Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1942
6. Természetvédelem. Növendékeink a természetrajz, földrajz órákon megtanulták, hogy a növény-, állat-, sőt még az ásványvilág is védelemre szorul, mert a természet kifogyhatatlannak gondolt kincsesbányája is kimerül, ha durva, vagy avatatlan kézzel fogunk kiaknázásához. Igyekeztünk megszerettetni velük a természetet, de ahhoz, hogy szeressék, szükséges, hogy előbb megismerjék azt, amit szeretniök és védeniük kell. Ezt a célt szolgálták a kirándulások és a szabadban tartott órák. Télen pedig az osztálytermekbe varázsoltuk a természet egy kis darabját. Már október, novemberben elhelyezték az I. évesek a hajtató üvegekbe, üvegtálacskákba, cserepekbe a jácint. Crocus, tulipán, stb. hagymákat, s nagy érdeklődéssel figyelték fejlődésüket. Milyen nagy volt az örömük, mikor egy hideg februári nap megjelentek a Crocus halványlila virágai. A madarakról sem feledkeztek meg. Gondosan gyűjtögették a dinnye-, uborkamagvakat, s ezekkel, meg a sajáttermésű napraforgóval töltöttük meg télen az etetőket. 7. A növendékek egészségi állapota. Az elmúlt iskolai évben sok megbetegedés fordult elő, ellentétben az előző évekkel. A vörhenyben megbetegedett növendékeket a helybeli járványkórházban ápolták, akik között két súlyosabb eset volt. A szénszünet után az influenza, majd a fültőmirigylob ütötte fel a fejét. Egy növendék mellhártyagyulladást kapott éppen a vizsgálatok idején, de az osztályvizsgálalon azért részt vehetett, egy másik pedig orrmelléküreggyulladással vizsgázott. Műtéten egy növendék esett át, elsőízben csontgennyedés, másodszor vakbélgyulladás miatt. Az intézeti orvos és fogorvos, dr. Placskó Sámuel és dr. Csongrádi János megbízatását az Intézőbizottság 1942. július 7-iki ülésén három évre meghosszabbította. 8. Adományok, kedvezmények, jutalmak. Szarvas nagyközség az elmúlt tanévben is juttatta intézetünknek a 25 q búzát pénzben, 10 q árpát természetben. A 30 q csöves tengeriből az intézet csak 19 és fél q-t kapott, a még hiányzó részt a község ősszel adja meg. A Körösparton fekvő 3000 D-öl területű községi szántót az intézet ez évben is ingyenhasználatra kapta a gyakorlókért céljára. Az intézet ez úton is hálás köszönetét fejezi ki a községnek és a község nagyérdemű vezetőségének a mindenkor tapasztalt segítő jóindulatáért. A Szarvasi Hitelbank ez évben is 20 pengőt adományozott az internálusnak. Az intézet ez úton is hálás köszönet mond az adományért. A helybeli ev. egyházközség anyagi erejéhez mérten az 1938-ban tett megajánlás szerint támogatta intézetünket, amiért szintén hálás köszönetét mondunk. Kedvezményt a f. tanévben a helybeli ev. egyház által fenntar13