Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1916
3Ö 40. Befejező rész. 40. Jubiláns alkotásnak készül ez új intézmény, mely a reformáció négyszázéves évfordulójának örök időkre szóló alkotása lenne; díszére egyházunknak, díszére, dicsőségére a reformáció világhódító eszméinek, melyek e falak között sok száz, majdan sok ezer ifjú leánynak mélységes, vallásos életet és igaz hitet szomjuhozó kebelében új életre ébrednek s onnan a százezrek, idővel talán a milliók szivébe át~ plántálódnak. Nemzeti ügyünknek harcosa lesz ez új intézet s bár nem vérének hullásával áll a csatasorban, mégis küzdeni fog édes magyar hazánk olyannyira szükséges egységéért és erősödéséért, küzdeni ifjú szive megértő gyöngédségének, igaz szeretetének még az ellenfélben is hasonló érzelmeket keltő megnyerő erejével; harcolni a szebb jövőért, harcolni lankadatlanul, harcolni a lélek oly felségesen nemes, oly csodálatosan hatalmas erejével: a tudás és hit fegyverével. E küzdelemre kell, hogy nevelje növendékeit az az intézet, mely a reformáció négyszázados emlékének örök hirdetésére, a hit és gondolatszabadság, a szeretet és béke magasan tündöklő eszméinek terjesztésére Isten nevében létesült; e célt kell szolgálnia annak az intézetnek, melyet a haza és egyház iránti szeretet önzetlen érzése, a tudás és művelődés terjesztésének oly tiszteletreméltóan nemes vágya hozott létre. Vajha a reformáció félévezredes évfordulóján ez intézet, százados fordulóját ünnepelve, az alapításkor még vágyként élő célokat jórészt megvalósítva láthatná s amit most kezdünk, akkor megedzve és megerősödve, örökéletűvé tehetné.