Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1939

XL Tájékoztató az 1940—41.-i tanévre Beiratkozások. A jövő tanévre szóló beiratkozások július hó 1. és 2-án, folytatólag szeptember 6. és 7.-én lesznek délelőtt 9—11 órá­ig és délután 3—5 óráig az iskola tornacsarnokában. Az I. osztályba beiratkozni szándékozók magukkal hozzák elemi iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatukat és újraoltási bizonyítványukat. Ugyanezeket tartoznak a beiratkozás alkalmával fel­mutatni azok, akik ez iskolába először iratkoznak be. Akik már ez is­kola növendékei voltak, azok csak az előző év sikeres elvégzését tanú­sító bizonyítványt mutatják fel. Az első osztályba csak az vehető fel, aki már 9. évét betöltötte, — de szeptember 15-ig — 13. évét nem. Mivel a magánvizsgák júniusban, szeptemberben és decemberben tartatnak, az e vizsgálatokon résztvenni szándékozók legalább két hónap­pal előbb tartoznak ez iránti kérelmüket az igazgatóhoz beterjeszteni. Magántanuló csak az állandó lakóhelyéhez legközelebb fekvő középis­kolába vehető fel. A törvényes kornál idősebbek magántanulókul csak az egyházi főhatóság engedélyével vehetők fel. A magántanulók a vizs­gálatok alkalmával tartoznak személyazonosságukat is igazolni. Helybeli tanulók magántanulókul csak kivételes esetekben, orvosi bizonyítvány alapján vehetők fel. Bejáró leány-magántanulók az I—Vili, osztályban csak azok le­hetnek, akik az előző két évet jeles vagy legalább jó általános ered­ményei végezték. Mások csak magántanulókul vehetők fel. Más típusú tanintézetből ide átjönni szándékozók csak megfelelő különbözeti vizsgálat letétele után vehetők fel. Fizetendő tandíjak. Úgy a nyilvános, mint a magántanulók beíratási díj címén 45 P-t fizetnek, továbbá 240 P filmdíjat és 1 P iskolasza­natóriumi díjat. a) Helybeli keresztyén tanulók egész évi tandíja 80 pengő. b) A békési és csanád-csongrádi esperességek kötelékébe tartozó protestáns tanulók egész évi tandíja 90 pengő, 95

Next

/
Thumbnails
Contents