Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1915

XVI. A gyakorló-iskola. A gyakorló-iskolában a tanítás továbbra is helyettesítés­sel volt ellátható. Az ev. egyházközség szívességéből továbbra is Piliszky «János tanító helyettesítette a hadbavonult tanítót a gyakorló-iskolában. A tanulók felvétele szeptember 2. és 3. napjain történt, míg a rendes tanítás szeptember 6-án votte kezdetét, amely junius 20-ig- tartott, junius 6-án d. e. 9 órától Sárkány Lo- ránd iskola-felügyelő jelenlétében a VI. oszt, évzáró-vizsgáját tartottuk meg, amikor is az 1913. évi XXXVII. t.-c. 2. §-a ér­telmében a vizsgát a három jelentkező tanuló sikerrel letette, akik részére ezen törvény értelmében a végbizonyítványt ki­adtuk. Ay egészségügyi viszonyok iskolánkban — habár a köz­ségben járványos betegség fel-fel lépett — kedvezők voltak. Az előirt tananyagot átvettük, emellett a tanulók testi nevelésére, vallás-erkölcsi érzésének s hazafias szellemének ápolására is kívánatos gond lett fordítva. A növendékek gyakorlati kiképzésében e múlt évi rendet változatlanul követtük, úgy a hospitálás mint a gyakorlati ta­nítások terén. A gyakorló-iskolában az 1915—16. tanévben 70 tanuló iratkozott be, és pedig a tanév elején 66, tanév közben 4. A tanulók száma osztályonként a következőleg oszlott meg: I. osztályban volt: 12 II. 13 Hl­14 ív. „ 23 V. 5 VI. „ 3 Összesen: 70 Vallásra nézve: 60 ág. hitv. ev., 7 ref., 2 róm. kath., 1 izraelita.

Next

/
Thumbnails
Contents