Szatmár és Bereg, 1926 (6. évfolyam, 3-50. szám)

1926-07-11 / 29. szám

Mátészalka, 1926. julius 11.

ArȒ2500 korona.

VI. évfolyam, 29. száa.

Skbtmáb fcs Bkbkb

POLITI KAI,TÁRSADALMI E'S KÖZSAZDASA'GI HETILAP.

VB*

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mátészalka, Kossuth-u. 447. — Telefon 38. szám Postatakarékpénztári csekkszámla: 54003.

Felelős szerkesztő: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR. Kiadja:

„Szatmár és Bereu“ Nyomda- és Lapkiadó Részvénytársaság.

Megjelenik minden vasárnap Előfizetési diJ:

Félévre 60.090 K. Negyed évre 300 X) K.

A szociális magyar.

Mátészalka, julius 10.

Nagyon sok baj, hiba és fogyatékossúg van nálunk, de talán egyik sem fontosabb magyar nemzeti szem pontból, mint a szociális magyar kiképzés

Mi minden alapos ok nélkül annyira széttagolódtunk, olyan öncélúan és olyan éles elkülönültségben élünk az egyes társadalmi osztályok és rétegek hogy ez már valóságos nemzeti veszedelmet jelent. A megüresedett lelkek a súlyos gazdasági helyzet nyomása alatt önző irányban halad nak, ahol nem csak magyart, de még felebarátot is ritkán látnak. Minden osztály, réteg és egyén csak magának kíván élni, másokat meg sem lát

Lehet nálunk szenvedés, nyomoru- ság fájdalom, könny tengernyi, a megérző szív, a megértő lélek, a segítésre vagy enyhítésre kész kéz na gyón kevés. Akin ma még lehetne segíteni parányi emberséggel, az holnap a pusztulás u1jára kényszerül Az a sok erős munkás kéz, amely becsületes munkája után kenyeret kér és vár, hogy családjának meleg tűzhelyet, megélhetést, megfe lelő fejlődést biztosítson akárhány szór tétlenül kesereg, mert kevés a munkaalkalom vagy pedig ha van, az sem mindig olyan, amivel a mun kás reménységeit valóra válthatná.

Nem jelentkeznek elég számban a szociális magyarok, akik tudatában- vannak, hogy amikor az élet ezer és ezerféle baja környékez, huzza az embert, egy megértő lélek, egy melegen érző szív nagy változásokat idéz elő Ha az egyes társadalmi osztályok és rétegek nem arra tö rekszenek, hogy minél jobban elhatárolják magukat, hanem inkább a képződött társadalmi szakadékokat áthidalni törekednek, sőt egészen eltüntetni igyekeznek, mindjárt tisztábban látnák a helyzetet: az egész magyar nemzet minden társadalmi osztálya és rétege együtt emelkedünk vagy süllyedünk.

Elengedhetlen szükségképen jelentkezik, hogy a vezetésre hivatottak gondos önvizsgálódást tartsanak s fokozottabb mértékben fordítsanak gondot arra. hogy a viselkedésükkel, magatartásukkal, munkásságukkal képezgessék a szociális magyart. Mihelyt sikerül Magyarországon a szó ciális érzésű magyarokat nagyobb számban látnunk, múlik a fájdalom és a könnyhullatás, a társadalmi megértés nem késik, az együtt mun kálkodás biztosítva lesz, az egészséA népek vegyelemzésével is foglalkozni kezdettjja nemzetalakitások legújabb történelmi fordulója. Vájjon eredet szerint melyik nép melyik nemzetbe tartozik? Az ősi emberfajból hogyan történtek a kiágazások s aztán az emberiség ötezer nyelve hogyan formálódott ki a különböző népsorsok között? Mert ugye az ötezer nyelvet mégse eleve adta meg a teremtő Isten, hogy az emberek osztoszkodjanak rajta? Hanem az úgy nőtt, bimbózott, rügyezett és kiterebélyesedett az ősi nyelvanyagból, az értelemből és a szükségből.

Aztán ahogy ekként a sors kü lönbözőségeiből támadott a különböző népnyelvek sokasága, úgy vált később a nyelvekhez való népcso- portulásból is újabb sors a népek további nemzedékei számára. Az eredeti természetes képződés helyett elkövetkezett a történelmi képződés. És támadtak forró, csodás áthasonu* lások, legnagyobb szenvedések közötti egymáshoz melegülések. Költészet, amelyben nem a fajbeli leszármazás adta a legtisztább és legmüvészibb hangokat, hanem a nyelvhez csoportosult népnek az ősemberi erejű szeretete.

Ma tehát mégis ez a nagy erkölcs az alapja a népek életének : a nyelvben való népsors őszinte szeretete.

