Szatmár és Bereg, 1926 (6. évfolyam, 3-50. szám)
1926-05-30 / 23. szám
1936. május 30-án SZATMAR «i BEREO 3-lk oldal. HÍREK. FURCSASÁGOK. Egy ismert mátészalkai fuvaros feljelentést tett a csendőrségnél, hogy bizony az ő kötőféket ellopták. A csendőrök rövid és sikeres nyomozás után megtalálták a kötőféket, — a feljelentő isiálójának jászolában * Egy beregi község jegyzője kérdi kisbiróját egy íratott mutatva fel, hogy az abban megnevezett cseléd könyvért folyamodó leányt ismeri-e? — Hogyne, hisz a lányom. — Hajadon ? — kérdi a jegyző. — A feje az — volt a válasz. Dr Balthazár Dezső a tiszántúli ref. egvház püspöke tegnap, szombaton 9 órakor érkezett Mátészalkára s itt villásreggelire Péchy László főispán vendége volt, majd autón tovább ment Kocsordra. Baltazár püspök több hetet fog vár* megyénkben tölteni s meglátogatja a szatmári ref. egyház gyülekezeteit. Fogadtatásairól s körútjáról a jövő számunkban fogunk beszámolni. A hősök emlékünnepét Mátészalka közönsége ma, vasárnap, az idén is méltó keretek között fogja megünnepelni. Délelőtt a ref. és rk. templomokban a rendes időben Istentisztelet. A zsinagógában 11 órakor lesz Istentisztelet. Délután fél 4 órakor ünnepély a ref. temetőbe, ennek végeztével a rk. temetőben. Minden magyar férfi viseljen junius 4-én gyászkarszalagot egy fehérrel kivarrott T. betűvel. Minden magyar nő viseljen kis fekete gyászjelvényt a ruhájára tűzve. Minden magyar férfi és nő viseljen ezen a napon minél egyszerűbb és színtelenebb ruhát. A feltűnés luxus kerülendő. Minden magyar férfi és nő vessen le magáról minden égszert. Csak az óra és jegygyűrű lehet kivétel. Senkise vegyen részt szinbázi előadásokon, senkise jelenjen meg mulatóhelyeken, zenés összejöveteleken. Akinek külföldön élő rokona, ismerőse van, emlékeztesse a gyásznapra egy levelezőlapnál, amelyen csupán ez álljon : Trianon, 1920 junius 4. Egyesületek, magánosok tűzzék ki e napon a fekete gyászlobogót. — Doktorrá*avatás. Ifj Kincses Istvánt a budapesti kir. magyar tudomány-egyetemen folyó hó 20 án az orvosi tudományok doktorává avatták. Halálozás. Klein Móritzné szül. Krámer Blanka életének 72 ik, házasságának 53-ik évében folyó hó 27-én váratlanul elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. Gyászolják Klein Móritz férje. Klein Andor, Bőhm Ernőné szül. Klein Margit gyermekei. Klein Andorné szül. Schwartz Margit menye. Bőhm Ernő veje. Krámer Dániel testvére Klein György, Freund Sándorné szül. Klein Erzsébet és férje Freund Sándor, Bőhm István, Bőhm Mariska unokái. A szatmármegyei általános tanító egyesület 1926 junius 4 én délelőtt 9 óra 30 perces kezdettel Mátészalkán az Iparosok és Kereskedők Székháza nagytermében évi közgyűlést s este 8 órai kezz dettel műsoros estélyt tart. A júliusi országos cserkészversenyek sikeres lebonyolítására nagy előkészületeket tesz a Cserkész Szövetség. A már edig is jelentkezett sok ezer résztvevő nagy számára való tekintettel a mozgalom neves vezető embereiből alakult tizenkét szakbizottság végzi az előkészítés munkáját, melynek fő irányitója Sik Sándor dr. a Cserkész Szövetség volt elnöke. A grandiózus terv szerint a két hétig tartó sorozatos versenyek tartama alatt a versenyzők egyetlen sátortáborban lesznek együtt, melynek mozgalmas élete már maga is érdekes és szokatlan látványosságotfog nyújtani, Ez a nemzeti cserkésztáborozás, melyhez fogható a magyar cserkészmozgalom tizenőtéves fennállása óta nálunk még nem volt, imponzáns megnyilatkozása lesz a Cserkész Sző vétség törekvésének az annyira nélkülözött tömegsportolás megvalósítása