Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1906

kai foglalkozhattak. A tanítóképzőnek ezután sem volt külön tanszemélyzete. Számított — és nem rosszul számított. — a fenntartó békési ág. h. ev. egyházmegye a gimnáziumban működő tanárok ügyszeretetére s önkéntes vállalkozására. Legfeljebb az az újítás keletkezett hogy a gimnáziumi tanárok létszámát a tanítóképzőben végzendő munkaszaporulat érdekében a fenntartó egyházmegye tizennégyre fokozta. A gyakorlati kiképzés érdekében gyakorló népiskola hiányában, arra voltak a képző felső osztályába járó növendékek utalva, hogy a közeli protestáns népiskolákba ellátogassanak, az ott tapasztalt dolgokról naplókat vezessenek, a tanítók ellenőrzése mellett egyes tantárgyakból próba tanításokat tartsanak s az ügyesebbek —szükség esetén — a tanítókat helyettesítsék. De az igy szerezhető gyakorlati íigyesités sem vezetett kielégítő sikerre. Ezért aztán az áldott emlékű Szeberé- nyi Gusztáv akkori főesperes úgy rendelkezett, hogy a négy tanfolyamot végzett képzőbeli növendékek legalább egy évi gyakorlatra kipróbált, tekintélyes tanítók oldala mellett gyakorolják be magukat az iskolai munkába s azután járuljanak a képesítési vizsgálathoz. Ezen helyes célzatú intézkedésnek azonban legtöbbször az lett a következménye, hogy az egy évi gyakorlat után a képesítési vizsgához járulók az elméleti tárgyakból alig bírtak a vizsgálatot inegálni.

Nemcsak ezen tapasztalatok, hanem még sokkal inkább az 1868-iki népoktatási törvény hozta aztán az intéző körök tudtára azt, hogy tanítóképzőt a gimnáziummal kapcsolatban külön tanszemélyzet nélkül s gyakorlóiskola hiányában nem lehet úgy szervezni, hogy az céljának megfelelő életképes szakiskolává legyen.

Az állam által létesített tanítóképzők nagy tanszemélyzettel jó fölszereléssel gyakorló iskolával, gazdasági

9