Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1937

41 Ezeken kívül több kisebb adomány érkezett a tanulók juniálisára — úgyszintén felülfizetések — amelyekről a lapok útján emlékeztünk meg. Az adományozóknak az iskola nevében e helyről is a leghálásabb köszönetét fejezzük ki. Jótevők ünnepe. A tanévzáró ünnepély keretében emlékezett meg az igaz­gató az iskola jótevőiről. Lerótta az iskola háláját azok iránt, akik az iskola alapításától kezdve — különböző időkben — értékes alapítványaikkal, illetve adományaikkal siettek segítsé­gére az iskolának. A legrégibb időkben a Wenckheim, Podma- niczky, Prónay családok segítségével állott fenn az iskola. Meg­emlékezett a régi szarvasi földesuraságról, gróf Bolza József, gróf Bolza Antónia, gróf Schröffl Jozefáról, akik az 1834-ben tett 308 kishold földalapítványukkal biztosították az iskola fennmaradhatását és Mezőberényből Szarvasra való áttelepíté­sét. A forradalmi idők után bekövetkezett nehéz időben, 1856- ban a fenntartó egyházmegyék akkor létezett egyházai tették meg alapítványaikat az iskola számára úgy, hogy az ilyen mó­don befolyt jövedelem biztosította az iskolának fennmaradá­sát, annak a követelményeknek megfelelőleg is, amelyet az akkori állami kultuszkormány a fenntartó elé szabott. Sajnos, hogy ez alapítványoknak kamatai a nehéz viszonyok miatt, kivéve a 308 holdas földalapítványt, alig jöhetnek figye­lembe. Az egyes időkben tett különböző alapítványokról a három év előtti Értesítő részletesen emlékezik meg. A legutóbbi időkben, 1933-ban néhai özv. Pokomándy Sándorné, született Radimeczky Mária úrnő hagyományozott végrendeletében értékesebb ingatlant, egyötöd házat és mint­egy 27 kisholdnyi földet az iskola szegénysorsú tanulóinak se­gélyezésére. Az elmúlt tanévben Szemián Gizella, az iskola egykori nagynevű tanárának, Szemián Dánielnek leánya 10.300 K. névértékű hadikölcsön kötvényt hagyományozott végrendeleté­ben az iskolára. Grimm Mór helybeli lakos — végrendeletében — több Békésszentandrási Takarékpénztár-i részvényt hagyományozott

Next

/
Thumbnails
Contents