felé. Lelkészválasztás Tarpán. A tar* pai ref. egyházközség jogosult vá» lasztói május hó 25 én dr Darányi Mihály kiskőrösi ref. lelkészt 45 szavazat többséggel egyházközségük lelkipásztorául megválasztották. A Faluszövetség térhódítása Betegben. A Falu Országos Földműves Szövetség nagyarányú nemzetgazdasági és kulturális programja az egész ország faluiakosságát lelkes csatlakozásra készteti, életrevaló helyi szervezetei pedig az or* szág minden részében napról-nap- ra szinte gombamódra szaporodnak. Örömmel közöljük a legújabb I irt, mely szerint legutóbb Csaroda községben alakult meg pünkösd má' sodnapján a Faluszövetség helyi fiókja, Az országos szövetség képviseletében Nagy Sándor igazgató jelent meg, aki Kulcsár Imre községi biró üdvözlő szavai után tartalmas beszédben, közvetlen szavakban magyarázta meg a Faluszövetség célját. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után a többnyire törpebirtokosgazdák közóhajukért mondták ki a fiókszövetség megalakítását. A választás során Lán- czy József esperest diszelnökké, Csörghe Zoltán körjegyzőt elnökké, Szász Jenő igazgatót ügyv. igazga» tóvá, Orosz Sándor postamestert, Kulcsár Imre közs. bírót és Kővári Tivadar nyug. csendőrtiszthelyettest alelnökké, Orosz B. Sándor s. lelkész és Csörghe Zoltán s. jegyző jegyzőkké, Kokas József kisgazdát pénztárnokkó, Biró Dénesi pedig ellenőrré választották meg. A gyűlésen lelkes beszédet mondtak: Lánczy József, Homolay Lajos, Szász Jenő végül a kisközség nevében az elnökség üdvözlő táviratot küldött Bethlen István gróf ministerelnök- höz. A vásárosnaményi levente egyesület a vásárosnaményi polgári iskolával karöltve, folyó évi június hó 12 én délután 6 órai kezdettel — az egyesület leventezászló alapja javára a vasúti vendéglő udvarán, szigorúan zártkörű jótékony- célu táncmulatságot rendez. A vármegyei vitézi szék tudomására adja a vitézi telek elnyerése iránti folyamodónak, hogy az idei vitézi avátási ünnepély junius hó 20 án lesz Budapesten a margitszigeti sporttelepen. Az avatásra sorrakerülők névreszóló értesítést fognak kapni az Országos Vitézi Széktől. A folyamodni szánékozók megfelelő tájékoztatása végett közöljük, hogy az 1927 évi avatásra azok jöhetnek tekintetbe, akiknek teljesen felszerelt kérvénye folyó éviszeptember hó 1 ig a vármegyei vitézi székhez beérkezik. Uj étvágygerjesztő. Ha étvágytalanságban szenved, kiváló szolgálatokat fog önnek tenni a világ- rekordos magyar sörfőzde, a Fővárosi Sörfőző R. T. Kőbányán által gyártott, csekély alkoholtartamu uj „Nektár gyógysör“ élvezte. Mindenki aki eddig megkóstolta ezen uj sört, felette dicséri rendkívül étvágy- gerjesztő tulajdonságát, magas tápértékét és üditő malátára emlékeztető jó izét. Győződjék meg róla ön is egy 30 palackos próbaküldemény rendelésével. Kapható az ösz- szes palacksör elárusító helyeken, gyógyszertárakban füszerüzletekben stb. Közvetlen rendelések a sörfőzdénél telefonon, József 56—80. sz. alatt eszközölhetők. A szatmárököritói levente egyesület Pünkösd másodnapján tartotta, úgy anyagi, mint erkö'csi sikerrel végződő műkedvelő előadással egybekötött táncmulatságát. A szereplők mindannyian dicséretet érdemelnek. De általános tetszést Szilágyi Béla „Meghalt az Isten“ c. 1 felvonásos színmüvének szereplői vívtak ki maguknak. Különösen elismerést érdemelnek: Kalmár Lenke urleány, Fodor László adóügyi jegyző és Farkas Ignác jól alakított kedves játékukkal. A tarpai körorvosi állás betöltése. A tarpai körorvosi állásra a három pályázó közül május hó 14-én dr Gera István orvos választatott meg, ki a hivatali eskü