Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1940

34 f) A Horthy Miklós féle ösztöndíj támogatását ebben az év­ben Kvasz Etelka V. é. n. élvezte a 61.598/V. 3. 1941, számú VKM. rendelet alapján. g) Az intézet, illetve annak növendékei és tanárai, szintén gyakoroltak jótékonyságot a tanév folyamán. November 23-án az Erdélyi Magyar Menekültek Megsegítésére Alakult Bizottságnak „Erdélyért“ felírású jelvény eladásából intézeti növendékektől be­folyt 10'80 P. A tanárikar ugyancsak az „Erdélyért“ segélyakció javára 32‘— P-t adományozott az intézeti pénztáron keresztül, amibe nem számíttatik bele az egyes tanárok által külön számlán juttatott segély. Az ifjúsági egyesületek összesen ugyanerre a célra 48’80 P-t juttattak a segélyakció céljára. ,#• 16. Vizsgálatok. Szeptember 5-én javító-vizsgálatot tett Krajner Margit I. é. történelemből elégséges, Balogh Mária II. é. mennyiségtanból elég­séges, Podani Edit II. é. magyar nyelvből elégséges, Tamás Lenke II. é. mennyiségtanból elégséges, Frcska Ilona III. é. történelemből jó, Skultéty Márta III. é. történelemből elégséges eredménnyel, A tanévzáró vizsgálatok rendje a következő volt: május 17-én az V. évesek osztályvizsgálata; május 24—27-én nevelés- Lani, magyar nyelvi és mennyiségtani írásbeli képesítövizsgálat ; június 8-án évzáró istentisztelet; június 9—11-én az I—111. líc. osztályok osztályvizsgálatai; június 12-én tornabemutató vizsgálat. A bemutatott gyakorlatokat a különböző osztályok növendékei a IV. évf. növendékeinek vezénylete mellett mutatták be. E vizsgá­lat keretében a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr által elren­delt ünnepélyes zászlótísztelgés. Június 13-án a IV. é. tanítónő" képzős növendékek osztály vizsgálata, június 14-én a gyakorló- iskola vizsgálata. A gyakorlóiskola vizsgálatán Kiss Sándor igaz­gató elnökölt. A líceumi és tanítónőképző-intézeti növendékek rajzai és kézimunkái a tanévvégi vizsgálatok alatt a rajzteremben voltak kiállítva, az érdeklődő közönségnek is hozzáférhető módon. A gyakorlóiskolai tanulók rajzai és kézimunkái pedig ezen iskola vizsgálatának napján és annak helyiségében voltak kiállítva. A tanitóképesitö vizsgálatot június 16—18-ig tartottuk. A vizsgálat püspökhelyettes elnöke Egyed Aladár szegedi ev. lel­kész, tb. főesperes volt, kormányképviselője pedig Leyrer Mátyás

Next

/
Thumbnails
Contents