Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1929

VI. Az elvégzett tananyag. a) Rendes tárgyak. Az egyes osztályokban elvégzett tananyagot nem kívánjuk részletezni. Általános összefoglalásképen azonban megállapítjuk, hogy a tanítás teljesen az állami zsinórmértékek szerint folyt, minden egyes osztályban, mégpedig az 1—VI. o.-ban az új tan­terv, a VII. és Vili. o.-ban pedig még a régi tanterv volt az irány­adó. Figyelembevettük mindenkor ev. középiskoláink rendtartásá­nak utasításait is. A tananyagot minden osztá'yban, minden tárgyból pontosan elvégeztük, a használt tankönyvek mind államilag appro- báltak és egyetemes egyházunk által is akceptáltak voltak. Rendkívüli tantárgyak. A rendkívüli tárgyak közül az idén csak a gyorsírás, zene, a művészi rajz és sport taníttattak. Saj­nos, hogy a francia és német tanfolyamra nem volt jelentkező tanuló. Ennek magyarázatául szolgáljon azonban az, hogy a francia és német óráknak díjazását az iskola pénztára nem vállalhatta megerőltetés nélkül magára, a tandíjat pedig a tanulók fizetni önmaguk erejével nem voltak képesek kellő számban. Reményünk van arra, hogy az átmeneti intézkedés után ha­marosan ismét taníthatjuk a két rendkívül fontos nyelvi tárgyat is. Kötelező rendkívüli tárgy volt a VII. o.-ban az egészségtan dr. Ponyiczky Zoltán tanár vezetésével heti 2 órában, ugyancsak kö­telező volt az egyházi ének tanulása is, amelyet Lang János tanár vezetett heti 1—1 órában az I—II., illetve a 111—IV. o. növen­dékeivel. Lang János tanár vezette továbbá a müéneket is 67 tanulóval. A szabadkézi rajzot heti 2 órában Szokol Károly rajztanár taní­totta 9 növendéknek. A zenére (zongora és hegedű) vitéz Szomjas Frigyes tanító­nőképző intézeti zenetanár tanított 12 növendéket, ami bizony fele az elmúlt tanévinek. Sajnos, hogy az iskola itt sem volt abban a helyzetben, hogy egyeseknek megkönnyíthette volna a zene ta-

Next

/
Thumbnails
Contents