Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1928
18 ítélte oda: Suhár Amália Klára I. é., Benedek Eszter, Dévánszky Erzsébet, Huszágh Erzsébet, Lórencz Erzsébet, Them Mária, Tóth Éva II. é., Sass Erzsébet III. é., Piri Rózsa IV. é. növendékeknek. A Fübg határozatából Ripszám Adél V. é. növendék az első félévben, Elek Teréz IV, é. n. a II. félévben összes díjaik felének elengedésében részesültek, a kisinternátusi hálóterem felügyeletéért. 14. Vizsgálatok. Szeptember 1-én javító-vizsgálatot tettek: Komlóvszky Mária az I. é. zenéből elégséges, Mold Klára az I. éves németből elégséges, Gabányi Gizella a III. éves lélektanból elégtelen, Mihalovics Anna a III. éves zenéből elégtelen eredménnyel. Minthogy Gabányi Gizella és Mihalovics Anna a tanévet megismételni tartoztak, a Püspök úr Öméltósága hozzájárult ahhoz, hogy a tanév első felét a szülői háznál töltsék és az első félévi tanulmányi anyagról a második félév elején fölvételi vizsgát tegyenek s azontúl tanulmányaikat mint rendes növendékek folytassák. A fölvételi vizsgát Mihalovics Anna február 5-én, Gabányi Gizella február 15-én tette le s annak eredményéről mindkettő félévi értesítőt kapott. A püspöki határozat értelmében tanulmányaikat azontúl rendes tanulóként folytatták. A tanévzáró vizsgálatok rendje a következő volt: május 25-én tartottuk az V. évfolyam osztályvízsgálatát, máj. 27—29-én az írásbeli képesítő vizsgálatokat, jun. 10-én az I. évesek, 11— 12-én a II. évesek, 13—14-én a III. évesek, 15-én a IV. évesek osztályvizsgálatát, 15-én d. u. a gyak. isk. vizsgálatát, melyen Bartos Pál nagytiszteletű úr mint elnök vezette a vizsgálatot. Jun. 17—19-én szóbeli és gyakorlati kép. vizsgálatot tett az V. évfolyam 14 növendéke. A képesítő vizsgálaton dr. Raffay Sándor püspök úr Öméltósága személyesen elnökölt. A VKM úr min. biztosul méltóságos dr. Tolnai Vilmos pécsi egyet, professor urat küldte ki, aki mintegy két évtizeddel ezelőtt már többízben volt ilyen minőségben intézetünknél. A Püspök úr fölkérésére az egyházkerület képviseletében vitéz dr. Zerinváry Szilárd kir. járásbíró úr és Wiinschendorfer Aladár gimn. tanár úr vettek részt a vizsgálaton. A képesítővizsgálatot tett jelöltek közül Heretek Gizella, Hosztják Katalin és Supkegel Mária általános jeles, Ablonczy Erzsébet, Bíró Margit és Kiss Jolán általános jó, Balogh Berta, Boldís Katalin, Győry Irén, Krompaszky Judit,