelmi mérleggel. Fő az, hogy képesek vagyunk-e az országon belül olyan értékeket termelni, amelyek a belső fogyasztás kielégítése után még módot nyújtanak a külföldi pénzben levő tartozások fedezésére is. A gazdasági mérleg megítélésére pontos számszerű adatokkal nem lehet operálni, de bizonyos általános jelenségekből, mint például a népesség emelkedése, a fogyasztási adókból eredő több bevétel, a vasúti és postai forgalom emelkedése, a munkanélküliség enyhülése, a fizetésképtelenség csökkenése, stb. következtetéseket lehet vonni arra, hogy az ország nem szegénykedik. Ezek a tényezők pedig az utolsó években mind kedvezően alakultak nálunk, csak a fizetésképtelenségek mutatnak az év eleje óta újabb sajnálatos emelkedést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene mindenképpen a kereskedelmi mérleg megjavítására törekednünk, mert a legjobb esetben is gazdasági életünk nedvének ebben az alakban való kiszivárgása lassítja a gazdasági fejlődést. A harmadik sötét pont a mezőgazdaság és kereskedelem válsága. Az előbbi főleg abból ered, hogy egyfelől az iparcikkek, másfelől a mezőgazdasági termékek áralakulása között a múlt évben jelentékeny díszparitás mutatkozott. Ha az 1923 évi árakat száznak veszem, akkor a búza árindexe 1927-re 119-et, az iparcikkek indexszáma pedig 141-et tett ki. A statisztisztikai hivatal legújabb közleményei szerint ez év eleje óta bizonyos nivellálódás állt be e téren s ma a mezőgazdasági termékekre 132, az ipari termékekre pedig 138 az indexszám. Ebből talán arra lehet következtetni, hogy enyhült a mezőgazdaság válsága. Sajnos, nem látok enyhülést a kereskedelmet érintő váltságtünetekben. Minden adat azt mutatja azonban, hogy az ország fogyasztóképessége az utolsó időben emelkedett: a külkereskedelmi mérleg is a behozatal emelkedését tünteti fel, ami tehát a kereskedelem szempontjából is a * viszonyok hiegjavulását jelentheti s igy bizonyos optimizmussal remélni lehet, hogy a jövő e téren is a kedvező alakulás képét fogja nyújtani. Mindenesetre szükséges, hogy a felsorolt aggályos tünetekre kellő figyelemmel legyenek mindazok, akik a magyar gazdasági élet vezetésére hivatottak, mert elsőrangú érdekeink kívánják, hogy a mutatkozó nehézségeket lehetőleg csirájukban fojtsuk el s ne akkor, amikor már jóformán leküzdhetetlenek. A Tor csatorna mentén . .. Kishódos, junius hó. — A Szatmár és Bereg tudósítása. — Nyolc óra lehetett, amikor útnak indultam a szabályozás alatt álló Túr folyó csatorna-munkáinak megtekintésére. Kishódost elhagyva, messze ki lehet látni a megszállott Szatmár és Ugocsa megye, Nagypalád, Fertősalmás, Halmi felé. A reggeli nap csak a megszállt területen a végtelennek látszó mezőkön sütött ki ; felettem fekete felhők tornyosultak. Messze a nagyszőllősi hegy oldalán a bágyadozó napsugártól meg-meg villant egy- egy borház fényes bádog teteje. Majd megeredt az eső és a máramorosi hegyek felől éles hideg szél kezdett fújni. Szitálő esőben folytattam utam a Túr folyó mellett vezető feneketlen sáros utón. Az később elvált a folyótól és a holt Túr rozoga fahidján keresztül a kaszálókon vág át Botpalád felé; aztán szalad tovább, amíg jobb oldalról egy kis törpe erdő fe- ketéllik, balra pedig a végtelen zöld mező tűnik elő. Az ut többi részét a holt Túr és a Sárpatak szegélyezik. Lent nyugaton egy mocsárba fuló erdő takarja a kilátást. Az itt-ott elterülő rétek vizét csak ott látom, ahol a vizen élő növényzetet emberi kéz vágta át egy-egy gyalog ut számára. Mindenütt az utat szegélyező réten, ameddig a szem ellát a buja, zöld növényzet győzedelmeskedett a viz felett. A tisztaberki hid körül az ember szinte kísértésbe jön, hogy végig ne szaladjon, végig ne gyalogoljon a tükörsima bársonyos zöld pázsiton, amely alatt láthatatlanul folynak a Sárpatak—Túr folyó összekötő csatornái. E vizes réten ezer, meg ezer béka hangjától hangos a vidék. A Túr partját itt mo- szattól terhes fűzfák szegélyezik. Pár száz méterre a ricsei erdő tölgyfái sorakoznak a part mentén katonás sorrendben. Dél felé járt az idő, mikor Botpalád alá érkeztem. Itt már javában folyik az nj Túr csatorna építése. Száz, meg száz félmezitelenre vetkőzött, naptól lesütött mokányarcu magyar munkástól tarka a folyó