Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1933
6 Képzett és lelkes tanférfiakban ezután sem szűkölködött az iskola, de veszedelme volt az, hogy a csekély anyagiak miatt az alkalmazottak nem látták létüket biztosítva s éppen akkor hagyogatták el az iskolát, amikor már annak munkáját megszokták és munkájuk igazán értékes kezdeti lenni. A Békés-bánáti nagy esperesség a leglelkesebben foglalkozott minden alkalommal közgyűlésein féltett iskolájának ügyeivel és — amint azt alulírott is az 1802-től 1831-ig tartott es- perességi gyűléseken felvett és latin nyelven írott 56 darab jegyzőkönyv adatai alapján megállapította, — a közgyűlések tárgysorozatának csaknem a felét mindig az iskola dolgai képezték. Előtérben elsősorban az anyagi kérdések, azután a tanári személyzet, a tanítás anyaga és módszere, az iskola közétkezője és ennek fenntartása, állandóan napirenden voltak. 1830-ban elhalt az iskolának bőkezű támogatója Machula Gábor esperes. Mélyen érezte az iskola a kegyeslelkű pap áldozatkészségének hiányát és éppen azért 1830 táján már egyébről nem is volt szó, mint arról, hogy hogyan tudnák az iskolának anyagi jövedelmét felfokozni és azt megmentve a pusztulástól, a jövő számára fenntartani. Az 1830-ban dühöngő országos kolerajárvány igen erősen befolyásolta az iskola létét és ezért hangzanak el az 1831. okt. 11-én Mezőberény- ben tartott esperességi közgyűlésen a panaszok, hogy: „az országosan pusztító epemirigy-nyavalya nemcsak a tanításnak rendes időben való megkezdését tette lehetetlenné, hanem az idén sem pénzbeli, sem gabonabeli segedelem, mint eddig legkisebb is, be nem jött, de nem is jöhetett, mivel a pusztító epemirigy-nyavalya miatt a szokott mód szerént kéregetésre kirendelt tanulóifjak ki nem mehettek és a többi körülmények is oly szomorúak, hogy az eklézsiáktúl is bár a szokott részeket lehessen bészerezni, nem hogy még valami újabb adományra szoríttathatnának, mely különben ha tudniillik ezen fizetés feljebb nem vitetne, igen könnyen megtörténhetne.“ Ilyen körülmények között mind sűrűbben hangzott az az indítvány, hogy segítség végett megkeresendő az akkori szarvasi földesuraság azzal, hogy az esperesség a gimnáziumot Mezőberényből Szarvasra telepíti át, ha nagyobb alapítvánnyal biztosítaná jövőjét. Amint a régi írásokból kivehető, az akkori nagytekintélyű és lelkes esperes, Simon Sámuel szarvasi lelkész, továbbá Hellebrandt János szarvasi főjegyző és Boczkó Károly szarvasi járási főszolgabíró lehettek azok, akik komoly formát adván a kérelemnek, a szarvasi földbirtokosság kép-
