Szatmár és Bereg, 1926 (6. évfolyam, 3-50. szám)
1926-08-08 / 33. szám
2-ft oldal. son felül igen jónak mondható, mivel a bevonultak fegyelmezettsége, tanul ni vágyása, szorgalma és pontossá ga ellen a tanfolyam vezetőségének alig volt kifogása. Meg nem felelő osatályzattal minősítve nem lett senki. A tanfolyami hallgatók foglalkoSZATMAR fs BEREO 1926. augusztus 8-án. zás tekintetében a következőkép oszlottak meg: A végzett hallgatók közül tanító volt 75, közigazgatási tisztviselő 18, magán tisztviselő 1, kisbirtokos 5, iparos, kereskedő 4, nyug. csendőr altiszt 2, magánzó 1. Összesen 106. Cserkészeink a Nemzeti Nagytáborban! H táborozó mátészalkai csapatok a Nemzeti Nagytáborban számottevő eredményeket értek el. — A „Szatmár és Bereg“ tudósítása. — II. — Itt meg kell emlékeznem az esti programmunkról, azokról a kedves, felejthetetlen tábortüzekről, amelyek minden este bevilágították az eget s amelyek a mi sziveinket a legidősebb cserkésztől a legfiata- labbig annyira összemeiengették. Ott, a tábortűz világánál és melegénél valahogy mélyebben át tudtuk érezni cserkészhivatásunkat, ott épült fel igazán testvéri szeretetünk s imánk is, mintha mélyebbről jött volna, hogy annál magasabbra emelkedhessék. A tüzből kipattant szikrák valamennyi cserkészfiu szivében még ma is ott égnek s nem engedik kialudni a testvéri szeretet, a hazaszeretet s istenfélelem szent tüzét. — Lelkűnkben az utolsó, bucsu- tábortüz hagyta talán a legmélyebb nyomot. A gazdag programm, ének, zeneszámok, színdarab, szavalatok közepette a mi kedves Faragó Ede bátyánk (orsz. ügyv. elnök) emelkedett szólásra, övé volt már minden gyermekszív, amint látható lett. Fiuk ! mondotta, tapsot akarok hallani, olyant, hogy zengjen az ég, utána melldöngetést, hogy menydörögjön s végül hatalmas csatakiáltást, hogy hallják meg szomszédaink s reszkessenek attól az erőtől, ami a magyar ifjúságban vau. S valóban, viharos taps után nyolcezer cserkész melléből igazán eget megrázó menydörgés zúgott fel, hogy utána egetverő csatakiáltásban törjön ki valamennyi torok. A hirtelen, fegyelmezett csend beállta után komoly elmélyedő számok következtek a tábortűzi sorban, komoly hazafias szavalatok, majd felzugtak a régi, magyar nóták, melyek mind jobban-jobban mélyítették a tábortűz hangulatát s mindenki, mintha 8000 cserkésznek csak egy szive és egy érző lelke volna, gondolatában édes Hazánk földjével, egével, vizével egyesült s mindenkinek szeme messze-messze nézett oda, ahol magyar földön, magyar talajból kinőtt magyar gyermekeknek a magyar szó, magyar nóta idegen; mindenki nézett, nézett messze s a tábortűz tűnő fényében tüzesen megcsillantak a szemek, a magyar jövő Ígérete s ... előbb ökölbeszorított kezek kinyíltak, keresték a testvér kezét s az egész Nagytábor, nyolcezer cserkésztestvér egyetlen nagy láncban szorította egymás kezét, amikor lágyan, áhitatosan felhangzott sok ezer ajakról: „Isten áldd meg a magyart“ ... Utána némán, hangtalanul távoztunk sátrainkba a meghatottság, a könnyezés érzésével, de nem akartunk, nem akarunk és nem fogunk sírni!... Dolgozni akarunk, Hazánkért mindhalálig 1 Emellett voltak a táborban