Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1933

mány Péter tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be és a latin-magyar szakcsoportot választva, komoly és törekvő munkával készült a tanári pályára.

1897. november elején került a szarvasi ág. h. ev. gimnáziumhoz helyettes tanárnak, majd 1900. szeptember 1-től rendes tanárnak választotta meg az iskola kormányzó-hatósága. 1920—21-ben az intézet helyettes igazgatója, 1922—28-ig pedig rendes igazgatója volt. 1928. februárjában megrokkant egészségének helyreállítása végett félévi szabadságot kért és ennek letelte után amikor 1928. júniusában a következő ciklusra is igazgatónak választatott meg, nem érezvén magában elegendő fizikai erőt az adminisztráció folyton halmozódó munkájának végzésére, — leköszönt igazgatói tisztségéről és innentúl mint helyettes igazgató csökkentett óraszámban végezte a tanítói munkát egészen nyugalomba vonulásáig.

Saskó Sámuel hivatását, amelyre magát mindenkor képezte, tökéletesen és maradék nélkül betöltötte. Nagy szaktudással, az ifjúság lelkének kellő ismeretével, kellő éles látással, szigorúsággal, de az ifjúságot szeretni tudó és megértő lélekkel végezte mindenkor nehéz munkáját. És ez a munka nem volt sohsem félmunka, mert tudta és érezte, hogy az ismeretek halmazának közlése, bár az értelemnek fejlesztését szolgálja a tudás és műveltség érdekében, ámde a tanári munka a léleknek vallásos, erkölcsös és hazafias nevelése nélkül nem lehet célravezető. A tanár tehát nevelő is volt ; tanítva nevelt és nevelve tanított.

Nem tartozott a hangos emberek közé, nem fűtötték soha szenvedélyek, nem hamarkodott el soha semmit, hanem a bölcsnek meggondoltságával és példás higgadtságával tudott foglalkozni legnehezebb tanítványaival is és tudta megoldani legkényesebb feladatait is. Szaktárgyain kívül többször kellett más tárgyakat is tanítania, így a hittant, számtant, ámde ezekben is éppen olyan szakértelemmel járt el, mint amilyen mestere volt a gyorsírásnak, vagy énektanításnak.

Mindig fiatalos fáradhatatlan lendülettel végezte munkáját, s derült kedélye sokszor napsugarassá tette a néha boron- gós hangulatú ianári szobát. És ilyenkor értette meg velünk lelkének gazdag tartalmát, amely a klasszikus szépségek sze- retetétől kezdve az irodalom kincses forrásain át a zene iránti mélységes vonzalommal is telítve maradt.

Társadalmi téren is kivette a maga részét, bár nem törtetett és nem kereste az elismerést, de mint becsületes, egy-