Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1913
— 35 — sugallónak ismernie kell, hogy milyen hangulat miféle sugallat teljesülésének kedvez, ugyancsak azt is, hogy melyik hangulatot hogyan lehet mesterségesen előidézni. Bizonyos szervezeti változások maguk is hangulatot idéznek elő. Az éhség, álmosság, betegség, fáradtság stb. megannyi hangulat kíséretében lépnek föl. Az ilyen hangulat, ha a sugalló tudtán kívül jelen van, elő is segítheti, de meg is ákadályoz- hatja a sugallat teljesülését. Azért a sugallásnál első sorban arra kell ügyelnünk, nincs-e oly hangulata alanyunknak, mely a suggestionak ellene szegül. Ezenkívül a sugalló mesterséges eljárással is arra törekszik, hogy alanyának hangulatát célja szerint módosítsa. Ez amiatt lehetséges, mert minden ember akaratlan gépszerűséggel változtatja hangulatát a benyomások milyensége szerint. Nincs ember a világon, a ki e tekintetben ura volna az idegrendszer, vagy mondjuk a saját lelkisége mechanizmusának. Min~A»h“ümd£ den idegrendszernek megvan a maga törvény- szerűsége, mely meghatározza, hogy a különféle külső benyomásokra milyen hangulattal reagál. Ha valaki megdicsér, annak örülök, ha pofon vág, haragszom, ha fegyvert fognak rám, megijedek, ha biztos sikerrel kecsegtetnek, vágyakozom, ha veszedelemmel fenyegetnek, aggódom és igy tovább. Persze tudni kell, hogy e tekintetben nem minden embernek egyforma a lelkisége. Vannak ugyan olyan benyomások is, melyek a legtöbb embernél ugyanazon hangulatot gerjesztik, például a dicséret örömöt, az ócsárlás bosszúságot stb.; de azért a megszokásnak itt is óriási jelentősége van. Szokáslélektan tanulságai a sug- gestioelmélet ezen részében is értékesülnek. A választékos, előkelő öltözet látása a legtöbb emberben a tisztelet bizonyos nemét ébreszti fel, de egy mi3*