Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1930
60 szellemével ellenkező, vagy azt rongálja: a következő tanévre nem javasolja az illető növendék fölvételét. 9. §. Az intézeten kívül álló egyesületnek senki sem lehet tagja, aki már tagja volna, tartozik ott kilépését nyomban bejelenteni. 10. §. Kávéházban, cukrászdában és más efféle nyilvános helyen intézeti növendék nem jelenhetik meg. 11. §. Színházba, nyilvános ünnepélyekre intézetünk növendékei csak az igazgató előzetes jóváhagyásával mehetnek. Semmiféle utólagos bejelentésnek nincs helye. 12. §. A tanítási időszak alatt táncmulatságba az internátus növendékei egyáltalán nem mehetnek. A küntlakó és helybeli növendékek csak kivételes esetekben, ha az igazgató hozzájárul. 13. §. Minthogy az intézet növendékei csak az igazgató tudtával és a nevelőnők ellenőrzése mellett levelezhetnek, aki ezen ellenőrzés kikerülésével levelet ír vagy közvetít, büntetésben részesül. 14. §. Akár az intézet épületében, akár azon kívül, tilos minden lármázás, perlekedés, rendetlenkedes vagy céltalan ácsor- gás, úgyszintén szülői felügyelet nélkül való sétálgatás. * * * 15. §. A tanóra kezdetét jelző csengetés után minden növendék elfoglalja helyét az osztályteremben s minden tekintetben úgy viseli magát, mintha a tanár már jelen volna. 16. §. A tanítás ideje alatt a növendékek teljes csendben tartoznak figyelni. 17. §. Az iskolai vagy házi feladatok kidolgozását egymástól ellesni vagy elcsenni, mással megcsináltatni szigorúan tilos. 18. §. Rendetlen viselkedés által a tanítást zavarni nem szabad. * * * 19. §. Alapos ok nélkül egyetlen tanórát sem szabad elmulasztani. A templomi és egyéb istentiszteleti alkalmak elmulasztása u. o. beszámítás alá esik, mintha a növendék tanórát mulasztott volna. 20. §. Ha a növendéket olyan betegség éri, ami miatt előreláthatólag több napig mulasztja el az iskolát, a szülő vagy lakás- adó köteles erről az osztályfőnek jelentést tenni. 21. §. Ha a mulasztás előre nem látható akadály miatt tör