Minden emberben századok szenvedése van

Szatmármegye tájait járva, találkoztam ezzel a problémával. Láttam zsidókat, kik vallották az egy népsors hűségét a magyarral. Mikor közös szenvedések múltjában való együvé égést emlegettek nekik, akkor megnedvesedett szemekkel rebesgették :

Ez az igaz. Minden emberben századok szenvedése van Ahol szenvedések egymásba találkoztak, ott

gesebb gondolkozás előtérbe lép, a magyar őserő kifejtéshez jut és az uj ezerévben visszaszerezhetjük mind azt, amit nemtörődömséggel, gondatlansággal, patópáloskodással elveszítettünk.

kezdődik az elválaszthatatlan egy népélet.

Nagyobb történelemmel, ősibb történelemmel kár bontogatni ezt az együvé ömlött sorsot, s ezt a sors- hivést.

Virágözönnel ünnepük a magyar hűséget

Jön a másik változat. Talán színesebb, talán drámaibb, de mélységében és igazságában egészen uj erejű. A svábokról van szó, kik S'atmármegyében és Nagykároly vidékén szinte félszázezernyi sokaságban élnek, s mind tudják, hogy ők a nagy Démet nemzet eredetébe tartoznak. Papok, ügyvédek és más értelmiségi foglalkozásúak gyönyörű munkás középosztályt alkotnak bennük. Az egész nép dolgos, okos, megtartó erejű. Ezek mind tudják német eredetüket, de mind büszkébbek arra. hogy kétszáz év óta a magyar sors hűségé be tartoznak bele. A százados közös sors tudata és érzése az az erő, ami a svábok magyarságának az alapja. Ez az az erő. amiben hála van, erkölcs van, eipusztitha- tatlanság van.

Talán az első virágot is ott kaptam közöttük. Azért, hogy a magyar szóban és magyar sorsban való hűséget hirdettem. Vannak e hűségnek felbontó akarásai, vannak valami visszafeledést akaró elméletek. Ezek bánsági agitátoroktól kiindulva, nagyszerű logikával hirdetik az ősi eredethez való visz- szatérés jóságát és hasznait. És a nagyszerű logikára a svábok kris- tálylelkü papjai, tanitói, ügyvédei és egész tisztagondolkozásu közép- osztálya valami szivén ütött felindulással válaszolja, hogy ez a logi- kázás csak rabulisztika.

— Az igazság az, - mondják — hogy két század óta magyarrá tett

minket a hűség és szeretet, s aki vissza akar fejleszteni bennünket az a népek erkölcsét sérti meg. Bontsák meg a hűségből és hálából származott egy nyelvi sorsot a konjukturákkai, s akkor minden népnek példát adnak az erkölcstelenségre.

A magyar svábság népe komoly átgondolással igenli rá, hogy ez az Igaz. Aztán bandériumokkal, virág szórással ünnepli a magyar hűséget, s szakadó esőben is kigyuló lelkesedéssel éljenez a magyar szónak. Hiába hoznak pénzt az agitátorok, a néphüség nem váltja fel erre az aprópénzre a maga szin- aranyát.

Hbol a gyermek nem tud köszönni

És van harmadik változat is. Szat- mármegyében görög kathoiikus magyarokkal is találkoztam. Eredetűk kisorosz, nemzeti érzésűk századok óta magyar. Vallásuk cimén újabban románnak könyvelik ei őket. Nagypeleske községben például a falu négyötödrésze ilyen kisorosz eredetű, görög kathoiikus vallásu magyar nyelvű lakosságból áll. Népes, nagy falu s van egy nagy állami iskolája, (mást nem is engedtek) ahol a gyermekek csak románul tanulnak. Édes szüleik nem értik, amiket a gyermekek tanulnak és a gyermekek se értik.

Mikor odaérkeztem, halvány arcú ember vált ki a falusiak csoportjából. Belső láztól égve mondta el, hogy világot járt és világnyit szenvedett. De sohase vették el a nyelvét. Miért akarják most elvenni ?

Aztán hallok egy komoly arcvo- násu atyafit. Szárazon döngnek a szavai, de mintha koporsóra hullásnak a dübörgései volnának. Mész- szí nagy visszhangba hal bele a szava. Lelógó hosszú ősz bajsza mögött mintha Rákóczi kurucának az arcát látnám. Úgy is hallottam, hogy Rákóczi kurucai voltak ezek a nagypeleskei kisoroszok. Közös magyar szenvedéseket éltek át, s igy támadt a magyar sors iránti hűségűk. Az ószbajuszu nagypeleskei csak mondja a szavát a végén üresen néz maga elé.

— Kérem, a gyermekem köszönni se tud nekem . . .

Láttátok-e vaklovaknak kétség- beesett nézését? Én ezt a kétségSzeretetbil, szenvedésből közös magyar ölet.

Szatmármegyei népjelenségek fölemelő tanulságokkal. — Nyelvében él a nemzet és nyelvében él az ember.

Irta: Paál Árpád az elszakított Szatmármegye magyar képviselője.