Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1937
HL Tájékoztató. A szarvasi ev, tanítónőképző I. osztálya a jövő tanévtől kezdve, mint leányliceum nyílik meg, a II— V. osztályok megmaradnak tanítónőképzői osztályoknak. A leányliceumba a helybeli növendékek nem folyamodnak fölvételért, hanem 1. születési anyakönyvi kivonatuk és 2. utolsó iskolai bizonyítványuk (a polgári iskola vagy gimnázium IV. o.) bemutatásával jelentkeznek íralkozásra az igazgató által meghirdetett iratkozási napokon. Minthogy intézetünk vidéki tanulót csak úgy vesz fel, ha az illető a liceum internátusában lakik, a vidéki tanulóknak kérni kell az internátusba való fölvételt 1. születési anyakönyvi kivonat, 2. a polgári iskola vagy gimnázium IV. o. bizonyítványának (illetve, ha a folyamodás korábban történik, ugyanezen iskolák félévi értesítőjének) továbbá 3. a családfő lakását és foglalkozását igazoló községi bizonyítványnak csatolásával. Az internátusba való fölvétel iránti kérvényt az igazgatósághoz kell benyújtani. A fölvételi kérvényben hiábavaló segélyért folyamodni, mert a segély elnyerésére csak akkor lehet reménye a tanulónak, amikor intézetünkben tanulva bebizonyította érdemességét. Segélyben vagy kedvezményben csakis ev. vallásu tanuló részesülhet. A bentlakó növendékek a következő felszerelési tárgyakat hozzák magukkal: 180X80 cm. széles, új és féregmentes matrac, 1 fehér ágyterítő, 1 vánkos, 1 új és féregmentes paplan (vagy dunyha), háromszori ágyhuzat, 1 fehér abrosz, 3 pohártörlő, 3 mosdótörlő, 6 törülköző, 1 fejkendő, 1 nagy téli kendő vagy kötött kabát, 1 sötétkék, magyaros téli és 1 tavaszi kabát, 1 fürdőruha, I fürdőköpeny vagy lepedő, 2 pár cipő (az egyik okvetlen fekete legyen), 6 pár szürke harisnya és annyi fehérnemű, amennyi a havonkénti egyszeri mosás mellett a váltáshoz szükséges, továbbá egy szennyesgyűjtő zsák. Felsőruhákat és kötényeket az intézetben kötelező forma szerint készíttetnek a felvett növendékek. Egy öntető sapkaviseletröl és tornaruháról a növendékek költ