Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1937

22 lését. A tanári kar munkája el is érte kitűzött célját, mert nö­vendékeink viselkedése az egész tanév folyamán nem adott okot különösebb kifogásra. Aki az intézet fegyelmét terhesnek találta, az önként megvált az intézettől. Ezidén is termette értékes gyü­mölcseit Intézőbizottságunknak még 1934. július 13-án 11. jkvi p. a. hozott határozata, amellyel megszüntette az internátusi nö­vendékek kijárását helybeli vendéglátó családokhoz. Mióta ez a gyakorlat életbe lépett, egy csapásra megszűntek azok a régi bajok, amelyek eladdig a kijárások kapcsán különböző fegyelmi esetek alakjában jelentkeztek. Azelőtt sok ártalmas befolyás érvényesült az internátus növendékeinek életében egyes családok részéről. Ter­mészetes, hogy az ilyen eset csak sajnálatos kivétel, de baj az, hogy a kivételekkel nem lehet külön harcba szállni. Növendé­keink engedelmessége, tisztelettudása, helyre magaviseleté általá­ban oly kifogástalan, hogy azt fölismeri minden idegen, aki meg­látogatja intézetünket, Az ifjúság vallásos érzületét bizonyítja, hogy vallási kötelezettségeiknek minden alkalommal szívesen kénysze­rűség nélkül tesznek eleget. Osztályonkint, illetve hálótermenkint bibliakörökben vannak csoportosulva, teljesen saját jószántukból. Reggel fölkelés, este lefekvés előtt Bibliát olvasnak magyar, illetve német nyelven. A bibliakörök munkáját Korim Kálmán vallás tanár irányítja. A növendékek nevelését szolgálják : a nevelőnők és taná­rok közvetlen személyes hatása, a tanítási órák, a gondosan meg­válogatott olvasmányok, az iskolai vagy iskolán kívüli ünnepé­lyek. A tanítás kezdete előtt minden reggel könyörgést tartottunk, amelyen részt vettek az intézet prot. növendékei egy nevelőnő és egy vagy több tanár felügyelete mellett. Az imát egyik növen­dék olvasta, a kezdő és bezáró éneket naponként más növendék kísérte harmóníumon. Az internátusi növendékek este is tartot­tak hasonló könyörgést lefekvés előtt. Vasárnaponkint az összes növendékek templomba mentek az egész tanári kar kíséretében, kivéve a hideg téli hónapokat, amikor Korim Kálmán óraadó val- lástanár tartott háziistentiszteleteket. A tanári kar többnyire az igazgató előterjesztése alapján, gyakran foglalkozott a nevelés és tanítás különböző kérdéseivel a havi értekezleteken. Ilyenek voltak : kétes osztályzatok eldön­tése, különböző mulasztások elbírálása, fegyelmi esetek megíté­lése, az u. n. büntető feladatok fogalmának tisztázása, az olvas­mányok ellenőrzése, a növendékek illendő magaviseleté az ínté-

Next

/
Thumbnails
Contents