Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1912
35 llem lássa, hogy az ő kiképeztetésének műhelyében Ugyanazon módszeres eljárás folyik: öntudatos munkára való nevelés, melyből minden passzivitás ki van zárva. A szakszerűség elvének következménye, hogy minden tanítás a tanárnak és az osztálynak közös egységes, meg nem bontható cselekvése. Száműz mindent, ami mechanizálja a tanítást. A prelegálást, a notesz rendszert, a tankönyv v. iskolai jegyzet szövegének betanulását, mint a múlt idők maradványait. Helyesen jegyzi meg, hogy a tanításnak az életből kell kiindulni, hogy azután végső eredményében az életbe kapcsolódjék. A tanítás lelke a szemléltetés, a legtágabb értelemben kifogyhatatlan gazdagságában. Utal az ismétlés fokozott jelentőségére, a tanárok egymás óráin való hospitálására, a tanár és tanítvány benső viszonyára, a tanító szociálás feladataim. Kifejti, hogy az a munka, ami a tanítóképzőben folyik, nevelő munka. A Tantervben és Utasításban lefektetett elvek nem jelentenek, de nem is jelenthetnek megállapodást, nem befejezett egész a mii, csak alapja uj fejlődésnek, kezdete annak az iránynak. mely a tanítóképzést Összes kulturális intézményünk központjává teszi. Már 2 éve, hogy az uj ösvényen járunk, nagy reménységgel tekintettünk a jövő felé, bizakodó hitünk nagy akadályok legyőzésére képes, mégis úgy vagyunk, ' gy hovatovább jutunk nagyobb akadályok kerülnek utunkba. A tanterv új tárgyak felvétele, egyes tárgyak óraszámának emelése dacára 4 évre osztja fel az anyagot, Heti 36 órát ir elő, melyből egy napra 6 óra esik. Ez a szám legjobb esetben is 8—1-ig, d. u. 3—4—5-ig való elfoglaltságot jelent. Midőn a tanár az órára kitűzött, anyagot az osztállyal együttesen dolgozza fel, annyira igénybe veszi, növendékeinek alkotó erejét, érdeklődését, hogy a feldolgozott anyag biztosítására, a szerzett ismeretek állandósítására csaknem képtelen. Ez a túlterheltség kezdeményezte azt a mozgalmat, amely a tanterv megjelenése után megindult, a tanítóképzők évfolyamának emelése végeit. Súlyosabb a feladat a felekezeti tanítóképzőkben, mert mig egyrészt eleget kell tenni tanterv követelményeinek, má? részt figyelembe kell venni azon intézkedéseket is, amelyet a 3*