letétele után állását el is foglalta. Bölcseség az élet sója. Bölcs meg az, ki pénzét évja. Aki pedig pénzét óvja, Ne feledkezzen meg róla, Hogy így szó! a legszebb nóta: Mátészalka közepéből viszi szét a sürgöny pózna, Hogy legolcsóbb Földes Vilmos gépraktára és vasboltja. Kapható itt eke, borona, cséplőgép és motor, Gépszil;vető- és varrógép, kerékpár és traktor. Szamosszegett pünköst másodnapján délután a ref. egyház énekkara müsoros-estélyt tartott, amelyet Kósa Béla szamoskéri lelkész nyitott meg „A zene hatása az emberi lélekre“ cimen, volt még műsoron pár zeneszám, amelyet Hunyadi János tanító és Bodó Sándor adtak elő. Két vígjáték egy monolog és énekkar számai tarkították a műsort. Tüdőbetegek, súlyos gyomor és vesebajosok kigyógyulásához megküldi dr Balog v. h. kórházi főorvos gyógyintézete (Budapest, gróf Zichy Jenő utca 23.) uj sikeres eljárását és receptjét. (Levélre válaszol.) A jótékonycélu államsorsjáték húzása junius 10 én lesz a székes- fővárosi m. kir. pénzügyigaygató- ság lottóosztályánál, (Fővámház) Főnyeremény 200 millió, jutalom 300 millió, tehát szerencsés esetben 500 millió korona készpénz, azután 50, 20, 10, 5 stb. milliós nyereményeket sorsolnak ki. Egy sorsjegy ára 20.000 korona. Kaphatók a dohánytőzsdében, bank és sorsjáték üzletben, postahivatalokban, A lottóosztály kívánatra díjtalanul küld játéktervet, a pénz előzetes beküldés után sorsjegyeket is. Egy tanuló felvétetik Tóth Árpád fényképésznél Mátészalkán. Müsoros-est Nagyecseden. A népművelői tevékenység gyönyörű példáját mutatta be Berey Józsefné Berey József ref, esperes feleségének vezetése alatt álló ref. leány- kör f. évi május hó 9*én tartott müsoros-táncestély alkalmával. Sok heti fáradságos és szorgalmas munka után színre került Berey Józsefné, Berecz Sándorné, Biró Gyuláné ref. lelkésznék, Tóth Margit és Kováts Irma áll. tanítónők rendezésével „Sir a tündérleány“, „Vasárnap esti beszélgetés“, „A legszebb ruha“, „A túlsó parton“ c. egy felvonásos színdarabok, melyeknek, precíz előadását és pazarul rendezett díszletét a közönség nagy tetszéssel és elragadtatással fogadta. A szereplők: Müller Margitka, Szántó Giziké, Veress Margit, Biró Emma, Szűcs Etelka, Budai Mariska, Biró Vilma, Némedi Gizi, Kovács Erzsi, Murguly Róza, Szűcs Juliska, Nyíregyházi Rózsi, Butola Irma, Szűcs Etelka, Némedi Jolán, Molnár Ju* liska, Molnár Etelka, Molnár Irén, Szántó Róza, Némedi Etelka, Szabó Etelka, Biró Róza leányköri tagok kitünően játszottak és sok tapsot arattak. Az úgy erkölcsileg, mint anyagilag kitünően sikerült estélyt Biró Gyula ref. s. lelkész konferálta be, mely után tánc volt hajnalig. — Kugliverseny a Hangyában. Folyó hó 6-án délután 2 órai kezdettel kugliverseny lesz a Hangya Szövetkezet kerthelyiségében. Nyereménytárgyak : 1-ső dij egy hízott juh, Il ik dij egy értékes óra, lil ik dij egy tajtékszivarszipka, lV-ik dij egy diszkötésü könyv. Zenéről és jó italokról gondoskodva. Mielőtt rádiót venne, forduljon felvilágosításért a Magyar Távirati Iroda mátészalkai fiókjához, Ha fáj a lába, használja a kám- foros „Foituna Lábsót“, melyből 2—3 lábfürdö megszünteti a sok járás, álldogálás, sportolás és egyébb megerőltetésből keletkező lábfájásokat. Kipróbált háziszer, mely kámfortartalmánál fogva felfrissíti az izmokat és megszünteti a lábizadást és megszabadít a tyúkszemtől is. 1 doboz ára (1 hóra elegendő) 1 pengő 12.500 korona. Kapható mindenütt, postán 25000 korona előze* tes beküldése után 2 dobdzt küld Bodnár Jenő „Fortuna“ gyógyszer- tára. Budapest, VII. Dob-utca 80. Utánvétel 8000 koronával több.