Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1932
15 minden évben és minden iskolában, amit könnyen megmagyaráz ifjúságunk véralkata; erkölcsi kihágásokról azonban nincs említeni valónk. A szabálytalanságokat mindenkor megfelelő módon büntettük, az elmúlt év folyamán 5 tanuló részesült igazgatói megrovásban. A fegyelem gyakorlását még mindig megnehezíti az a körülmény, hogy tanulóink háromfele tartózkodnak. Egyik részük az internátusbán és árvaházban lakik, ezek fegyelmezése a legkönnyebb. Másik részük bejáró tanuló, ezek amint a határt elhagyják kiesnek kezeink közül és éppen emiatt történik meg többször viselkedésükben a szabálytalanság, ami fenyítést von maga után. A helybeli családoknál lakó tanulók fegyelmezése csak akkor lehet tökéletes, ha ebben maguk a szállásadók is segítségünkre vannak, amit ismételten el is várunk tőlük. A szülőket pedig kérjük, hogy gyermekeiknek minden lépését kellő figyelemmel kisérjék. Bejáró tanulóink száma e tanévben már 54-re emelkedett. Ezek közül 26 járt be autóbuszon, biciklin, vagy gyalogosan, a többiek vasúton. A kényszerhelyzet valószínűleg hosszabb ideig nem fogja megengedni a szülőknek azt, hogy gyermekeiket itt az iskola helyén lakathassák, azonban addig is míg ez megtörténhetik, kérjük, hogy a legnagyobb energiával figyeljék bejáró gyermekeiket. A fegyelem érdekében nagyobb tanulókat bízunk meg a kisebbek feletti felügyelettel és ugyancsak hivatalos úton keressük meg a vonatkísérő személyzet hatóságát, hogy az esetleges kihágásokról az igazgatóságot sürgősen értesítsék, hogy a felmerült panaszok meg ne ismétlődjenek. Vidéki, de helyben lakó tanulóinknak száma 51 volt. Ebből 21 volt az internátusbán, 7 az árvaházban, a többi pedig 17 helybeli családnál volt részben teljes ellátáson, részben csak szálláson elhelyezve. A tanulók tartoztak a tanév elején heti munkaprogramm- jukat elkészíteni, azt az osztályfőnöknek bemutatni és munkájukat aszerint végezni. Az órákközötti felügyeletet a cserkészek végezték s ezeket a tanárok ellenőrizték. Ifjúsági előadásokra, istentiszteletekre s egyébb alkalmakra az ifjúság mindég tanári kiséret és felügyelet alatt ment. A vidéki tanulókat a szükséghez képest az igazgató, vagy az osztályfőnök meglátogatta. A fegyelem érdekében tiltottunk el a ruházatban is minden kilengést,nem engedtük a hivalkodást szolgálható fehér keztyűnek