partja. Hangyaszorgalommal dolgoznak mind. Szótlanul hányják teli talicskájukat az agyagos földdel és tolják maguk előtt a kemény fa pallón előre, az uj töltés helyére. A folyó partján itt is, ott is festői összevisszaságban fenyődeszkákból épített, szétszedhető 30—40 méteres hosszú barakok a betyárvilág következik, közben nagyszámú települési, lápsüllyedési, névmagyarázó és korhoz nem kötött családi mondával. A sort aztán legvégül Rudolf trónörökösnek néhány legendás históriája zárja be. Nézzük most a szatmármegyei nemzetiségek mondáit: a sváboknak csak települési mondáik vannak, de ők nem is képzelik magukat őslakóknak, mint az oláhok; de hát akkor miért nincs az oláhnak régibb mondája a törökvilág végénél, a labanc- kori Pintye Gregornál ? ! Öslakónál ez elképzelhetetlen, bizonyítják a szatmármegyei magyarok mondái! Bővében van falucsufoló is. Némelyik az egész vármegyében elterjedt verses vagy ritmikus alakú, pl. Bere, Gebe, Genes, Isten tőle ments ! mert igen verekedők, vagy: Kiskócs, Nagykócs, Karasó, nincs benne egy kanál só ! t. i. olyan szegények, vagy : Sárközujlak, Adorján, ott terem a kövér lány ! lévén igen jómódúak, vagy: Uszka, Bökény, Magoslíget, az Istentől elbillegett! annyira félreesnek t. i., vagy végül: Nagybányi lány, Nagybányi bor hej be jó ! ahogy t. i. ki-ki érteni akarja : nagyon jó, vagy csalt helyben jó, mert elszállítva megtörik egyiknek a színe másiknak az asszonyi virtusa. A legtöbb azonban adomasze- rü, mint pl. az, amely szerint Bör- vely a lápja miatt a világ vége, viszont Misztótfalu a világközepe, mert itt már 1789-ben, tehát négy évvel a franciák előtt kikiáltották a köztársaságot. Hires az ecsedi ember is, mert az nemcsak látott, hanem evett is telegráfdrótot, meg aztán a kispaládiak, mert a biróválasztás után „huncut a biró“-t hallván egy faoduba terelték az illetéktelen sárgarigót, hogy egymás hátára állván, a legfelsővel elfogassák; de a legalsó módfelett kiváncsi lévén a fogásra, kiugrott a sor alól s erre persze a legfelső a jobb kezén füg- geszkedve kiabált segítségért; nosza, azonnal létráért küldenek, de mert azt keresztben hozzák, előbb minden fát kivágnak előle s aztán. . . a keservesen csimpaszkodónak le- fürészelik a jobb karját és hogy ne panaszolkodhassék a község részvétlensége miatt: a biró azonnal kinevezi a falu csordásának. Községenkint igen sok — többnyire újabb keletkezésű — monda fűződik a különböző dűlő-, és dombnevekhez is. Szólásaik könnyen érthetőek, józan élettapasztalatra mutatók és szellemesek, pl. Siet mint a tehén a jégén, — Tud ugrani, mint a bivaly a gazban, — Úgy áll, mint a koldus a pap udvarán, — Szóbeszéd : pipafüst, pénz a fundamentum, — Szegény ember csikója hamar ló, gazdag ember lánya hamar eladó, stb. Néhányat magyarázatával egyött közöltem az Ethnographiában, Szeretik az adomázást is; magyarázataik miatt ezek közé tartoznak a többnyire mindenütt szokásos gúny- és ragadványnevek, sőt az állathangutánzók is. Áldásaik és átkaik nem annyira szívből jöttek, mint inkább cifrázot- tak és mesterkéltek; vonatkozása miatt egy van közöttök a figyelmet különösebben megérdemlő: „Te Atilla lánya, ördögök edénye!" mondják a rosszalkodó gyereknek, de a szólásnak semmi magyarázatát sem tudják adni. SzaMraegjE népiiagyományai. Felolvasta: Szendrey Zsigmond tanár, a Magyar Néprajzi Társaság rendes gyűlésén. VI. Mondák-szólások. Történelmi mondáink a honfoglalással kezdődnek s Rudolf trónörökössel végződnek. Lehetetlen a majdnem minden községből nagy számban összegyűlt történelmi mondaanyagot csak kivonatosan is ismertetnem. Sokat leközöltem már belőlük az Ethnographiában s azért most itt csak e mondák időbeliségére mutatok rá. A vármegye nyugati fele, úgy körülbelül Szatmárig, tele honfoglaláskori mondával. Majd a Báthori-cimer mondái következnek az ecsedi láp sárkányához fűzve. Aztán sok van a térítés idejéből, majd a Salamon és Szent László, IV. Béla és a tatárjárás, Kun László, Károly Róbert és Nagy Lajos korából, de azért mégis legelevenebb a Mátyás, a törökvilág, Rákóczi György és Ferenc, a kuruc-labancvilág korszaka Bakócz Tamással és a Bátho- riakkal, az 1711-i utolsó tatár betöréssel s a Pintye Gregor rablóhistóriáival ; ezután a német-, majd
