Szatmár és Bereg, 1926 (6. évfolyam, 3-50. szám)
1926-11-14 / 48. szám
2-ik oldal. SZATMAR és BEREQ 1026 november 21-éjj. Ha nem a belátás, akkor a faji ösztön, a nemzeti önzés mozdítsa meg a magyar társadalmat a cselekvésre. Összefogni és gyorsan cselekedni, mert itt az utolsó óra : Trianont csak a most tanuló ifjúsággal tudjuk eltörölni. Ha az el- satnyul, leikében megtörik, a magyar jövőért a gondviselés se mozdítja meg a kis ujját. Tudomásunk szerint a mozgalmat közelebbről vármegyénkre és városunkra is kiterjesztik. Hisszük, hogy hazafias közönségünk — bár társadalmi kötelezettségekkel túlságosan igénybe vétetett — ezen fontos, hazafias és humánus cél érdekében a legnagyobb áldozatot is meghozza. Aki segíti a nélkülözve is tanulni akaró ifjúságot, mely csak egy célt ismer, hogy magába szívja mindazt a tudást, akarást, mely a régi boldog állapot vissza* szerzésére vezet: a haza jövő sorsát viszi egy lépéssel előre. Oíajrá ! Szamoskér, november 19. Igen, ez jellemzi a mai világot és a mai embert Hajrá! Minél hamarább : minél többre és minél előbbre!,.. Egy kis túlzással ráfoghatjuk a mai fiatalság nagy részére, hogy vénnek született. Legalább is úgy néz ki! .. . Ma, — tisztelet a kivételeknek — alig tudnak vagy alig akarnak az emberek valamit megfontoltan, alaposan, jól elvégezni. Csak kifelé él nek és csak a külsőnek dolgoznak az emberek. Ezért olvashatjuk aztán, hogy Pesten összedől a bérpalota, mielőtt még beleköltöztek volna. Fiatalok öngyilkosok lesznek, mielőtt még dolgoztak és éltek volna. Vagy talán már nagyon is sokat éltek rövid idő alatt? Mohón, gyorsan, hajrái,.. Aki meggondolatlanul siet, köny- nyen el is siet valamit. így sietik el sokan az életet s a boldogságot 1 Balga ember, miért sietsz? Lásd a születésed pillanatát és idejét sem siettedhelted Miért ez a nagy rajta- rajta ? . . . Nem bírja azt ki az ember! így nem lehet nagyszerül maradandót alkotni, csak összehányt vetett dolgokat! . . . No és mire vezet, hová visz ez a nagy hajrá ? . . . Oda, hogy az emberek igyekeznek kihasználni és kiélni mindent. Magukat is és a vége az, hogy elégnek rövid idő alatt. Csak kevés ideig élvezhetik a világot és kevés ideig tudnak örülni az életüknek és az élet javainak. A habzsolás csömörrel végződik idő nap előtt és a csendes, derűs, boldog emberek száma egyre fogy, csak az átkos megvénhedt zsörtölődök szaporodnak, akiknek sem Isten, sem ember nem kedves. Utálatos nekik a világ is, amely elrohant tőlük és elhajrázott előlük minden szépségével és édes örömével. A savanyúság és az undor marad nekik minden iránt, még az élet iránt is, amelyet pedig Isten drágának és nagyszerűnek szánt az Ő számukra is! Mindent a maga idejében emberek ! Tehát nem ideje előtt. És nem kell siettetni az időt, mert aztán nem lehet vissza hozni, sem kesergéssel, sem átkozódással 1 Inkább több iü relém, több reménység, több szereiét és több hit Isten iránt, Aki mindenkire gondol és elhozza kinek kinek minden sorsban és minden időben a háládatos és imádkozó élet áldott nyugalmát és megelégedését, mint az Ő szeretetének és Benne véréit bizo- dalomnak drága jutalmát. KÓSA BÉLA. Hangok. Tiszakóród, november 18. Nem állítom, hogy ezek mind kellemes és zengzetes áriák lesznek. Amikor megszólalnak Tisza, Túr partjáról fák, házak, egyebek. De küzdő, verítékező, komoly élet gondokkal harcoló magyaroknak a szivén keresztül, sóhaj és elhalki- tott panaszhangokon rezdülnek meg e hangok. Hogy lesz-e visz- hangjuk? Nem tudom. Most tán már nem is fontos. A jövő azonban hasznukat veheti intéző köreiben és paragrafusaiban! Tehát: „Ültessünk fákat!