Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1928

30 ni. Fölvételi tájékoztató. A szarvasi ev. tanítónőképzőbe való felvételért folyamodni kell. A felvételi kérvény mélt. dr. Raffay Sándor ev. püspök úrhoz intézendő, de a tanítónőképző igazgatóságához nyújtandó be julius hó 1-ig. A kérvényben fel kell említeni, hogy a folyamodó óhajtja-e az internátusba való fölvételt is. A kérvény mellékletei: 1. Szüle­tési anyakönyvi kivonat. 2. Hatósági orvosi bizonyítvány arról, hogy az illető a tanítónői pályára alkalmas. 3. Eddigi tanulmányait igazoló isk. bizonyítvány vagy legutolsó félévi értesítő. 4. Községi bizonyítvány a családfő lakásáról és polgári állásáról, vagy ha a kérvényező kedvezményért is folyamodik, a szülők vagyoni álla­potáról is. 5. Hatósági erkölcsi bizonyítvány, ha a folyamodó a jelen iskolai évben nem volt rendes növendéke valamelyik iskolának. Mivel a folyamodó növendékek száma jóval több, mint amennyit az osztálylétszámba felvehetünk, ajánlatos, különösen a más vallásé növendékeknek, hogy fölvételi kérvényüket más tan tónőképzőkbe is benyújtsák egyidejűleg. Minthogy az interná­tusbán csak 100 férőhely van, a növendékek egy része csakis küntlakásra vehető fel; a bentlakásra való fölvétel tehát már kedvezménynek számít, amelyben nem evang. növendékek csak kivételes esetben részesíthetők. A küntlakó növendékeknek azonban meg van engedve, hogy az intézeti köztartásban étkezzenek. Ez esetben a havi költség körülbelül 20 pengővel kerül többe, mindent összeszámítva, mint a bentlakó növendéknek. A küntlakó növendékek feltétlenül megbízható családoknál vannak elhelyezve, 3—4 egy helyen és az internátusi vezetőség leggondosabb ellenőrzése alatt állanak. Az intézet internátusában a szarvasi ev. egyházközség által fenntartott 3 ingyen hely van. Ennek a jövedelmét 9 növendék között elosztva egyharmados kedvezmények alakjában (a díjak egyharmadának az elengedése) szoktuk az arra érdemes növendé­keknek juttatni. A kedvezményeket azonban csakis a legjobb előmenetelő, legkiválóbb szorgalmú, legjobb magaviseletű és a legszegényebb ev. növendékek kaphatják. Minthogy az intézetben más kedvezmény nincs, azok, akik az említett feltételeknek nem felelnek meg, semmiféle címen nem számíthatnak a díjak elenge­désére. Sőt a már megkapott kedvezményt is elvesztik azok, akik

Next

/
Thumbnails
Contents