Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1932

11 hapon a délelőtti órákban, az óraközökben, vagy szabad­órákban rendelkezésére állottunk a szülőknek és iparkodtunk a velük tartott közös megbeszélés alapján tanulóinknak mun­káját eredményessé tenni. A szülői értekezleteket pótoltuk a tanévnyitó és tanévzáró ünnepéllyel, az igazgató által tartott iskolai érdekű és időszerű értekezésekkel, amelyeket a meg­jelent szülők mindenkor szíves figyelemre méltattak. Az iskolai munka érdekében még mindig kívánatos, hogy a szülők nagyobb számmal és lehetőteg többször keressék fel gyerme­keiknek tanárait annál inkább, mert hiszen bármikor szívesen állunk rendelkezésükre. Előmenetel. A tanulók előmeneteiről a statisztikai adatok számolnak be. Az eredmény kétségkívül megüti az országos átlagot és a második félévben, amint azt az adatok tanúsítják, az első fél­évinél jóval kedvezőbb az eredmény. Ez természetes is, mivel az első félévi szigorúbb osztályozásnak kell, hogy tanúságképen meglegyen a maga eredménye. Sajnos, hogy hovatovább károsan befolyásolja az iskola komoly munkáját az iskolán- kívüli levegő, a mai életnek sok mindenféle nem kívánt furcsasága; a túlságos mértékben kultivált és szinte — itt-ott — már szenvedéllyé fajuló sport ugyancsak több időt köt le a tanulónak tanulásra szükséges idejéből s igy az eredmény­nek sikeresebb voltát nem mozdítja elő. Teljes elismeréssel vagyunk a testnevelésnek feltétlen szükségessége iránt, azon­ban az iskolánkívüli — sokszor engedély nélküli — vagy a szülők által tudomásul ,is vett játékok, sportolások elvonják a tanulót a komoly munkától. E helyen is kérnem kell a szülőket arra, hogy gyermekeiket ily irányban hathatósan ellenőrizzék. Befolyásolja a tanulók munkáját az a körülmény is, hogy jórészük szegény és az ilyen anyagi gondokkal küzdő családok gyermekei kénytelenek az iskolai időn kívül szüleiknek is segítségére lenni és így alig jut idejük a tanulásra, avagy ha jut is, azt már csak fáradtan végezhetik. Bár, különösen a kisebb tanulók önmunkásságára kevesebbet számítunk, azonban az otthoni munka nélkül az anyagnak elsajátítása éppen a felsőbb osz­tályokban el sem képzelhető. És ezzel kerül összeütközésbe az otthoni — egyéb, családhoz tartozó — munkának szük­ségessége. Tankönyv hiány, amely szintén károsan befolyásolhatja a tanulók előmenetelét, e tanév folyamán nem mutatkozott.

Next

/
Thumbnails
Contents