Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1938

szent^ törekvésekkel és amikor azt hisszük, hogy teljes erőnkkel tudunk eleget tenni hivatásunknak, egyik pillanatról a másikra bukunk e1, esünk össze és vége minden szép elgondolásnak, terveknek és jószándékoknak — beteljesedik rajtunk a Természetnek örök törvénye — a halálnak diadala.

Nemes Söjtöri Károly 1886-ban született Zala vármegye egyik legszebb vidékén, Petrikeresztúron. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, a gimnáziumot Kecskeméten.Innen kerül a kolozsvári tudományegyetemre, ahol 1913-ban a magyar-latin szakcsoportból középiskolai tanári képesítést szerzett. Tanári működését Kolozsváron kezdette meg, majd Léván folytatta és a világháborút követő nehéz időkben Aranyosmarófon tanított. Amikor innen távoznia kellett a világraszóló szerencsétlenség folytán, a szarvasi gimnázium körében találta meg helyét. Ide került helyettes tanárnak, majd egy év múlva rendes tanár lett, ahol egyfolytában működött egészen haláláig.

Nemes Söjtöri Károly tanári működésének hosszú ideje alatt nem produkált emeletes dolgokat, de a maga nagy szakismeretével, tudásával, páratlan szorgalmával, igyekezetével és becsületességével — különösen az ifjúság és tanártársai, de minden másokkal szemben érzett őszinte ragaszkodásával és szerefetével — mélyen belopta magát tanítványai leikébe, szorosan magához kapcsolta tanártársaitok embert tért barátjává, sokakat kötelezett önmaga iránti tiszteletre. Tudásánál nagyobb volt igyekezete, igyekezeténél nagyobb volt jó lelke, amely minden hibában megtalálta a jót és amikor a legjobban akart energikus lenni, akkor diadalmaskodott legjobban energiáján az ő megértő lelke és szívének jósága.

Pályáját nagyon szerette, szaktárgyaival örömmel és lelkesedéssel foglalkozott; mindenkor meg volt győződve arról, hogy tanítványainak a legjobbat és legértékesebbet adja. És — ha itt-ott — néha a kedves naívságnak félre nem ismerhető motivációi megcsillantak munkájában, ez az ő lelke volt, az ő jó lelke, amely csak jót tudott gondolni tanítványairól, akik sokat tanultak és tudtak is.

Nem kisebb hozzáértéssel teljesítette nevelői munkáját sem, erről többször maga tett említést: „én nemcsak tanítok, hanem nevelek is". Úgy volt. Sokszor kitért órái közben és ezek a kitérések, amint ö maga mondotta, mindig külön tanító és nevelő célzatúak voltak, amit tanulói mindig nagy érdeklődéssel hallgattak meg. Minden iskolai munkában szeretettel vett részt, tanár volt, osztályfőnök volt, önképzőköri elnök volt, könyvtáros volt, mestere a gyorsírásnak, amelyet különös szeretettel tanított az iskolában. Általában véve megállotta a helyét mindenütt, ahová őt a tanári kötelesség állította.

Munkáját értékelte felettes hatósága is, amely arról elismeréssel

8