Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1936

30 kétségkívül az iskolai munka fokozottabb sikerét jelentheti. Néki e helyen az iskola kormányzó hatóságának és tanári karának nevében munkájáért igen hálás köszönetét mondunk. Egyházi főhatóságunk, illetve az élén álló dr. Raffay Sán« dór püspök urunk, kit a tanév folyamán nagy sajnálatunkra, nem volt alkalmunk magunk közölt tisztelhetni, az elmúlt tanév folya­mán is nemes szivének minden jóindulatával és meleg érzé­seivel támogatta ősi iskolájának minden ügyét. Nincs és nem fordul elő olyan ügy, amelyet ő, mint iskolai érdeket magáévá ne tenne és mindezekkel nemcsak anyagi és erkölcsi érté­két emeli az iskolának, hanem mély hálára kötelezi annak irányító felügyelőbizottságát, tanári karát és ifjúságát. De hálás tisztelettel és köszönettel kell megemlékeznünk iskolánk felügyelőjéről, a nagytudású és európai hírű akadé­mikusról, dr. Melich János egyetemi tanár úrról. Ő áll a kor­mányzóhatóság élén. Ő irányítja itt az iskola szellemi és anyagi ügyeit és az ő jóindulatának, megértő szeretetének és bölcs tanácsainak és intézkedéseinek köszönhető az, hogy iskolánk minden tekintetben megmaradt a régen elfoglalt ősi piedesz- tálon. A Felügyelő Úr Öméltósága az elmúlt tanévben kétszer időzött közöttünk, mind a két alkalommal a felügyelőbizottság ülésein elnökölt és irányította az iskola életének további ren­des mederben való folyását. Kócza Géza a kultuszminisztérium által kiküldött testneve­lési szakfelügyelő úr április 13. és 14-én végezte ellenőrző lá­togatásait iskolánkban. A szakfelügyelő úrnak mindenkori buzgó érdeklődéséért és szakszerű tanácsaiért az iskola őszinte kö­szönetét fejezi ki. A június hó folyamán tartott szóbeli érettségi vizsgálatok alkalmával közöttünk tartózkodott Nagytiszteletű Sárkány Béla ev. főesperes, kerületi főjegyző, mint püspökhelyettes, érettségi elnök. Őt régi kötelékek fűzik a szarvasi gimnáziumhoz s ezek évtizedek után sem lazultak meg, hanem inkább megerősöd­tek. Valahányszor közibénk jön, mindenkor a legnagyobb ra­gaszkodást, figyelmet, megértést, de a vizsgálatokon a meg­kívánt hozzáértést és szigorúságot is tapasztaljuk részéről s éppen ezért vele szemben mindenkor megnyilvánult ragaszko­dásunk is csak fokozódik és önkéntelenül termeli ki bennünk azt az óhajtást, hogy minél többször lássuk magunk között. Ugyancsak a június hónapban tartott szóbeli érettségi vizsgálatok alkalmával volt jelen iskolánkban dr. Benkő István

Next

/
Thumbnails
Contents