kedves, hangulatos, tanulságos napjaink is. Igen tanulságosak voltak a budapesti kirándulások, melyeket két ízben rendeztünk egész napra s Budapest legnevezetesebb helyeit s intézményeit megtekintettük. Másik kedves kirándulásunk hajóval Dömös-ig s onnan gyalog fel a Dobogókőre vezetett, honnan elragadóan szép kilátás nyilik a környező hegyvidékekre és a Dunára. Láttuk a visegrádi ősrégi várat is. Julius hó 17-én a magyar cserkészek és a külföldi csapatok együttes megjelenésében és impozáns felvonulásában gyönyörködhetett a főváros társadalma. Leir- hatatlanul szép volt ezen a napon a vérmezői szemle, ahol a megszámlálhatatlan s aranyló napsugárban ragyogó zászlók alatt példás rendben s ragyogó mosollyal az arcukon vonultak el a cserkészfiuk Magyarország legelső embere, Őfőméltósága Horthy Miklós kor' mányzó előtt. Szép látvány volt az a kis hajóhad, amely a vígkedvű cserkészfiukat „haza“ szállította, a táborba. A mátészalkai csapatoknak ked vés és örömteli napjuk volt a táborban az a nap, amelynek értékét látogatásával vármegyénk főispánja Péchy László adta meg. Kíséretében meglátogatták a csapatokat Madarassy főszolgabíró és Dr. Li- teráty Dezső járásbiró is. Péchy László főispán, Dr. Streicher Andor alispánnak, kik elsősorban tették lehetővé nagy szere- tetükkel és áldozatkészségükkel táborozásunk sikerét, valamint mindenkinek, ki ahhoz hozzájárult, ezúton is szívből jövő hálás kö- szönetünket fejezzük ki. Tábort bontottunk. Sátraink helyét, hová pihenésre fejünket annyiszor lehajtottuk, kutató szemekkel is alig vesszük észre. Táborunk helyét ott, ahol a magyar zászlóra tekintve annyiszor imádkoztunk, szerény kis tábla jelöli meg ezzel a felírássá); 232 , 964. Ennyi emléket hagytunk att. a töhbit elhoztuk s sziveinkben őrizzük. Búcsúzóul még vissza>vissza tekingettünk a mi kedves, meleg tábori otthonunk felé, hol utolsó napon még pezsgő élet volt, hol ezen az utolsó napon Magyarország főcserkésze 36 életcélokért, Hazáért lelkesülni tudó felavatott cserkésztisztet bocsátott szét az országba, hogy vigyék, hintsék a magvakat és ápolják a csemetéket a szent nemzeti célok érdekében. S ti drága, magyar gyermekek, kiket szerető édesanyátok keze megint simogathat, kik elhoztátok a Nagytábor üzenetét, őrizzétek meg szivetekben azt a kincset, amit kaptató^ ápoljátok a tüzet, amit hoztatok, mert tireátok néz vágyó szemekkel sok-sok magyar gyermek onnan köröskörül, hol nekik idegen a magyar szó, idegen a magyar nóta t K. K. Mi is a mi bajunk ?... — A „Szatmár és Bereg“ munkatársától. — Persze volt olyan bajunk, ami csak a háború előtt volt meg, azután voltak speciális háborús bajok és most vannak olyanok, amelyek eddig sehol sem voltak. De osztályozás nélkül lássunk példákat: Amerikából most hazajött öcsémmel Mátészalkán járván az utcán egy asszony nagy kosár' ban üres üvegeket cipelt. Az ablakon kihajtott egy másik asszony és kérdezi tőle, mit visz? Üres üvegeket szállítok egyik üzletből a másikba s darabjáért 500 koronát kapok mondja az első asszony. Na én nem vinném el darabját ezer koronáért sem mondja a kihajló. Lásd, mandja öcsém: Amerikában nem igy fognák ezt fel, hanem a