Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1937

20

fontosabb eseményeiről, majd tájékoztatót adott a jövő tanév megkezdésére vonatkozólag.

Medvegy Antal VIII. osztályos tanuló búcsú szavai után az ifjúsági énekkar, majd a zenekar szerepelt és ezzel a tanévet az igazgató lezárta.

A tanévzáró ünnepélyen Medvegy Antal VIII. osztályos tanuló a következő szavakkal búcsúzott társai nevében az iskolától :

Az év utolsó napja érkezett el. A múlt eseményei mint tarka színfoltok tűnnek el messze-messze. Az óra ünnepélyes, az arcok izgatottak, a szívek meghatottak. Mert nagy pillanatok ezek; különösen nekünk, akik nyolcadszor halljuk itt a „Veni Sancte“-t, akik soha többet, mint diákok, ide vissza nem jövünk. Azt látjuk csak, hogy minket itt mindenki szeretett, mindenki vigyázott reánk. Most már mi is tudjuk ezt, most már mi is szeretjük azokat, akik bennünket szerettek. Voltunk kis elsősök, akik sírva ültünk az udvar sarkaiban, úgy mint a mostaniak is, akik elmennek egy boldog vakációra, akik most búcsúznak egy-két rövid hónapra, hogy azután mint másodikosok jöhessenek vissza. Voltunk így mi is. Voltunk harmadikosok is, mint itt most sokan. Ők is búcsúznak. És negyedikesek és ötödikesek, akik elfelejtik lassan a gyermekmeséket, amit az édesanyjuk mondogatott hosszú téli estéken. Majd merengő, álmodozó fiúk lettünk, azután kezdtük érezni a kinti zajt, vihart és félni kezdtünk. De a kis elsős mellett ott volt a tanár úr és megsimogatta. Mikor meg nem engedett utakra akartunk elkalandozni, visszahívtak. Mikor ébredezni kezdett lelkűnkben valami apró tűz, tanár uraink élesztgették. Ott volt édesapánk, hogy intésével indítson el minden reggel és ott volt édesanyánk, hogy csókjaival fogadjon minden délben. Mindenki szeretett, mindenki segített. És itt vagyunk már, akiket felnevelt a szülői gond, a nevelő szeretet. Mi végleg búcsúzunk. Elindulunk új utakra félelem nélkül. Nem félünk, mert azt tanultuk, hogy rajtunk múlik, mivé leszünk. Nem tétovázunk, mert megtanultuk, mivé kell lennünk : jó magyarokká. Nem félünk, mert hiszünk. Hisszük, hogy mindennek eleget tudunk tenni, ami reánk vár. Ha a hitnek egy morzsájával hegyeket lehet megmozdítani, mi hisszük, hogy bennünk a hitnek kenyere van, és ez talán-talán elég lesz egy hosszú, vagy rövid életre. És ezt mind kaptuk. Ebből semmi sem a mi érdemünk. Köszönjük. Köszönjük kedves igazgató urunknak és megmondhatjuk neki, hogy őt szerette mindenki, szívébe