“ Szűk határaink közt gyéren álldogáló erdőtlen fái csonka hazánknak üdvrivalgással halják a nagy mondást: fát, fát a Tiszától a Dunáig, útra és útfélre, íeievénybe és szikesbe! Fákat, csemetéket ültetni magyarok, hogy felpezsdüljenek, zöldüljenek a kopár rónák, a puszta dombok ; hogy kössék meg a homokot, a szakadozó folyópartokat, fogják fel a száraztó szeleket, tartsák vissza a párolgó nedvességet ! Fákat, hogy legyen szerszám, tüzelő; legyen erdő, gyümölcsös, alma, dió, szilva legyen kivitel, csökkenjen a behozatal! És a többi, nagyon okos érvek szerint, a melyeket felsorakoztatnak komoly elmék az országmentő jel- ,szó mellett: Ültessünk JákatÜS megindul a jó magyar lélek, hogy többet ne mondjak, a szatmári református egyházmegye is határozza: minden ekklézsia legalább egy hold földjét fásitsa be! A Tiszaháton sok fa van, füzes, égres s főként gyümölcsös. Százados alma, dió s szilvafák. Az igaz, hogy fagondozásról nem sokat tudunk, de nemzedék mint nemzedék folyton ültetgeti ujitgafja, fásitgatja a Tisza lankás partjait. így a kis tanyafalu, Csécse is. Csupa öröm látni, hogy bújik meg ez a kis maradi fészek alma- és diófa erdejében s pusztán dióból, — országszerte hires a csécsei papir- héju, — százmilliókat vesz be éven* ként a kisgazda. Hanem most bus-panaszos hangok szálldosnak Csécse lankáiból. Úgy esik az eset, hogy a jó öreg Tiszát egy kicsit ráncba kellett már szedni. Ráncba szedni, láncra vetni, megrokkant töltését le Becstől Cseké- ig megfejelni. Megy is a munka hónapok óta gyönyörűen. Furik, kordé csikorog, nyikorog, kubikussá vedlett tiszaháti magyar gör- nyedez. (Hogy mi mindenre kápás, nagyszerű munkásanyag ez a mi népünk !) S nyúlik, mászik előre a remek uj töltés lassan, mint egy óriási felhizott giliszta nyújtózva végig a földek között. Itt-ott egyet gondol, a régi vonalat hűtlenül elhagyva, egyenesbe vág s megy, húzódik árkon-bokron, uton»utfé!en keresztül-kasui, útjában legyömöszöl mindent, mint egy rettentő tank, e háborús szörnyszülött. S megy ,... jön.l Milotán errül vesz egy direkciót' egyenest a kis Csécsének. Már nekimegy* hogy letapossa fa» luvégi korcsmájával, — Uram ir- galmazz! — most fedett kis templomával együtt! J-aji 1... na mégis... hogy milyen tréfás tud lenni egy ilyen „műszaki munka“ is, egy ilyen töltési Meggondolja magát, nem megy neki mégsem a faluKulíurszereletn. Irta: Dr. SCHMIEDT BÉLA. — A „Szatmár és Bereg“ eredeti tárcája. — Egymással szemben laktunk. Én, a hittanár és Simái Antal, a tanítvány. Lakásunk szomszédos volt. Szivünk rokon. Nagyon szerettem ezt a növendékemet Sokszor felkeresett. Szobám csendjét fölötte érdekesnek találta. El is nevezte muzsikáló csendességnek. Fali képeimet elbűvölök- nek mondta és hamiskásan jegyezte meg: ezekke! a képekkel beszélgetni is lehet. Könyves polcom fölé kis címkét rajzolt, rá ezt a két szót: „papi kincstár“. Könyveimet minden hónapban újra és újra átböngészte és e könyvtári kutatásait nevezte élete legnagyszerűbb