Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1936

12 ugyanitt a szóbeli vizsgálatokat folytattuk le úgy, hogy az is­kolai munka tulajdonképpen teljesen e napon végződött be. Tanévzárás. A június 11-én tartott tanévzáró ünnepély a szokásos keretek között folyt le. Programmja a következő volt: 1. Veni Sancte. 2. Az igazgató beszámolója a lefolyt tanévről, ennek keretében tartott az igazgató rövid értekezést a tanulók osztályozásáról, — a szelekció kérdéséről és arról, hogy a ta­nulók által a tanév végén bemutatott eredmény mennyi minden­féle komponensnek az eredőjeként tekinthető s felhívta a szü­lők figyelmét arra, hogy ott, ahol az eredmény sikertelen, igazságos bírálat alapján próbálják megállapítani ennek indo­kait s ennek alapján határozni gyermekeik további jövendője felett. Ugyancsak a beszámoló keretében emlékezett meg az igazgató az iskolának jótevőiről, a tanév folyamán beérkezett adományokról, kiosztotta az ösztön- és jutalomdíjakat az arra érdemeseknek s közölte a névsorát azoknak a tanulóknak, akik a tanévet jeles eredménnyel végezték. 3. Énekszám. 4. Enessey István VIII. o. tanuló búcsúja a tanároktól és tanuló­társaitól. 5. Ének- és zeneszám. Az ünnepély lefolyása után a tanulóság átvette bizonyít­ványait és ezután az intézetből eltávozott. Az 1936—37. tanévnek kereteit nagy vonásokban az elmondottak alkotják. Tanári testület. Személyi változások. A tanári testületben a lefolyt tanévben személyi változás nem volt, meg kell azonban említenem azt, hogy a VKM. 35.329/1936 V. sz. rendelkezésével Gasztonyi József véglegesí­tett helyettes tanárt — 1936. szeptember hó 1-től — megfelelő rangsorozással rendes tanárnak ismerte el. Az iskola felügyelő hatósága az 1936. június hó 12-én tartott ülésén Pálos György és Szederkényi Nándor tanárokat a folyó tanévre is alkalmazta, az előbbit internátusi felügyelő tanárnak, az utóbbit pedig ének­és zenetanárnak. Az elmúlt tanévben ezek alapján iskolánkban összesen 17 tanár működött. 13 rendes tanár az igazgatóval együtt, 1 rendes vallástanár, 1 rendes testnevelési tanár, az internátus felügyelője, mint bejáró tanár és 1 zenetanár. Az iskolai mun­kában résztvett ezenkívül — egyházi főhatóságuknak rendel­kezése folytán — 1 református, 1 róm. kát. és 1 izr. hitoktató.

Next

/
Thumbnails
Contents