Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1938
Ifjúsági Gyámintézet. Ez évben is gyűjtött a nemes célra. Gyűjtésének az eredménye a tagdíjakkal együtt 150 P. Kiosztott különböző jótékonycélokra 4106 P-t. Eddig kiosztott összesen 9904 47 a. koronát és 115830 P-t. Sportkör. Vezetője: Kovács Béla. 1938. szeptember 12-én alakult meg 93 taggal. A választógyűlés a következő ifjúsági tisztikart állította a Sportkör élére. Elnökök : Miklya Pál Vili. o. t., és Mocs- kónyi Béla Vili. o. t. Jegyző : Adamkovics Károly Vili. o. t. Főtitkár : vitéz Praznóczy Béla Vili. o. t. Pénztáros : Győrbíró László Vili. o. t., valamint Miklya Pál, Borka Ernő, Minárovits József, Takács András, Adamkovics Károly szakosztály kapitányokat. Az atlétikai és úszószakosztály kezdte meg a legkorábban működését, melyhez a tél, majd a tavasz beálltával a torna, játék és vívószakosztályok munkája csatlakozott. Sportköri működésünk főbb állomásait a következő időpontok jelzik : 1938. szeptemberének utolsó napjaiban voltak az egyéni, osztályok közötti egyes és váltó (staféta) úszó háziversenyek. 1938. október 6-án, a Hősök emlékünnepén a m. kir. Középfokú Gazdasági Tanintézettel karöltve futottuk le a 10-szer 200 méteres kegyeleti stafétát. 1938. december 11-én a M. Országos Torna-Szövetség Mezőtúron tartott jelvényszerző versenyén vettünk részt 12 tanulóval. Vasjelvényt szereztek : Laczkó 1. IV. o., Takács I. V. o., Moravcsik L. VI. o , Molnár S. VI. o., Petlendi J. VIII. o. Bronzot szereztek : Kuhajda I. IV. o.. Károlyi Gy. VI. o , Csaba G. VI. o., Karcsai J. VII. o. Mocskónyi B. VIII. o. Ezüstöt szereztek : Koffán J. VI. o., és Papp L VIII. o. 1939. január 29-én tornaünnepélyt rendeztünk, melyen a tanárelnök meghívására a magyar országos válogatott tornászcsapat is résztvett bemutató tornájával. Ugyancsak ekkor tartottuk meg nyilvános közönség előtt az egyéni, alsó és felső osztályos mászó és függeszkedő iskolabajnokságot. 1939. februárjában bonyolítottuk le az intézet körmérkőzéses kosárlabda villámtornáját, melyet a VI. o. csapata nyert meg. A „B“ csoportban a IV. o. játékosai értek el szép eredményt. 1939. március 25-én és április 23-án labdarúgó csapatunk a mezőtúri ref. gimnázium válogatott csapatával mérkőzött, először Mezőtúron, majd Szarvason. 1939. május 22-től 30-ig a sportköri délutánokon is résztvett Sigurd Dahle az oslói (norvég) Testnevelési Akadémia adjunktusa, aki a különböző atlétikai stílusokat tanítgatta nagy hozzáértéssel és szeretettel sportkörünk tagjainak és az érdeklődőknek. 81 6