Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1937

Az 1937—38. tanév története. Az iskolai év lefolyása. Mivel a VKM. 1896—1937. ein. sz. rendelete értelmében a tanévet már szeptember 4-én meg kellett kezdenünk, ehhez képest a tanéveleji iskolai munka a múlthoz képest előretoló­dott néhány nappal. Augusztus hó 26-án tartotta meg a tanári kar alakuló értekezletét, amelyen megállapodott a tanéveleji munka minden részletére vonatkozólag. Elsősorban a tárgy­felosztásra vonatkozólag adott az igazgató végleges informá­ciókat, amelyet a felügyelőbizottság előző ülésén már jóvá­hagyott, bemutatta az elkészített órarendet, amelyen meg­csinálta még azokat a végleges simításokat, amelyek iskolai és pedagógiai érdeket nem sértve, kívánalomképpen merültek fel. Megállapodott a tanári kar a lefolytatandó vizsgálatoknak pontos idejére, helyére és sorrendjére vonatkozólag, hasonló­képpen a folytatólagos beiratkozásokra vonatkozólag is. Meg­beszélte a közeljövőben tartandó módszeres értekezletnek tárgysorozatát is és megadta az igazgató a tanári karnak a kellő felvilágosításokat az elkészített tanmenetek szükségessé vált módosításaira is. A beiratkozásokat az igazgató július hó 1. és 2. napjain végezte, ez időben azonban mindössze 45 tanuló iratkozott be a nyolc osztályba és így a beiratkozásoknak a zöme a szeptemberi, úgynevezett pótbeíratkozásoknak a terminusaira maradt. A folytatólagos beiratkozások szeptember hó 1. és 2. napjain folytak le, ezen határidőn túl is felvette még az igazgató azokat, akik elmaradásukat kellőképpen megokolták és nem lépték túl a beiratkozások terminusait. A tanév elején tartott vizsgálatoknak adatai a követ­kezők : Javítóvizsgálatok. A javítóvizsgálatok augusztus hó 30. és 31. napjain folytak le, Javítóvizsgálatra jogosult 62 tanuló. III. 2

Next

/
Thumbnails
Contents