Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1935
az eltévelyedésekre. Az pedig, amelynek érdekében miniszteri rendelkezés folytán szülői értekezletet is tartottunk, határozottan észrevehető tanulóinkon. Viselkedésében nincs meg a művelt tanulóságot jellemző kellő finomság, könnyen hajlik a durvaságra, tiszteletlenségre, a rendetlenség pedig nem egynek karakterisztikus vonása. Mindezek nem tekinthetők főbenjáró bűnöknek, ellenben feltétlenül olyan jelenségek, amelyek minden körülmények között bár szeretettel, de kemény szigorral is csiszolandók. E tekintetben, kétségtelen, rossz nevelőeszköz az utca, sokszor a moziknak plakátjai, fényképei, minden ellenőrzés mellett is kézbekerülő és bomlasztóhatású könyvek és sokszor bizony épen az a tényező, amelynek melege kellene, hogy óvja a gyermeket mindentől. A folyó tanév elején vezettük be kötelezőleg az egyen- sapka viselését, amellyel szintén a fegyelmezés könnyítését akartuk szolgálni, sajnos az egyenruha kérdése anyagi erők hiánya miatt a kívánt módon meg nem valósítható. Egyes, az iskola törvényeivel csak nehezen megalkudni tudó tanulónkat szigorú megrovásban is kellett az elmúlt tanév- folyamán részesíteni, így igazgatói megrovásban 11 tanuló részesült, 3 pedig az igazgató tanácsára elhagyta az iskolát. Az I. és II. osztályba bevezetett osztályfőnöki órák mindenesetre hathatós eszköznek bizonyultak a fegyelmezés, a tisztességes viselkedés terén is. Remélhető, hogy ezeknek hatása meg lesz a jövőben is. Különös gondot kellett fordítanunk bejárótanulóink viselkedésére. A bejárótanulók maholnap egész külön kaszt kezd lenni és bár megértőleg viselkedünk a szülők kényszerhelyzete iránt és mi is érezzük azon nehézségeket, amelynek folyománya a tanulók bejárása, azonban feltétlen kívánatos volna ezek számának a minimálisra való lecsökkentése és amennyiben ez mégsem volna lehetséges, az illetékes tényezők részéről- legalább annak lehetővé tétele, hogy a fiú- és leánynövendékek külön kocsikban utazhassanak. A tanulók ruházatát illetőleg megköveteltük az egyszerű és tiszta — nem kihívó — ruházkodást, nem tűrtük a divatnak bolondériáját és az idén sem engedtük meg tanulóinknak a fehér kesztyű viselését. Az igazolatlan óramulasztások száma — amely a statisztikai adatoknál olvasható — minimális volt.