kérdező gyorsan kiszámítaná, hogy mennyit lehetne az üres üveg szállítással keresni egy óra, két óra, három óra alatt és sietne ő is ajánlkozni üres üveg szállításra! . . . öcsém együtt utazott a tengeren és a vasúton is Budapestig, az országosan jól ösmert kedves Pidló (Pedlow) kapitánnyal, akivel sokat beszélgetett — persze angolul — egyről-másról, ig.y rólunk magyarokról is. Mikor Svájcon robogtak keresztül a kapitány felsóhajtott: óh, ha a magyaroknak itt kellene lakniok ebben a földtelen országban, talán éhen halnának s ha a svájciak laknának Magyarországon, Amerikát csinálnának ott rövidesen. Ez pedig nem becsmérlés akart lenni, hiszen a jó Pedlow szeret bennünket, hanem ez a mondása ugyan azt akarja jelenteni, amit öcsém leszögezett, hogy t. L, mi magyarok idehaza nem tudjuk, nem merjük és nem akarjuk kifejteni erőnket, tehetségeinket! Itthon nem vagyunk oly ügyesek, élelmesek, mint másutt; itthon nem dolgozunk olyan vad elszántsággal és ambícióval, mintha pl. Amerikába kivándorlunk. Itthon szégyeljük az olyan tisztes foglalkozási ágat és az olyan becsületes pénzforrást, amilyet apánk nem gyakorolt! Itthon eltart bennünket a föld, mint őseinket és mi nem igyekszünk tisztességesen segíteni a földnek. De lám, amelyik földműves már ipart is Uz vagy a kereskedelem valamelyik ágával is bajlódik, már jobban boldogul . . . Mi idehaza büszke, úri nép va- gyuuk és rátartiak, de künn pl. Amerikában mindenbe bele fogunk és megy minden . . . Földmivelő népünk egy évben alig tud dolgozni pár hóaaplg és az év nagy része, sok-sok idő eltelik munka nélkül, kereset nélkül. Házi iparunk nincs, holott pl. kalap fonás, kosár fonás, gyermekjáték készítés, kefekötés és a többi furó-faragó, szövő mesterség, állattartás, hizlalás, méhészet, konyhakertészet stb., stb., ha nem is csur- rant, cseppent valamit a konyhára és ruházatra. De nagy bajunk az is, hogy akinek tőkéje van, nem gyárakba fekteti és nem munka alkalmakat igyekszik szerezni másoknak, hanem, ami könnyebb: bankot alapit vagy a játéktermekben „adja a bankot“ és oly gyakran olvasunk banksikkasztásokról, öngyilkos bankosokról, becsületüket és életüket vesztett játékosokról I . . . Legnagyobb baj mégis az, hogy már nem fáj nekünk Trianon I Nem fáj a hazánk nyomoréksága. Mikor az ország kétharmadát elvesztettük, azt hittük, hogy párizsi divatban senki sem fog többé járni közülünk, hogy a vidám nótát és a szilajtáncot elfelejtjük és eltesz- szük jobb időkre s most nem gyászol, nem sir úgyszólván senki, még jó, ha nem a „rab magyarok“ sajnálnak bennünket és jó, ha meg nem vetnek minket I Azt hittük, hogy ha nem tudott összekötni bennünket a jólét, a dicsőség és a hatalom öröme, majd egyekké tesz a csapás fájdalma, a szegénység szomorúsága és a nem zeti bánat nagy közössége. Azt reméltük, hogy hinni és egymás szeretni igy majd megtanulunk nemzeti bűneinkről leszokunk és azt kell látnunk, hogy mi csak régiek vagyunk. Ügyünk véglegesen nem Trianonban, hanem egymást és a hazái szeretni és érte fájni nem tudó hitetlen szivünkben vész el igazán Amitől óvjon minket a jó Isteni. Kósa Béla. Eladó 30 csalá Zsarolyánban özvej Lányi Elemérnénól,