ismerkedéseinek. — Tisztelendő Ur, szerelmes vagyok ... a könyvekbe ! — mondotta. — A könyv lázba ejt. Mindig szivén csap. Megértem a méhecskéket. Nem ütnek tanyát egy virágban, hanem belekóstolnak ebbe is, abba is és aztán még sok százba. Megvillant két szép szeme, kedves szavait meggyőződés ütemezte. — Örvendek édes fiam, szóltam szelíden, de légy óvatos 1 Tudod te nagyon jól, htgy némely virágban nem méz, hanem méreg van. — Tudom szóit Simái halkan. — Meg azután úgy tudom, szemed is gyöngült mostanában. —- Úgy van — szólt a fiú — elgondolkozva. Azután ismét kitört szép lelke- Nagy kulturszomjuság epeszt. Az emberiség becsületes munkása akarok lenni. Déli és északi sark, Himalája koponyája, tenger feneke, íöbbé-kevésbbé valóban ismeretlen pontjai a földnek, azonban elfelejti az emberiség, hogy a könyvtárak nagy része még ismeretlenebb számára, mint Afrika vadonja. Könyvmoly leszek. Epekedem a harmatos igazságok, friss feltevések és mázsás súlyú szép gondolatok után. S diákkényelemmel berendezett kis szobájában néha egyig, kettőig virrasztott. Könyv az íróasztala alatt, könyv az asztalán szerte- széjjel, könyv jobbra, balra. Mindenütt könyv és könyv. Szembe vele a falon egy remek preparált bagoly. Az éjszakai munkálkodáshoz attól veszi az ihletet. Cudar őszi este volt. Simái An* ta! kirándulásról érkezett meg. Az erdő nagyon érdekelte, de csak ősszel. Szerette az ősz gondolatfakasztó komolyságát. A buján pompázó nyári erdő szerelmes sziveknek való. Mi a boldogság mostanában? Qivasgatni barátságos, meleg szobában. Igaz, hogy már nagyon meggyöngült mostanában a szeme, dehát csak nem néz lyukat a levegőben az elkövetkezendő drága szobafogságos időbeni Szemüvege is van már. A fiát nagyon szerető gazdag atya meglepetést akart szerezni Tőninak. Íróasztalán hatalmas cső* mag várta. Az erdőből hazatérő Tóni izgatottan bontogatta . . . Könyvek! Kulturszerelmes szive majd megszakadt örömében. — Olyan estét csinálok, — ujjongott magában — hogy megirigyelhetné száz egészséges báró! Magára zárta az ajtót, lehúzta a függönyt és leült . . . szerelmeskedni, Kékesszűrke szeme úgy ragyogott, mintha ki akarná adni minden tüzét. Orcáját elfutotta a boldogság pírja. Keze a pénzváltók nyugtalanságával forgatta a drága és értékes könyveket. A villany mintha brillírozni akart volna... Csak a bagoly látszott szomorúnak . . . Simái Tóni nem vette ezt észre. Arról is megfeledkezett, hogy nagyon fáj a szeme ... A könyv olyan, mint a kártya, felejtet. Könyveibe temetkezett. Nagyon boldog volt. Egy-egy szép gondolatnál meg-megállt. Mint a gyermek a cukrot a szájában, úgy for» gáttá agyában a nagyszerű gondolatokat. Késő éjfél volt s még mindig böngészett. Szemét sokszor kellett megtörölnie. Elgyengülínek érezte, de nem vette tudomásul. Ma éjszaka fölötte telhetetlennek találta önmagát. A bucsuzók érdeklődésével nézte át gondolatgyüjte- ményeit. Rendezte tanulmányait. Végre elővette szeretett naplóját s csak ennyit irt bele : „a mai éjszaka hasonlított a nászéjszakákhoz“ .. . Az éjszaka halálra érett. Reggel fele járt az idő. Simái Tóni imád- ságos lélekkel hunyta le két szép kulturszomjas szemét . . . Mikor felébredt, vak volt . . . MODEL SZALON állandó újdonságait hozzuk. KEPETS TESTVÉNEK őri- és női rniia-áruházai Mátészalka, Gróf Tisza István-utca.
