Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1913
— 50 — b) Személyi ügyek. Az őszinte részvét és mély fájdalom érzésével emlékezem meg Veres Józsefről, intézetünk Intézőbizottságának egy jeles tagjáról, egyházmegyénknek évtizedeken át volt nagytekintélyű espereséről, aki nemcsak szükebb hazájában, nemcsak egyházmegyéjében, nemcsak ev. egyházi téren, hanem országgyűlési képviselői minőségében, mint törvényhozó is, oly munkásságot fejtett ki, amely őt egyházunk és nemzetünk nagyjai közé emelte. Nagy tudása, kiváló képességei csodálttá tették. Mint szónok, a bámulat és csodálat érzését váltotta ki hallgatóiból, mint bizottságunk tagjának a legnagyobb tisztelettel adóztunk e kiváló férfiúnak, aki mindenkoron szivén viselte az intézet érdekeit, aki nagy tekintélyével minden időben előbbre vinni igyekezett intézetünket s boldog volt, ha egy-egy lépéssel előbré haladtunk. Nemes szivének minden [érzelme, fenkölt lelkének minden gondolata szeretett egyházáért s hőn szeretett magyar hazájáért élt nemes kebelében. Igaz ember volt, aki mindenekelőtt alkotni, építeni és teremteni akart, egyházi téren épen úgy, mint nemzete javára. S e nagy embernek mégis meg kellett halnia 1... Halálának hire elszomoritólag hatott mindenkire, aki Veres Józsefet valaha látta, hallotta, s halálát
